SG.hu·

Orvvadász játék gemenci környezetben

A végéhez közeledik az a virtuális kalandjáték, amelyet a Magyar Telekom és a WWF Magyarország indított a "Vigyázz a madárra!" természetvédelmi program keretében.

A kalandjáték három hazai természetvédelmi területen játszódik, amelyek jellemzője, hogy kiemelkedően gazdag élővilággal rendelkeznek, sok ritka és védett madárfajnak adnak otthont. Az első pálya a Duna-Ipoly Nemzeti Park ócsai területén játszódott, a második küldetés a Kiskunsági Nemzeti Park apajpusztai térségében zajlott, míg a harmadik feladatsort a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemencen kell megoldani. Eddig közel 5500 játékos próbálta ki tudását a virtuális nemzeti parkok területén. Az utolsó szakaszban a játékosoknak arra is lehetőségük lesz, hogy barátaikat is bevonják a játékba és ezzel plusz pontokat szerezzenek.

A harmadik pálya a gemenci térséget idézi: a pályán látható táblák pontos másolatai a helyi tanösvénynek, így információkat nyújtanak a terület állat- és növényvilágáról. A táblákat érdemes körültekintően elolvasni, hiszen a megszerzett információkkal lehet a feladatokat megoldani. Jellemző állatfaja a területnek a hód, amely a WWF hód-visszatelepítési programjának köszönhetően csupán az elmúlt években szerezte vissza elhagyott élőhelyeit ezen a vizes területen.

A játékosoknak ezen kívül körültekintően kell bánni a területen található állatokkal és madarakkal egyaránt, ha sikeresen szeretnék befejezni a küldetést. Többek között meg kell keresniük, és kórházba kell szállítaniuk egy sérült madarat, de a hagyományosnak számító madárcsali és csapda gyűjtés sem maradt ki a feladatok közül.

A játék honlapja

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© akyyy2006. 04. 03.. 17:02||#5
véget ért a játék és nyertem egy hátizsákot <#idiota><#idiota><#idiota><#idiota>
© szurka2006. 03. 09.. 12:02||#4
1.pálya: találd meg az 5 madárinfluenzás cinkét.
2.pálya: végezz az illegális szeméttelep üzemeltetõjével.
3.pálya: nyírd ki a két román orvvadászt, akik a közeli barlangban rejtõztek el.
stb
© Alec2006. 03. 07.. 09:05||#3
ja milyen gáz ez az egész környezetvédelem mikor már tudsz letölteni madárhangokat a netrõl is..
© Ted Beneky2006. 03. 07.. 08:50||#2
Azt hiszem kicsit " bulvárosra" sikeredett a cikk címe, hiszen nem orvvadászkodni kell a játékban, hanem épp ellenkezõleg ! Esetleg " Vadászat az orvvadászokra játék gemenci környezetben "
© csüves2006. 03. 06.. 13:07||#1
Héé Hééé !!!!!
MI VAN !!!!! NE CSINÁLJÁTOK MÁR !!!!
madárcsali gyûjtéss ember hát hát bazzzzz
<#wow3><#wow3><#rolleyes><#rolleyes>