SG.hu·

Készül a Desperados folytatása

Néhány évvel ezelőtt a Spellbound Studios olyan produktummal állt elő, hogy mindenki a képernyőre meredt mikor az első másodpercek leperegtek a játékból.

De mitől is volt olyan egyedi a Desperados? Mikor 2001 tavaszán nem egy mérvadó lap kilencven százalék körül értékelte a játékot itthon és határainkon túl is, szó szerint végigsöpört a Desperados láz a világon, a Spellbound portékáját úgy vitték, mint a cukrot. Ezen nincs is mit csodálkozni: egy Commandos játékstílusra épített, vadnyugati atmoszférával átitatott történet több ezer játékos lelkét mozgatta meg. Hat személyiségében, tudásában és erejében különböző karakterrel vehettük fel a harcot a vadnyugat banditáival szemben. A programot mindössze néhány gyermekbetegség nem emelte az igazi klasszikusok közé.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A második rész megálmodásánál a fejlesztők azt tették, ami minden brigádnak a dolga lenne. Meghallgatták a fórumon jobbnál jobb ötletekkel dobálózó felhasználókat, és az ő véleményükre támaszkodva formálják át a játékot. Egy dolog azonban már eldőlt, a folytatás sokkal jobban fog támaszkodni agytekervényeinkre mint az előd. A játék célja nem a mérhetetlen gyilkolászásban, hanem a taktikus, okos, izgalmas játékmenetben fog kicsúcsosodni.

A fő karakter ki is lenne más, mint az első részből már ismert John Cooper, aki társaival - köztük egy újonc indiánnal - ismét falvakon, elhagyatott szellemvárosokon, kihalt síkságokon keresi a végső megoldást az ellenség ellen. Karaktereink számos speciális képességgel is fel lesznek vértezve, amelyeket hatékonyan bevethetünk a kényes szituációkban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játék grafikájáról nyilatkozni még nehéz, hiszen igencsak foldozgatásra szorul. Nem véletlen, hogy a hivatalos oldalon egy betűt sem találhatunk a hivatalos megjelenés idejéről, és normális méretű képeket is elfelejtettek csatolni az oldalhoz. Annyit tudunk, hogy egy teljesen 3D-s zoomolható nézet, szépen kidolgozott, poligongazdag környezet várja, hogy felfedezzék.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Lordius2006. 02. 13.. 20:59||#21
Rohadt nagy volt az elsõ rést, a mai napig a kedvenc játékom. Remélem ez is nagyot fog ütni!
© ROKO2006. 02. 11.. 16:39||#20
Szerintem sem a 3D-s kivitelezés dob sokat a játékon. Én végigjátszottam úgy a Desperados 1-et, hogy csak 1 embert öltem meg (El Diablot) - csupán a hangulata miatt.
Ha fps-re vágyom, akkor pedig megvárom a Call of Juarez megjelenését.
© Inquisitor2006. 02. 09.. 16:48||#19
Szerintem vonatos "két-tûz-között" pálya nehezebb volt, meg maga a fõgoré.

Ahogy elnéztem az összes eddigi képet, zsír ugyan azok a pályák csak 3D-ben?
Az elsõ részhez ígértek letölthetõ pályákat, aztán nem lett belóle semmi. Még szerencse, hogy a 0-ik demo tényleg nem volt a játékban.

Amúgy nagyon várom, most amikor a Commandos széria kifulladt, kéne valami hiánypótló.
© HöfEE2006. 02. 09.. 00:31||#18
Amugy ezeket a képeket elnézve tul sok grafikai változást nem látok csak annyi hogy néhol ugye fps nézet. De szerintem egy ilyen játéknál ez a grafika a tuti(már ami a des-1 be volt).
© HöfEE2006. 02. 09.. 00:29||#17
Én hülye kölcsönadtam valakinek anno , azóta is ott van <#szomoru1> pedig mennyit játszottam vele... fõleg a végén tököltem azon a pályán sokat mikor be kell jutni a fõgóré barlangjába! Na az nehéz vót<#vigyor>
© mousee2006. 02. 08.. 21:27||#16
Én most raktam fel az 1et kicsit nosztalgiázni...de rég jáccottam ilyen jót 😊)
© Evaneboy2006. 02. 08.. 20:16||#15
Az egy is jó volt, ez sem fogja alulmulni. Király lesz. Jó lenne tudni a megjelenési idejét
© P3h3ly2006. 02. 08.. 14:29||#14
ha tényleg lehet majd régimódi izometrikus nézetben tolni ezt a gamet akkor én tuti végigjátszom, az 1 is fasza volt
© tomoman1822006. 02. 08.. 14:24||#13
hát én végigtoltam ezt is(mármint a Des1-et) meg a Commandosokat is, és ez a fajta játék nekem nagyon bejön és már várom az új részt.Valóban van benne vmi amit mondotok hogy ezek az agyoncicomázott 3D-s grafikás játékok a hülye grafikájukkal a játékmenet kárára mennek.
© RpPRO2006. 02. 08.. 13:25||#12
off egy kicsit:

Milyen szuper lenne, ha ilyen grafikaval csinalnanak egy FPS-t s, emlexik meg valaki az Outlaws-ra? Milyen feelinges egy jatek volt mar.