Gyurkity Péter

Videószolgáltatással bővül a Nintendo Wii

A Nintendo idén indítja el a szolgáltatást, amely ígéretük szerint érdekes tartalmak megtekintését teszi majd lehetővé a konzolt támogató televíziókészülékeken.

A Reuters a Nikkei értesülésére hivatkozva számolt be a hírről, miszerint a Nintendo sem hagyja ki a kínálkozó lehetőséget és videószolgáltatással egészíti ki saját konzolját. Az még ugyan kérdés, hogy pontosan milyen tartalmakat is kínálnak majd a felhasználóknak, ám a konzol népszerűsége nyilván megfelelő kiindulópontot kínál egy sikeres kezdeményezés elindításához.



A Nintendo a szintén japán Dentsu céggel kötött megállapodást, amely a szigetországban a legnagyobb, reklámokra szakosodott vállalatnak számít. A tartalmakat közösen teszik elérhetővé az online platformon, a Dentsu közreműködése pedig nyilván a reklámok megjelenítésében fontos - a tartalmak egy része ugyan fizetős lesz, ám egy jelentős hányad a reklámokkal együtt jelenik meg, így nem igényel majd újabb kiadást az érdeklődők részéről. Tekintettel arra, hogy a Nintendo szeptemberig csaknem 35 millió Wii konzolt adott el, az előfizetői bázis méretére nem lehet panasz.

Azt sajnos nem lehet tudni, hogy pontosan milyen anyagokat bocsátanak majd a felhasználók rendelkezésére, a Nintendo azonban annyit elárult, hogy elsősorban rajzfilmekről és egyéb szórakoztató tartalmakról van szó. Japánban az idei év első felében indul el a szolgáltatás, az USA-ban pedig csak ezt követően kerülhet sor a hivatalos debütálásra. A platform lehetővé teszi, hogy a kínált programokat a Wii-re csatlakoztatott televíziókon tekintsék meg a felhasználók, ezek között pedig biztosan lesznek olyan műsorok is, amelyeket kifejezetten erre a platformra készítenek majd.

Arról nem esett szó, hogy Európában mikor jelenhet meg legkorábban a szolgáltatás, illetve, hogy a műsorokat az egyes régiókhoz kötve sugároznák-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • snorbi #6
    egyetértek
    + rendes böngészőt
  • marcee #5
    Inkább egy dvd/divx lejátszót írnának rá...
  • opeca #4
    Na, ez az aminek viszont már az égvilágon semmi értelme sincs szerintem. Inkább mostmár vigyék lejjebb a Wii árát, mert azért mostmár elég idő eltelt az első release óta.
  • gborgbor #3
    Olcsó digitális táblát lehet készíteni a wiimote felhasználásával :)

    http://szabadlinuxot.blogspot.com/2009/01/digitabla.html
  • zola2000 #2
    Japánban indul, és a rajzfilmeken azt hiszem inkább animéket kell érteni.
  • REPS0L #1
    remélem végre betör a pornóipar a konzolok világába