SG.hu·

PlayStation 3-ból szuperszámítógép

A Sony már korábban is bátorította a fejlesztőket, hogy ne csak szórakoztatói szerepkörben, hanem tudományos célokra is használják ki a PS3 számítási teljesítményét.

A vállalat példaként a Stanford Egyetemmel közösen indított Folding@home projektet hozta fel, amelyben fontos fehérjekutatásokat gyorsítanak fel az otthonokban használt konzolok bekapcsolásával, a népszerű SETI megoldásához hasonlóan. A konzol bevált a kutatási programban és már a Stanford Egyetem Folding@home programja teljes hálózat kapacitásának a felét biztosítja.


Vijay Pande, a Stanford professzora és a projekt egyik vezetője igen pozitívan nyilatkozott az új generációs konzol szerepéről, kiemelve az óriási számítási kapacitást, amelynek köszönhetően jelentősen lecsökkent a különböző feladatok elvégzéséhez szükséges idő. Elmondása szerint a nagyszámú PlayStation 3 bekapcsolásával mindössze néhány hét alatt végeztek azon számításokkal, amelyek eredetileg több mint egy teljes évet vett volna igénybe.


Gaurav Khanna asztrofizikust, a Massachusettsi Dartmouth Egyetem Gravitációs Csoportjának tagját minden bizonnyal ezek az eredmények ösztönözték arra, hogy saját kísérleti projektet indítson. A szakember laboratóriumában összesen nyolc PlayStation 3-ast kötött össze és ezekből egy valóságos miniatűr szuperszámítógépet hozott létre. Különösen az asztrofizikai számításoknál - amelyek elvégzése rendkívül erőforrás-igényes - jött jól a nyolc PS3 processzorainak segítsége. Khanna számára különösen örömteli volt, hogy a konzolokra könnyen fel tudta telepíteni az általa használt programokat.


Az intézet a konzolokat ingyen kapta a Sonytól, de közleményük szerint a konzol egyéb megoldásokéhoz képesti hihetetlenül alacsony ára egyébként is nagyon vonzóvá teszi ebben a feladatkörben. A projektben két fekete lyuk gravitációs jellemzőit vizsgálják. Azokra a fény sebességével terjedő gravitációs hullámokra próbálnak rátalálni, melyeket ugyan már Einstein is valószínűsített, de létezésüket máig nem sikerült bebizonyítani. A laboratórium közlése szerint a kutatás során elvégzett speciális műveleteket egyetlen PS3 is gyorsabban teljesíti, mint a forgalomban lévő legjobb személyi számítógép. "A szuperszámítógépek rendkívül drágák, így nagyon is logikus lépés több PlayStation 3 összekötése és egyetlen számítógépként való alkalmazása. Már mi is gondolkodunk egy hasonló projekt elindításán" - ismerte el Eugen Brenner, a Grazi Műszaki Egyetem dékánja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2007. 10. 31.. 18:03||#216
Egyébként most itt pontosan milyen szoftverrõl is van szó? Végülis egy IBM Cell SDK is elég bármihez, pl. PS3-ak clusteres számoltatásához is. Csak ugye szépen kézzel le kell programozni az egészet.

A másik véglet meg az, hogy matematikai kifejezésekbõl clusteres párhuzamos vektoros kód-gyûjteményt generál. :) (Na én erre gondoltam az elõbb.)

A Mercury-s cucc mit csinál?
© narumon2007. 10. 31.. 16:58||#215
Ezt a mercury SDKt kellene jobban megviszgálni akkor. Nem vagyok programozó tehát azt a részét nem értem.
© narumon2007. 10. 31.. 16:54||#214
NEm mondtam hogy õk nem csinálták meg. Én azt mondtam, hoyg csináljuk mi is meg. Szvsz lenne rá vevõ, de csak mint kész megoldás. Nem nagyon van az egyetemeken olyan emberke aki ráér erre molyolni...
© NEXUS62007. 10. 31.. 14:58||#213
Hát errõl az üzletrõl asszem lekéstetek, mert a Mercury Computer Systems már kiadott egy ilyen progit, amivel PS3 clustereket lehet csinálni kifejezetten tudományos feladatokhoz!;)))

Amúgy ha valaki veszi a fáradtságot, akkor az egyetem cikkben szereplõ linkjén utána nézhet, hogy milyen szoftvereket használtak a rendszer felépítésénél, pl Fedora 5/6 Linuxot, IBM cell SDK-t, a message-passing technológiához, meg OpenMPI-t, szal ingyenesen hozzáférhetõ dolgokat.
Hát õk ezexerint meg tudták csinálni, de biztos csaltak!;)))
© dez2007. 10. 31.. 03:19||#212
Elõször talán megpróbálok számoltatni egyet. Aztán jöhetne egy adott feladat kiterjesztése több gépre. Viszont egy ilyen univerzális rendszer létrehozására (amivel bármilyen "számoltatást" clusterezve el lehet végeztetni, ha erre gondoltál) nem igazán vállalkoznék, az már egy kicsit nagy falat. Nem is tudom, létezik-e egyátalán ilyen bármilyen clusteres rendszerre vagy szuperszámítógépre.
© dez2007. 10. 31.. 03:11||#211
Az egy dolog, de ha olyan rossz lenne a Cell, mint egyesek mondják, hiába lenne minden - túl botrányos lenne a dolog.
© dez2007. 10. 31.. 03:09||#210
LOL, mintha elfelejtenéd, hogy a Sony veszteséggel árulja a PS3-at, miközben az IBM magas haszonkulccsal a saját cuccait.
1/10 annyi pénzért -2 SPE, és fele ram, ez nem olyan rossz... (Oké, PS3-on Infiniband sincs, de legalább van egy gyors LAN port.)
© dez2007. 10. 31.. 03:04||#209
Hahó, te azt írtad, nem is ugyanaz a Cell, és a PS3-as erõsen[/b] lebutított. Holott csak egy SPE van letiltva. (Egyet meg az alap firmware használ, többek között hang en-/dekódolásra.)

Ha raytracingre ennyire jó a Cell (és ennyivel jobb, mint a G80), akkor sokminden másra is jó.
© narumon2007. 10. 31.. 00:08||#208
Egyébként meg; Annyira frankó programozó vagy. Szedjél össze egykét havert csináljatok szoftvert amivel clusteres ps3-akat lehet számoltatni nagy teljesítményen. Ha életképes akkor én eladom!
© narumon2007. 10. 31.. 00:07||#207
"amikor rájuk esik a választás, azt csinálnak, amit akarnak. Azzal, hogy az IBM nyert, az elbírálók a Cellre is rábólintottak."

Jaaaaaj ez a naívság. Ugye nem kell elmondanom, hogy hogy zajlik egy ilyen nagyobb beszerzés eldöntése. Külföldön persze nem akkora méretekben mint magyarországon, de azért ott is jelen van. Túl sok pénz...