Ötvös Tibor

2008 legtúlértékeltebb játékai

Érdekes listát állított össze a Fidgit nevezetű internetes site. A tízes listán 2008. azon játékcímei szerepelnek, melyeknek szerintük nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

De kezdjük a felsorolást. Előljáróban kijelentjük, hogy a lista nem tükrözi az SG véleményét. A legutolsó helyen egy igazi klasszikus újabb része, a Civilization IV: Colonization áll. Az indoklás szerint a cikkíró egyetlen játékot sem nyert meg, de ennek ellenére élvezte minden vele töltött percét. Szerinte sajnos kevesen éreznek hasonlóan.

A kilencedik a frissen megjelent Left 4 Dead. A zombis CS többen játszva valódi élmény (a hasonlat szerint kb. annyira, mint haverokkal egy beolajozott disznót üldözni), ám ezt a Serious Sam és a Robotron is tudta. Ugyancsak a lista tagja a Burnout: Paradise, melynek a Burnout: Vezess vissza egészen a startig, mert itt nincsen újrakezdés opció, bunkókám! címet adta. No komment.



Hetedik a Spore, mely egy szerkesztő-megosztó-játékféle. Ha nem érdekel a lénykreálás és nem akarod ezeket feltölteni a netre, akkor csak fejfájást okoz majd a program. A hatodik Wii Fit mellett csak ennyi áll: Wii Hóbort. Ötödik az egyik kedvencem, a Mass Effect, melynek helyezését végül nem igazán indokolták meg.

Kojima klasszikusa, a Metal Gear Solid 4 a negyedik, melyet csak a hardcore rajongók fognak értékelni. A bronzérmet a Braid érdemelte ki, melyet a régimódi platformer játékosoknak ajánlanak. A második a LittleBigPlanet, melyet nem is tart játéknak. És az aranyérmet a nemrégiben még legjobbnak kikiáltott GTA IV "érdemelte" ki. Íme a hivatalos indoklás:

"Az egyik legelképesztőbben megvalósított világ és az idei évben az egyik kedvencem. Ám ott a szegényes történet, a lapos gameplay és a rendszerfagyasztó PC-s port." A lista bizonyosan vitát vált majd ki és bizony joggal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bith #23
    jogos
  • Nyugis #22
    én hiányolom a listáról a crysist is! ;)
  • Senas #21
    Egyetértek! A Stalker-nek tényleg a listán a helye! Cserbobil feeling ide vagy oda.
  • armageddon666 #20
    tulképp ez a lista annyi hogy fogta magát emberünk, összeszedte 2008 legnagyobb neveit, és berakta őket hogy túlértékeltek...

    Spore szerintem is "túlhájpolt", GTAIV-t nem próbáltam, de PCs port az szutyok lett úgy hallottam, Left4Dead viszont nagyon jó játék, nincs helye a listában...
  • Skyline #19
    Mgs túlértékelt??? Nemtom kiírta ezt azsem játszott még akciójátékkal vagy sonyellenes noob...A világ egyik legjobb akciójátéka...
    Lbp? Az év egyik legeredetibb játéka,ugyancsak minek van a listán...
    Braid????? Teljesenhibátlan móka....

    GTA 4-el maxiegyüttértek,agyonhype,holott SEMMI exctra nincsbenne,1 óra játék után dögunalom,sosemvittem végig konzolon sem,a pc-s verzió egy optimalizálatlan bugos fos lett.
    Ami a listába illene inkább még az a STALKER agyonhype tucatbug szar.:)
  • Cortex #18
    A GTA 4-et XBOX 360-on toltam végig(csak az achievementekért), s nagyon nem tetszett... Első 2 óra játszás után untam az egészet, lapos történet, unalmas és ismétlődő feladatok. Sokkal jobbra számítottam. S hát a 10-ből 10-es értékeléseket szerintem igazán nem érdemelte meg.
  • Gascan #17
    Én nem igazán adnák hitelt a Frigid site által kreált listának... többek között azért sem, mert ez a lista egy az egyben megtalálható az egyik másik oldalon, csak olyan cimmel, hogy az év legjobb játékai.. ahol 1. a GTA4 (nem konkrétan a PCés port, hanem a konzol - vagy szépen fogalmazva maga a játék) :)
  • Cortex #16
    A Burnout nem értem, mit keres a listán(bár nekem sem tetszett annyira, mint az előző Burnoutok).
    GTA 4-el teljes mértékben egyet értek... A többihez nem volt még szerencsém.
  • neooen #15
    Szerintem a Left 4 Dead a legjobb példa arra, hogy ha egy ötlettelennek tűnő ötlet jó kezekbe kerül, abból még valami nagyon jó is kisülhet! Haverokkal játszva eszméletlenül hangulatos. Egyedül hulladék, de ez nem is arra lett kitalálva. Alig van benne néhány lény és fegyver, de ezeken látszódik, hogy átgondoltan tették a játékba, kikényszerítve ezzel a csapatjátékot. Nálam az év játéka!
  • aKIRAkechi #14
    A Burnout Paradise egyáltalán nincs túlértékelve. Az egyik legjobb autós game (kedvenc). Az egész játék hangulata elveszett volna ha az ember állandóan ugrálna a városban. Épp az a lényege hogy folyamatos a játék(pl.: online modba lépés menet közbe). Valóságba se ugrik vissza az ember. A játékba ha elrontod akkor megállsz teljesen és kiléptet a versenyből. Amugy a Burnout Paradisenak van az egyik legjobb ingyenes kiegészítője: Ha meguntad az autókázást letöltheted a motrokat és változó napszakok közepette 2 keréken száguldozhatsz az új versenyeken.