Úgy tűnik az amerikai játékosok nem igazán kíváncsiak az év utolsó negyedévének két "blockbusterére".
A mindenhol remek osztályzatokat és értékeléseket kapott Crysis, valamint a nemrég megjelent Unreal Tournament III sem fogy túl jól odaát. A Crytek FPS-e mindössze 86 633 példányban kelt el megjelenése óta, ami nem túl rózsás teljesítmény. A szakértők szerint az érdeklődés hiánya elsősorban a hatalmas gépigényben rejlik, mely bizony még nem mindenkinek áll rendelkezésére a világ gazdagabbik felén sem. Másodsorban a játék csak PC-re jelent meg, így a konzolos közönség teljesen kimaradt a jóból.
Az UT III viszont még ennél is kevesebb példányban fogyott, a multi-mókából összesen 33.995 darabot adtak el. Az ok itt az egyjátékos mód egyszerűségében rejlik - állítólag. A multira kihegyezett játék ugyanis sokak szerint már unalmasnak hat, főleg olyan konkurens mellett, mint a Call of Duty 4. Az Epic azonban bizakodhat, hiszen játékuk konzolra is kijön, mely alaposan megdobhatja a mutatókat.
Én már rég vettem volna konzolt, ha nem ennyire elbaszott és gagyi játékok jönnének ki rá(tisztelet egy-két kivételnek). Ráadásul, mint FPS rajongó, a joyyal való irányítás valami eszement szánalmas.
Mellesleg én gyakorlatilag az év 90%-ban egy játékkal játszok, egy repszimmel, de mostánban már azzal sem, mert fejlesztem és nem játszok vele.
Crysis és társai meg sem hatnak. A G3-at megvettem végigtoltam, de alapvetõen egy kurva nagy csalódás volt nekem.
A gond az, hogy az én szememben évi átlagban 1 tisztességes játék jön ki maximum és az is csak egy régebbi széria feltupírozása. Ki láttott valami ÚJ dolgot az elmúlt 7-8 évben. Én nem nagyon. Állítólaga "Beyond the Good and Evil" az az volt. Sajnos nekem nem volt hozzá szerencsém. 1998 óta ami jó játékkal találkoztam, használtam és TETSZETTEK azokat itt felsorolom. Persze számtalan mást kipróbáltam, de azok hamar mentek a süllyesztõbe.
- Falcon 4.0 és utódai.
- Neverwinter Nights (a második részét csak kiprbóáltam, de a gépemen alig mocorgott)
- Rome Total War (de ez sem volt új, mert az alapötlet már régi volt, a Centurions-ból jött)
- Gothic 1-2
SOKKAL régebbiek. Mind a mai napig nálam etalonnak számítanak.
- Day of the Tentacle
- Panzer General
- Civilization (a maga korában jó volt)
A Baldur's Gate II - Shadows of the... állítólag kurva jó, meg is van, csak soha nem volt idõm játszani vele. Majd egyszer.
Pedig ahhoz tényleg nem kell atombrutál gép. Nézd meg a kondfigomat. A Demo úgy elfut rajta 1024x786-ben, hogy minden legalább mediumon van. Az én gépem, minden csak nem tápos.
Nem értem, hogy a cikkben miért az almát hasonlítják össze a körtével...
Az adott konzolok képességei (teljesítménye) adottak, ebbõl a szempontból könnyebb szoftver fejleszteni hozzá. Ha megveszed, akkor tudod, hogy mit kapsz a pénzedért (jól, stabilan fog futni a konzolodon, stb...).
A PC esetén - és erre a Crysis jó példa - olyan hardverre fejlesztenek (a legjobb minõséget tekintve), ami még a PC tulajdonosok töredékének van csak - és legtöbbünknek csak 1-2-x év múlva lesz ilyen szintû hardvere. Persze, hogy így nem lesz sikertermék (egybõl)...
Én szerencsésebbnek tartottam volna, ha olyan összehasonlítást csinálnak, ahol korábbi PC-s játékok kezdõ eladási statisztikáit hasonlítják össze ezekkel...
Most olyan fasza spéci grafkót fejlesztettek, hogy ahoz se kell majd nyulni több 100 évig, max bug javitás <#vigyor>#vigyor><#vigyor>#vigyor> és igy majd több idejük marad az ötletesebb gém fejlesztésére 😄, de azért ne vedd véresen komolyan amit írtam <#circling>#circling>
az igazi nagy hûhó semmiért a CoD4 az mekkora jaték hangzik az igazi tudatlan játékostól veszik mint a cukrot meg mindenki mindent ahhoz hasonlít manapság nálam ott dölt meg a játék elmélet mikor multiba a szép kövér cod2 es cfg mmel iditottam el és egy szót sem szolt még jó hogy a cod 2 es cfg CoD:UO ból való és bizony UO s cfgm a jó régi Quake 3 ból származik... innentõl lehet mérlegelni... de ha valakinek nem esne le úgy csalsz benne ahogy nem szégyellsz bár ez csak a multi és az én mezei véleményem a sp az jó de meddig? és mielött valaki elsütné az õsi bölcsességet hogy akkor minek játszol vele a válasz már réges rég lekerült a gépecskérõl.