Ötvös Tibor

A GTA IV 2008 legjobbja?

A Time magazin megjelentette a 2008-as év legjobb játékainak listáját. A tizes lista természetesen az újság véleményét tükrözi.

A magazin szerint 2008 legjobb játéka a Rockstar alkotása, a GTA IV lett. Az indoklásban főleg a nagyszerű történetet emelik ki, de ugyanígy megemlíthették volna az interaktív világot is. A második hely már kissé meglepőbb, az ezüstérmet ugyanis egy "egyszerű" platformer kapta.



A Braid nagyszerűsége épp egyszerűségében rejlik. A szimpla Super Mario-klónt meghintették egy kis Sands of Time-ban látott időmanipulációval és ennek eredménye lett a Braid. A harmadik hely jutott a Sony idei durranásának. A LittleBigPlanet nagyon megosztotta a játékosokat. Van, aki imád pályákat tervezgetni, míg mások szerint az LBP nem is játék.

A további helyezettekért érdemes megtekinteni a fenti linket, de azért még kiemelnénk pár játékot. A Gears of War 2 ötödik helye kissé meglepő, az akciójáték simán befért volna a legjobb három közé is. A Spore csak a tizedik, ráadásul két flash alapú játék előzi meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OldM4n #68
    Ez egy rakás szar. Nekem csúcskat. gépem van, és nem tudok normális vasat tenni alá. (Q6600, 8 Gb RAM, 2x4850 CF) 1024x768 felett már szarul néz ki, hisztizik hogy csak egy giga vga ram van???!!! Nekem 22-es moncsim van, 1600x1200-at elvárnék!!!! Hát a jó kurva anyátokat roxtár gémsz. Akkor sem kéne ez a fos, ha fizetnének érte. Egyesegyedül VALAMENNYIRE a játékmenet menti meg az év csalódása címtől. A főhős tré, nagyon visszataszító feje van ennek a parasztnak, (Tony Vercettivel EZERSZER jobban lehetett azonosulni!) Az új Tomb Raider - Underworld úgy kb EZERSZER szebb, izgalmasabb, látványosabb, pergősebb, mint ez a hányadék. Sérülésmodellezése SZÁNALMAS, hat fejlövés után a csávó kis fetrengés után felállt elszaladt.. NO COMMENT! Hibák: Textúrahiba HEGYEK! És konzolon is!!! Csak a konzolosok megszokták már az ilyen allűröket, mivel nem alternatíva a gépcsere...
  • Malibu75 #67
    Üdv!
    Nem értem, hogy lehet összehasonlítani egész más tipúsú és szinvonalú játékkal, mint pl a Crysis.Azt is imádom, de az a küldetésekről szól és annyi.A GTA IV-ben ez csak egy opció.Szinte korlátlanok a lehetőségek.Itt hatalmas területen lehet szabadon garázdálkodni és nem töltöget a szigetek között.Aki azt mondja, hogy rosszabb a grafikája mint a GTA 3-nak, vagy a SA-nak, annál valami nem stimmel.Vagy a gépével, vagy vele...Hol voltak azokban ilyen éles textúrák?Itt minden mindenre árnyékot vet, minden tükröződik.Sokkal több a polygon.Direkt betöltöttem a GTA IV után a San Andreast és hihetetlen a különbség.Ott minden szögletes.Még a bringa kereke is.Mindenen életlen elmosódott a textúra.Max 40-50 méterről "szép" egy autó.A GTA IV-hez gép kell az tény.De eddig nem is jött ki ilyen grafikával ehhez hasonló játék.A Mafia 2 lesz az első vetélytársa szerintem és az Arma is hasonló.A többi lövöldözős játékban, mint a Crysisban, hegyekkel vagy tereptárgyakkal körülvett folyosókon kell végigmenni és gyakran tölti az új pályát + alig van ellenség(a gta járókelőkhöz és autókhoz képest).Azok is minden alkalommal ugyanott vannak és ugyanúgy reagálnak.Az kb olyan, mint ha itt 2x2 utcasarok lenne egyszerre betöltve és 10 ember mászkálna faltól-falig mint a hülye.Úgy könnyű szép grafikát alacsonyabb gépigényre csinálni.Itt minden ember szinte életre kel.Minden végtag külön sérülhet, tisztában vannak a körülöttük lévő tárgyakkal.Pl. amikor víágyúzok valakit, egyből elkap valamit, hogy ne sodorja el a sugár.Ha valakit ellökök és beveri a kezét pl egy kukába, akkor az is sérül.És sok ilyen példát lehetne mondani.Emiatt kell 4 magos proci.2 maggal soha nem fog tökéletesen menni, ami nem is csoda.Persze nem csak védem a játékot.Elmennek a qrva anyjukba, hogy szinte teszt nélkül kiadták PC-re és tele van buggal, de érthető ez is.Ez az utolsó esélye a cégnek.Ha karácsony előtt nem dobja piacra, akkor csőd...Lehet, hogy így is.A GTA IV-nek is megvannak még a hibái, de kategóriájában így is egyedülálló szerintem.Nekem sincs csúcs gépem.AMD 2x3000mhz, 4 GB ram, ATI 3850 512 ddr3 és 20-30 fps-el elmegy.Amúgy meg mind1, hogy 30, vagy 300 fps...30 felett már nem látni a különbséget.
  • IMYke2.0.0.0 #66
    Akkor fogom megvenni, amikor az Ezt Vedd Meg cég kiadja és az ára 2500 Ft lesz, és olyan MOD/Patch gyártódik hozzá, amivel nem kell **** netes mentéseket, regisztrálásokat készíteni...
    Addig meg ez a rész [és ha marad ez a tendencia a sorozatnál, akkor a többi is] felejtős.
  • nkmedve #65
    A másik pedig, hogy a crysis amellett, hogy rosszul ment, nagyon jól nézett ki. Nemrég játszodtam crysis-t DX9-es very high-al (az ini fájlokkal való matatás után) és az tudom mondani hogy jelenlegi gépemen (intel e5200+radeon 4830) az jobban ment (1280*960on 30+fps-el, 4XAA-val), arról nem beszélve hogy 10szer jobban nézett ki. A GTA 4et szerintem nem az elődökhöz kell hasonlitani amik x évvel ezelőtt jöttek ki, hanem a mostani játékokhoz. Ezeknél pedig sokkal igényesebb és sokkal csúnyább. A sztori viszont elmegy. (San Andreas-t azért egy fokkal jobban birtam)
  • tomcsa4 #64
    Igen egy évvel ezelőtt a Crysis szúrta mindenkinek a csőrét (nekem is), de az legalább nem fagyott és ami a leglényegesebb, nem állt le a játék, rendesen betöltötte a pályákat.
  • tomcsa4 #63
    Ha csak szaggatna, akkor azt mondanám, nah bassza meg. De megáll az MI, kifagy a játék, a pályát nem tölti be rendesen. ez már komolyabb gond. Egyáltalán bétatesztelték? És mit javítottak ki? Mert olyan, mintha nem tették volna meg rendesen. Ameddig toltam, küldetésbugot nem találtam. Van a játékban küldetésbug? Mert ha nincs, akkor csak letesztelték. De akkor miért hagyták így a játékot? Lefagyós MI-re alttab sokszor elég, de akkor is. Játék az egy szórakoztató produktum. Máa már nem ezt érzem némelyik játéknál.
  • Adam II #62
    Ja, hogy kanadaiak csinálták a portolást! Az sokmindent megmagyaráz
  • cateran #61
    "Vagy ilyen dolog az is, hogy az autók minden ablaka, és fényszórója külön kilövöldözhető, illetve törhető" Respect a programozóknak, hogy 2008-ban már ilyet is tudnak....vagy hogy "Főleg, mikor az elütött gyalogosok repkedni kezdenek a maguk megkezdett irányában." (mintha már a carmageddonban is repültek volna..) de ez a csúcs "ketten állnak a hátulján is, a "szabványnak" megfelelően"
    Erre nem tudok már mit mondani..rohanok is és megveszem,csak hogy láthassam....
  • Mcsiv #60
    Az alacsony fps-t aláírom, de hogy szar lenne a játékmenet, meg főleg hogy low poly lenne, azért az erős túlzás. Több polygonbol áll egy autó mint amit a gta 3 egy egész screenre felhasznált;]
  • tomcsa4 #59
    bánnám*