SG.hu·

A Wii Sports minden idők legjobbja

Még élénken él emlékeimben, mikor a Nintendo bejelentette Revolution nevezetű, next-gen konzolját. Az egyszeri játékos meglepődve figyelte a PS3 és X360 mellett nevetséges képességekkel bíró konzolt, melyet utána Wii-re kereszteltek át.

Aztán robbant a bomba, a Wii minden tekintetben lenyomta két "konkurensét" egyedi játékmenetével és irányításával. A sikertörténet most újabb lépcsőfokhoz ért, hiszen a legújabb bejelentés szerint a Wii Sports lett minden idők legtöbb példányszámában elkelt videojátéka.



A Wii Sports 2008. december 31-ig összesen 40,24 millió példányban kelt el, amivel a Nintendo épp legnagyobb nevét, a Super Mariót nyomta le. A sikerhez az is hozzájárulhatott, hogy Japán és Dél-Korea kivételével mindenhol kapható volt Wii Sports csomag, és a géphez járt maga a játék is. Mondjuk Japánban az eladott Wii-k 45%-hoz megvették a Sportsot, szóval mégis tudhat valamit a Nintendo. Aki kicsit jobban megnézi a tízes listát, annak egyből feltűnhet, hogy csak és kizárólag Nintendo termékek szerepelnek rajta, aminek fő oka, hogy ezek mindegyike hozzá volt csapva egy hardverhez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ruley2009. 01. 15.. 15:10||#9
Mint sorozat sikeresebb, de az egyes alapjátékok csak 10-20 millió körül keltek el, a kiegészítõk 1-5 millió körül.
© opeca2009. 01. 13.. 15:06||#8
"Aztán robbant a bomba, a Wii minden tekintetben lenyomta két "konkurensét" "
Azért nem robbant az annyira, legalábbis már évekkel a Revolution megjelenése elõtt tudni lehetett, hogy a mozgásérzékelõs játékvezérlõben látja a Nintendo a Revolution erejét majd.
© Cat2009. 01. 13.. 10:43||#7
És a Sims sorozat?
© zola20002009. 01. 12.. 20:54||#6
Azért mert ha valaki megveszi a wiit a monster hunter 3, vagy a dragon quest 10 (vagy a tenchu 4, a fatal frame 4, a castlevania, a brawl, a galaxy, a metroid3, a zelda, a klonoa, a final fantasyk) stb... miatt, akkor max japán magánimportal tud szerezni új gépet wiisports nélkül. Egy felmérés szerint a japán wii játékosok 40%a casual, nyugaton a 70%a.
© daneelolivaw2009. 01. 12.. 16:56||#5
nehogy már,annyi értékes játék van a világon,miért ez a gagyi lett a legnépszerûbb?
© schrank2009. 01. 12.. 16:42||#4
jó tudjuk neked a pc-sport van meg (letöltött pornóra ...szverés ) <#hehe>
© gyuri122009. 01. 12.. 15:26||#3
Minden idõk legjobbja,mi?😄😄😄😄
Inkább "legjobbja" .😉
© lokko2009. 01. 12.. 10:58||#2
Ehonban máshogy nem is láttam boltban wii-t, mint wii sports-al egybe csomagolva ...
de pl a Nintendogs hol volt hozzácsomagolva a DS-hez?
© winnie2009. 01. 12.. 10:29||#1
meg is érdemli, de nekem a gameboy-os tetris helyezése meglepetés. csak ennyi. ilyen hamar beelõzte a wii sports. sokkal többnek gondoltam.