Gyurkity Péter

Továbbra is vezet a Wii, jön az Xbox Elite

A konzolok versenyében márciusban is a Wii állt az élre a tengerentúlon, igaz a PS2 verte az összes új konzolt. A brit eladók csökkentik az utód, a PS3 árát, eközben pedig érkezik az Xbox 360 Elite.

A Reuters az NPD Group márciusi adataira hivatkozva számolt be arról, hogy a Nintendo üdvöskéje ismét elhódította az első helyet az újgenerációs konzolok versenyében, legalábbis a tengerentúlon. A speciális vezérlővel szállított olcsó, mindössze 250 dolláros készülékből 259 ezer darab kelt el márciusban az Egyesült Államokban, míg az Xbox 360 összesen 199 ezres, a PlayStation 3 pedig még ennél is rosszabb, 130 ezres eredmény produkált. Érdekes, hogy az előd, a PlayStation 2 mindhárom versenyzőre rávert: az immár mindössze 130 dollárt kóstáló öregecske fejlesztés további 280 ezer példánya talált gazdára.

Ami a teljes konzolpiacot illeti, itt tekintélyes, 33 százalékos növekedést mértek a forgalomban, amely ezzel meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. Ebben azonban a játékok és minden egyéb kiegészítő is benne foglaltatik, ha csupán magukat a konzolokat vesszük, itt csaknem megduplázódott a bevétel, elérve a 257 millió dollárt. A hordozható szegmensben a Nintendo DS 508 ezres példányszámot produkált a tavasz első hónapjában, szemben a PlayStation Portable 180 ezres eredményével. Az ezen készülékekre szánt játékokból 114 millió dollár folyt be, míg a teljes játékpiac forgalma 574 millió dollár volt.



A hírek szerint az Egyesült Királyságban regisztrált kiváló rajt után a PS3 forgalma alaposan visszaesett, egyesek szerint 80 százalékkal romlott az eredmény rögtön a második héten. A forgalmazók egy része erre azonnali árcsökkentéssel reagált, aminek eredményeként több helyen az ajánlott ár alatt talál gazdára a konzol. Stephen Staley, a Gameseek.co.uk első embere egy nyilatkozatban elárulta, hogy veszteséggel árulják a konzolt, abban a reményben, hogy további vásárlókat csábítanak saját oldalukra. Ennek ellenére úgy vélik, hogy a PS3 nagy üzlet lesz az elkövetkező nyolc évben.

Eközben pedig már érkezik az Xbox 360 Elite, amely a jelek szerint a burkolat alatt további változtatásokat rejt. Az első gyors szemrevételezés alapján biztosra vehető, hogy változott a processzor revíziószáma, bár azt még nem tudni, hogy ez már a 65 nanométeren készülő utód, vagy sem. Az eltérő elrendezés alapján egyes szakértők arra következtetnek, hogy a Microsoft igyekszik csökkenteni a fogyasztást és a hőtermelést, hogy elkerüljék a korai túlmelegedési problémák megismétlődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #78
    "Ha jol emlekszem az volt a hiba lnyege, hogy ha a hardwer kihasznaltsaga eler egy szintet adattorlodas lep fel ami hatvanyozottan visszavesz a teljesitmenyböl igy az architekturajuk nem tudja kihasznalni az elönyeit."

    LOL, ez nem emlék, hanem csak a fantáziád szüleménye. Nexus6 Leírta, miről van szó. Ezt aztán jól félreértette a The Inquirer techanalfabéta újságírója, az a Chen. A dolog könnyen áthidalható. De ezt véletlenül nem írtam már le neked? Tök jó, hogy időről időre behányod ezt ide-oda, aztán meg se nézed, válaszoltak-e rá valamit.

    "Ettöl függetlenül meglepödnek, ha erösebb lenne grafiklag mint a BOX leven hogy joval elavultabb GPU-ja van es ha jol tudom poligon szam meresekben is naggyon alatta teljesitett."

    Lepődj:
    Xenos: 240 GFLOPS (universal shaders)
    RSX: 324 GFLOPS (pixel shaders) + 40 GFLOPS (vertex shaders)

    Tehát attól, hogy a Xenos univerzális shaderes, és több van belőlük, még az RSX shaderei egyenként jóval gyorsabbak. Vertex shaderben gyengébb (mivel ugye nem tud minden shader egységet erre bevetni, csak a dedikáltakat), de a játékok többségében ez nem igazán számít, mert nem dolgoznak olyan brutálisan sok poligonnal. Ha nagyon kell, amúgy is be tud segíteni a Cell.
  • NEXUS6 #77
    Nem tudom mi lehetett az a hiba, bár amikor pár hónapja ez divat volt, sokan fanyalogtak a cell-lel kapcsolatban. Minden esetre pl a Factor5 nem igen panaszkodott a gépre. Olyanok meg akik nem csinálnak semmit, vagy amit csinálnak de az is gagyi lett, azok nem igazán vannak tisztában azzal, amivel dolgoznak.
    Szerintem.
    Volt egy developer konferancia, ahol az egyik szakember feltett egy slideot, amiben leírták, hogy ha ha jól emléxem a cellben levő SPU-val milyen kiba lassan lehet közvetlenül a GPU RAM-jába írni, vagy valami ilyesmi. A dolog lényege az volt, hogy megmutassák, hogy ez az amit abszolút nem javasolnak, mert minden más nagyságrendileg gyorsabb. Na ezt aztán a FUD szakemberek terjesztették mint hiba.

    Egy GPU monnyuk annyit ér amennyit ki tudnak hozni belőle, ami azért a gépen futó API-n nagyban múlik. Bizonyos adatokban a X GPU-ja másban az RSX a jobb, a játék az ami végül bizonyítja, hogy mennyit is ér. Asszem van valami olyan korlátozás az RSX-nél, hogy nagyobb teljesítmény visszaesés nélkül nem lehet FSAA-t meg HDR-t egygyszerre alkalmazni. De szerintem aki 1080p-ben FSAA-ra vágyik az egy kicsit perverz, vagy csak a sasok voltak a szülei.;)))

    A GTHD akkor is nagyságrendekkel jobban néz ki mint a Forza2, ha meg roncsderbit akarsz akkor ott az általad is említett Motorstorm. A GT fejlesztői azt nyilatkozták, hogy amíg nem tudnak a saját elvárásuknak megfelelő és nem egy egyszerűsített törésmodellt adni a játékhoz, addig nem is raknak bele.
    Amúgy ha egy ilyen kocsit verseny közben csak egy kicsit összetörsz akkor már irány a depo és gyak buktad is racét, szal csak baromkodásként lenne értelme.
    Amúgy persze szerintem is tök poén lenne, meg az is hogy pl bele lehetne rohanni az út mellett bámészkodókba és akkor Carmageddont is lehetne játszani. Fröcsögne a vér, meg megjelennének a mentők, a rendőrök aztán az FBI, végül a Nemzeti Gárda, helikopterrel próbálnának üldözni, a végén pedig egy vadászgép napalmot dobna rád! (Bár asszem ezt a Gámét már megcsinálták.)
    ;)))
  • muerte2 #76
    Majd elfelejtetem. Valaki hasonlitotta a gtHD-t a Forza2-höz.
    Milyen töresmodell is van a gtHD-ben? Ja hogy nincs? Akkor a kidolgozottsagot nem erdemes emlegetni.
  • Sanyix #75
    "(A cell-hez hasonló CPU meg még egy darabig nem nagyon lesz PC-ben!)"

    Nem is kell(most is a 2 magos procik fele játék közben áll), a gpu-k lassan mindent elvégeznek a procik helyett. De még most sem nagyon jelent akadályt a procik teljesítménye, mert olyan aikkal amik most vannak nem nagyon lehet leterhelni. ps3-ba is olyan a cell, mint babakocsira a spoiler. Egyébként mivel a gpu-k, még a legfosabbak is sokszor nagyobb teljesítményüek mint bármelyik cpu, beleértve a cell-t is, ott az erő ahol az erős gpu van. Ha így folytatják lassan kikerülhet a prociból az alu és az fpu, csak a cu kell, mert minden számítást gpu vagy más proci végez :)
  • muerte2 #74
    Apropo nem tudja valaki hogy SONY kijavitotta-e a tervezesi hibat a gepen vagy csak elsiklottak felette? Egy ideje cikkeztek rola több helyen is a SONY persze tagadott, azta kirugott 1-2 vezetöt azota semmi hir. Ha jol emlekszem az volt a hiba lnyege, hogy ha a hardwer kihasznaltsaga eler egy szintet adattorlodas lep fel ami hatvanyozottan visszavesz a teljesitmenyböl igy az architekturajuk nem tudja kihasznalni az elönyeit.
    Ettöl függetlenül meglepödnek, ha erösebb lenne grafiklag mint a BOX leven hogy joval elavultabb GPU-ja van es ha jol tudom poligon szam meresekben is naggyon alatta teljesitett. Mjd ha latok egy programot amivel megcfoljak, akkor szamolok vele. Itt hozzatennem, hogy probaltam a gepet, a F1 nem fogott meg tulzottan, a Motorstorm ok, es egesz szep is, de ez a PS betegseg hogy nincs elsimitas sehol engem zavar, lehet hogy csak az en szemem kenyes. 102cm-s LCD TV -n igen lattam a hianyat. Az uj MOHA-ba sem hasznalnak elsimitast, ez mar csak hardverhiba lehet ha sehol nincs. (Ez utbbit csak en kovetkeztettem ki)
    Sokba kerül, neha szaggatnak a BRfilmek, azaz nem szaggat csak 1-2 fps-el leesik a framerate ami zavar, emellett jol öszerakott, hlkabb mint a BOX, nekem csunya, a kontroller a BOX utan förtelem. En ezek alapjan döntök a gep felett, de ez szubjektiv. A hsz-em elsö resze nem az, de ha valaki többet tud az ott fölvetett kerdesrol ossza meg velem. THX
    Olvastam okos hsz-eket soklemezes jatekokrol, haaat Asszem odebb van az meg... A resistance is ramenne egy DL DVD-re. Na ebben a jatekbn semmi extrat nem lattm, nem is futott sokat.
    Valaki a törest akarja megvarni, neki elarulom, hogy egy PS3 fejcsere 40K, es ha irott cuccokkl tolja elkerülhetetlen.

  • NEXUS6 #73
    A stilus maga az ember!
    Senki nem kényszerít arra, pláne egy ilyen fórumon, hogy akármilyen stílust felvegyél, ami nem a lényedből következik.

    A magam részéről szeretem ha egy játéknak jó a grafikája, ha már ennyi pénzt kiadok egy HW-re, legyen az PC vagy PS. De azért nálam is a gameplay az első.

    Másrészt 2007-ben azért van egy minimális elvárás a grafikával szemben, monnyuk olyan Doom3-engine szint, amihez már egy manapság minimálisnak számító HW is elég.
    És ha Lairt továbbra sem tartod nagy számnak, akkor továbbra is kérem sorold fel más platformokon a hasonló összetetségű grafikát felvonultató játékokat.
  • sylverangel #72
    Ahoi!

    Ne értsd félre amit mondtam, nekem a gameplay az első, de mikor bárki egy konzolt említ, akkor azonnal a graffal jön, emiatt reagáltam így a Lairra, technikailag nem nagy szám, ennyi :)

    A kedvenc játékaim között a res evil 2, starcraft, vikings stb (transport tycoon deluxe az isten) tartozik, amivel még ma is játszom, ergo nem grafika buzi vagyok, csak a ps3-asok azok, és ilyen stílusban kell nekik válaszolni :P .
  • Skyline #71
    A gond az ha hiszed ha nem jelenleg nincs pc-n Gears of war grafszintű FPS,ha tetszik ez neked ha nem..Idővel lesz,jelenleg nincs. De azt a grafikát pc-n nem egy 80ezres gép fogja neked megjeleníteni:)
    A 8800-t meg perpillanat feldughatod,amíg nincs egy darab dx10-es támogatású game addig bőven ugyanazt nyújtja egy erősebb dx9-es kártya is...Mire meg kijön egy értelmes dx10-es cucc addigra a sok 8800 tulaj vagy 50ezret bukik pénzben a kártyáján a nagy büdös semmin,megvették mert hűűűűdetud és még vagy fél évig egy deka játék nem volt amin többet mutatna a kártya (max framepersec-ben wooow) plussz a legtöbbjük a fórumokban siránkozik a szar driverek miatt,és mire kijön egy normális dx10-es game addigra vagy 50ezerrel olcsóbban hozá lehet jutni a kártyához...
    Mindenesetre mindig is utáltam a grafika miatt susogó hülyegyerekeket,én leszarom a grafikát ha egyszer egy játék jól el van találva és hangulatos,leköt. És mivel rengeteg ilyen van konzolra és szgépre egyaránt így mindkettő elfér...Mindenesetre annak aki nem akar driverekkel szarozni,error üzenetek sorát kapni warezváltozat elindításával fosolni és nem kezd el könnyezni attól hogy neadjisten új videókaritól + sokezerér egy szivárványeffekttel több van pistikének annak a legmegfelelőbb választás a konzol.
  • NEXUS6 #70
    Oks, lehet hogy egy GF8800 marha erős, és ahhoz passzoló gép már egy ps3-nál is erősebb HW. És mennyibe kerül?

    300 ezres?
    Kb.
    (A cell-hez hasonló CPU meg még egy darabig nem nagyon lesz PC-ben!)

    Lair, nem tökéletes játék, de akkor most várom a PC-s megfelelőjét, hogy én is ámuljak és már töltöm is és nyomatom ezerrel!!!;)))
  • Indigo #69
    Te primitív barom, te! Hány éves vagy? Az iq-d egy kisóvodás szintjét sem éri el, és te osztod itt az észt a konzolosokról?
    Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek a begyepesedett pécés idióták honnan veszik, hogy ők felsőbbrendűek?