Napi Online

Hamisítják a Nintendot

A japán Nintendo dél-koreai részlege panaszt nyújtott be a szöuli központi ügyészségen azon helyi webhelyek ellen, amelyek elérhetővé tették a cég játékszoftvereinek illegális másolatait.

A társaság többször figyelmeztette a szoftverkalózokat, hogy következménye lesz, ha nem hagynak fel a Nintendónak kárt okozó tevékenységükkel, de eddig még nem tett jogi lépéseket. Európában és az Egyesült Államokban már korábban sem bántak kesztyűs kézzel az illegális másolókkal, közülük nem egyre millió dolláros nagyságrendű büntetést szabtak ki a hatóságok a Nintendo fellépése nyomán.

A dél-koreai weboldalakon a videojáték-gyártó DS játéksorozatának másolatai jelentek meg, amelyek az országban januárban piacra került DS Lite kézi játékgépen futnak. Ebből a berendezésből négy hónap alatt 270 ezret adott el a Nintendo Dél-Koreában. A kalózszoftverek terjesztését megkönnyíti, hogy az ázsiai ország rendelkezik a világ legkiterjedtebb széles sávú internethálózatával. A Nintendo a lépéssel minden bizonnyal meg akarja előzni azt is, hogy elkezdjék másolni a Wii konzol játékait, miután hamarosan Dél-Koreában is piacra dobja ezt a termékét.

A Wii összes eladási darabszáma egyébként a múlt héten megelőzte a Microsoft xBox 360-asét. Ezzel a Nintendo az évi 30 milliárd dollár forgalmú videojáték-piac vezető gyártójává vált, amire utoljára 17 évvel ezelőtt volt példa. A cég jövőre jelenteti meg WiiWare szoftverét, amelynek segítségével bárki fejleszthet játékokat a Wiire, s ha azokat a gyártó elfogadja, akkor megvásárolhatók lesznek a Wii Shop hálózatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #1
    Maradjunk annyiban, hogy a mindenféle warezkártya árusítást kellene megakadályozni /Cyclo Ds, M3, SC stb/, ugyanis a feltett romokkal a user sokra nem megy a kézi konzolján... max PC-n emuval, az meg minden csak nem élvezetes.

    A másik pedig az árak kérdése. Megértem, hogy egy Resident Evil Deadly Silence 12k-ról indul, de azt már nehezen dolgozom fel, hogy egy gagyi Surf's Up 11k, Alex Rider: Stormbreaker !!!13k!!!, a Nintendogs különféle kutyás részei 12k-ért??? Azért vegyünk már vissza egy kicsit...

    Számtalan GBA és NDS játékom van EREDETIBEN, de nem ilyen szánalom összegekért.