Ötvös Tibor

Kimaradt karakter a Diabloban

A Diablo rajongói oldalakon nem kis felháborodást váltott ki, hogy sokunk kedvenc karakterét, a halottak feltámasztására képes nekromantát egyszerűen lecserélik egy hasonló, ám mégis sokban más szereplőre.

A vezető dizájner, Jay Wilson szerint a Nekromanta és a Witch Doctor (talán Kuruzslónak lehetne fordítani) képességei szinte teljesen megegyeznek, így szerintük felesleges mindkét karakter szerepeltetése. A Blizzard munkatársai a viták után az új kaszt mellett döntöttek. A Witch Doctor halottak helyett úgynevezett segítőket tud majd harcba küldeni, de ő maga is képes lesz bizonyos mágikus trükkökre. Wilson szerint ez azért szükséges, mert nem szeretnék, ha a játékosok csak a már megismert karakterekkel játszanának. Viszont azt is hozzátette, hogy egy esetleges kiegészítőben nem kizárt, hogy visszatér a Nekromanta is.


Íme az új szereplő

Ide tartozik a hír is, miszerint a meglepően erő rajongói elégedetlenség hatására sem hajlandó a Blizzard változtatni a Diablo 3 színvilágán. Pedig a hardcore rajongók még petíciót is indítottak, miszerint ők jóval sötétebb környezetet szeretnének. A közel 54 ezer aláírás nem hatotta meg Wilsont, aki kijelentette, hogy nekik így tetszik a program és senki kedvéért nem változtatnak rajta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bitbandita #15
    Én is ettől félek...
  • kukacS3K #14
    nekik így tetszik:D sztem nem ők veszik majd meg:D
  • EagleeyE #13
    ...És akkor ne is beszéljünk a full GYP-seknek való Hammerdinről... Nagyon látszik, hogy 1.10 egyáltalán nem volt tesztelve. Ettől félek a D3-nál is, hogy ugye nem tejelnek a játékosok, mint a Wow-nál és egyszerűen nem is foglalkoznak a játékkal kiadás után, lsd D2. Lefogadom, h a D3 is tele lesz bottal, cheaterekkel, meg idiótákkal fél éven belül
  • Carbuncle #12
    Mit számít, hogy kimarad? Sokmindent elbaltáztak a fejlesztők a LOD 1.10 -ben is, és a legtöbb hibát a rajongók miatt: "legyen nehéz a kiegészítő, legyenek keverve a különböző elementális ellenállású szörnyek. -Az ne zavarta őket, hogy nem csak 20 -n lehet játszani ezt multiban, hanem 2 -n is /azaz van, ahol csk ekkora "különítmény" gyűlhet össze/. -Márpedig 2 ember már nemigen tudja megállítani az ilyen csoportot. Hell fokozaton már mind nekem, mind a bátyámnak nem ritkán menekülnie kellett. Jó, mondjuk én csak amazonnőt irányítottam, csak a bátyám volt varázslónővel, de ő fullos szettben volt (Tal Rasha), mégis sokszor menekülnünk kellett. És nem jó szinte végigmenekülni egy játékot! -Ugyebár a fagyimmunis szörnyeket lelassítani se lehetett a 2. részben, nemhogy megállítani nem. És ha megelőzték a tűzimmunisakat, akkor ezzel azokat is megvédték a jeges skillemtől. És a dologban az volt a legkomorabb, hogy ugyebár a varázslő bármikor el tud tünni vészhelyzetből gyors ütemben a teleporttal, de ekkor ott hagyja a többi játékost a harapófogóban, ahonnan szinte már menekvés sincs (mert ugye +1 játékos a szerveren, és a szörnyek is erősebbek).

    Mondjuk az már a fejlesztők miatt volt, hogy kicsi az inventory és a ládikó is a városban, szintén az is komoly gond, hogy nagyon-nagyon elvétve dobáltak használható cuccokat a szörnyek (legalábbis az amazonnő részére, de barbárnak meg egykezes baltát nem). Pedig az amazonnővl már Hell fokozaton tolom, és ott se sűrűn jön normális cucc, miközben az elementális ellenállás meg padlózott (amit részben cuccokkal, drágakövekkel nagy nehezen már kompenzáltam). De tényleg még 73 -s szinten is elvéreznék minden csoport szörnytől, ha nem volna teli talizmánokkal az inventorym.
    Az szintén a fejlesztők hibája, hogy míg a varázslónő kinyírt 15 szörnyet, addig az amazonnő meg 2-3 -t. -Mondjuk ez önmagában még nem lenne nagy baj, hiszen különböző karakterek, csakhogy multiban már igen zavaró, hogy Nightmare -n már 50-60 -s szintű volt a varázslónő, míg a társa csak 40 körül (és emiatt 1 hétig galoppozhat egyedül a +10 szintért, ha nem akar a varinő mellett folyton elvérezni a szörnyekkel szemben). -Ez megoldható probléma lenne megosztható tapasztalati pontokkal (ahogy a a mai MMO -kban 'tapasztalható'.
  • Spica #11
    az amazon biztos nem marad, mer eddig minden egységnek volt női és férfi változata (gondolom mind az öt karakterkaszttal így lesz), de ki látott már férfi amazont :D

    a sorceresst remélem lecserélik, mert az, hogy a varázsló képességeit elemi mágiára korlátozták könnyeket csalt a szemembe. mondjuk az első részben viszont a teljes mágia arzenál borzasztó erős volt és egy warrior egy sorcerernek nyomába se ért a játék vége felé.
  • FlyingV #10
    bakker én azt hittem valami GC-s hír, erre ez a 3 hetes info... grat... színvonal->0
  • Spica #9
    a hullákat nagy számban hosszú ideig az új játékban nem lehet megtartani mivel mindenféle fizikát dolgoztak ki azoknak, hogy élethűbb legyen (megjegyzem nekem nem lesz orgazmusom egy leguruló sípcsonttól vagy egy arrébb repülő koponyától - dehát ezkell). persze ezek modellek textúrákkal meg mindennel és ha sok van az nagyon megnöveli a gépre háruló követelményeket. szóval ezért csökkentették a hullák megmaradási idejét (vmi 10 másodpercre) és így tényleg ilyen korlátok között nem olyan jó a nekró alkalmazása (corpse explosion brühü).
  • feamatar #8
    ezt már máshol is elsütötték, de ott is hülyeségnek találtam. Nekem is a kedvenc kasztom volt a nekró, bár nem írtam alá a petíciót, mert úgysincs értelme. De az hogy ez nem d2.5 és hát valamit kellett újítani, akkor mért nem a barbot vagy a palát tették... egyszerűen ez hülye érv. Mint ahogy az is, hogy a necro hiánya miatt nem veszi meg valaki a kövöt. Annyit azért remélek, hogy ha már a nekrót cserélték akkor a sorci is cserélve lesz, meg az amazon is.
  • EagleeyE #7
    Azért ez a petíciós dolog nem igazán erős.

    Az oldal indulása óta figyelem, írogatok a hivatalos fórumba, volt már ott pár érdekes mondat. A petíciót bárki bármennyiszer aláírhatta, a több millió játékosból, akik a D2-vel játszottak CSUPÁN 50000 írta alá, a játék kb 1%-át láthattuk eddig, szóval egyáltalán fel sem tudom fogni, hogy lehet valaki ennyire idióta, h petíciót indítson.

    A necro kivétele a másik. Nem értem, hogy miért kelt iszonyatos felháborodás az a tény, hogy ez egy új játék. Nem a D2.5, nem valami revízió. Semmi értelme nem lenne ugyanazt kiadni javított grafikával. Beütne az EA Fifa-NFS effektusa. Igenis legyenek teljesen új karakterek, új design. A Witch Doctorból sem láttunk eddig túl sokat, hogy bármiféle következtetést le lehessen vonni. Még egy kiegészítőben sem látom értelmét a necronak. Aki necroval akar játszani, az tegye fel a D2-t.

    Csak remélni tudom, h a Blizz hallgatni fog valamennyire is a fórumozókra, mert piszok jó ötletek merültek eddig fel.
    Pl.: D3 fórum

    És ott lesz a Blizzcon, ahol a D3 lesz a középpontban a fejlesztők állítása szerint.
  • Indigo #6
    Majd a kiegben ;)

    Ez már csak így működik. Van egy teljes játékkoncepció, azt elfelezik, megjelentetik az alapjátékot, majd a többit a kiegészítő lemez(ek)ben megvehetitek :)