Németh Szabolcs

Ken Levine megdicsérte a Windows Vistat

A nemzetközi és a hazai szakma is igen vegyes érzésekkel fogadta Bill Gates, illetve társai termékét. Az Irrational Games-nél másképp vélekednek az operációs rendszerről.

Az Irrational Games társalapítója, Ken Levine szerint a játékosok szempontjából sokkal jobb a Vista a régi XP-nél. Levine egy interjúban fejtette ki véleményét. Szerinte a Vista végre megtette az első lépést, amire az iparágnak már évek óta szüksége volt a felnőtté váláshoz. Többek között az egyértelmű jelölésekkel vége a sötétben tapogatózásnak. Mindenki pontosan leellenőrizheti, hogy a gépén vajh' fut-e a majd a kiszemelt program. A BioShock fejlesztője szerint az új rendszer felpezsdítheti a számítógépes játékok piacát, amire a matuzsálemi korban lévő területnek szüksége is lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Morden23 #8
    Ez viszont inkább az új gépek vásárlásánál áll, nem pedig a meglévő konfigurációk fejlesztésénél, legalábbis jelenleg.

    Főleg, ha abba gondolunk bele, hogy OEM Vistát (Home Premium) nevetésges összegért (huszonpárezer) kapsz itthon is, ami összeg nem éppen szignifikáns gépfejlesztés esetén. (Most hagyjuk ki az igazi állatokat, akik az otthon játszadozáshoz fontosnak tartják, hogy retail Ultimate-re fizessenek be - akiknek viszont erre van lehetőségük/affinitásuk, azok eddig is konstans módon fejlesztettek gépet, függetlenül az OPredszertől).

  • Cat #7
    szerintem ebbe beleveszi azt is, hogy a Vista miatt mindenki fejleszteni fogja a gépét, ami által magasabbra lehet a játékok belépő szintjét skálázni.
  • Morden23 #6
    "felpezsdítheti a számítógépes játékok piacát, amire a matuzsálemi korban lévő területnek szüksége is lenne."

    Ezt most úgy értik, hogy a Vista indexelője miatt kiírt adatok miatt adott esetben sokkal korábban/sokkal kevesebb közvetlen inger miatt fog valaki hardware-t fejleszteni?
    Mert az megérthető, hogy ilyen alapon pl. egy nem annyira tájékozott PC-s is érzékelheti, hogy a gépe milyen kategóriát foglal el a Vista szerint, de mit ér a játékok esetén? Esetleg oda lesz írva a recommended hardware-részhez egy software esetében, hogy "Vista indexelés szerint szükséges minimum: CPU 3,4 ; HDD: 4 stb.?
  • A1274815 #5
    "Nem hiszem h eddig csak ez hianyzott volna... "

    Én sem hiszem.
  • quantum #4
    Ertem en, de ez hogyan pezsditene fel a jatekok piacat?
    Nem hiszem h eddig csak ez hianyzott volna...
  • A1274815 #3
    Igazából nem egy indexről van szó, hanem 5-ről: CPU számítási sebessége, Memória sebessége, Aero Glass teljesítménye, 3D játék teljesítmény és HDD sebesség. Amit kiír az csak ezeknek a minimuma.
  • quantum #2
    Mert az index nem tudom hogyan pezsdithetne fel, ezert gondolom a rendszer a Vistara vonatkozik es nem a teljesitmenyindexre. Javitsatok ki ha tevedek.
  • quantum #1
    " A BioShock fejlesztője szerint az új rendszer felpezsdítheti a számítógépes játékok piacát, amire a matuzsálemi korban lévő területnek szüksége is lenne."
    Lol, Dx10-zel? Techdemokat?