Móricz Krisztián

ECHO: Secrets of the Lost Cavern

Egy több mint gyönyörű Myst-klón virágzása. Az Adventure Company ezúttal egy valódi remekművel ajándékozza meg a kalandjátékokat kedvelők táborát. Az ECHO, bár első ránézésre "csak" egy újabb Myst klónnak látszik, gyönyörű grafikájával, és történelmi valóságával kitűnik műfaja legjobbjai közül.

A játékos a fiatal Arok bőrébe bújhat, aki abban reménykedik, hogy idővel nagyobb ember válik belőle, mint törzsének többi tagja, akik vadászó/gyűjtögető életmódot folytatnak. Egyedül vág neki egy veszélyes kalandnak, mely egyben felfedező körútnak is számít. Története egy barlangban kezdődik, ahová egy vérszomjas oroszlán űzte be. Itt a túlélés és a kiszabadulás a lesz fő feladatunk, amit néhány egyszerűbb dolog segítségével könnyen teljesíthetünk. Pl.: tűzrakás, fegyverkészítés stb.

Ezek után egy hatalmas, érintetlen tájat kell bejárni, felfedezni, ahol értékes információkat tudhatunk meg az őskőkor, valamint az akkor élő ember életével kapcsolatban. Annak érdekében, hogy még mélyebben el tudjunk merülni e témában, bármikor belenézhetünk egy enciklopédiába, ami részletesen tárja fel az akkori korból származó bizonyítékokat. És itt jön a hab a tortára! A játékban a falra festett művészi munkák alapjait a híres Lascaux barlangrajzok alapján készültek. A hasonlóság bámulatos!

Klikk ide! Klikk ide!

Kalandjaink során használnunk kell eszünket és rejtvénymegoldó képességünket is, hogy Arok túlélje a vadont. Utazásai során - ami igen messze, az emberiség egyik elfeledett csodáinak szívébe kalauzolni minket - meg kell tanulnia halászni, vadászni és megvédeni magát a ragadozóktól. Közben értékes szereplőkkel fogunk találkozni, akik segítenek a kutatásban, de csak néhány kiválasztott fogja felfedni előttünk az elveszett barlang titkait. Íme néhány adat a szereplőkről:

  • The flint knapper: egy egyenes és vidám ember, aki nyugalmat áraszt magából. Felbecsülhetetlen értékű tanácsokat ad Aroknak, segít eldönteni melyik a jó választás. Rajta keresztül Arok többet megtanul Klem és emberei életmódjáról.

  • Klem: michelangelói tehetséggel megáldott, zseniális festő. Sámáni ereje van, ért a varázsláshoz, valamint egyénisége és karizmája kimagasló. Az ő személye inspirálta Arokot a művészet és a kaland iránti megbecsülésre.

  • Tika: Klem lánya, aki egy barlangban lakik a folyónál, a Lascaux barlang mellett, ahol az apja dolgozik. Ő vezeti oda az újoncokat más tehetséges festőkkel együtt. Fiatal kora ellenére már nagy tapasztalatot szerzett a festészetről, Arok tehetségét pedig egy írótáblán található rejtvény segítségével teszi próbára.

  • Arok: az őskőkorból származó 15 éves homo sapiens. Ez a fiatal vadász a gyerekkorában egy karizmatikus utazóval történt véletlen találkozás után vált kalandozóvá. Hősünk egy rideg éghajlatú felvidékről származik, aki bátorságát és pajkosságát bizonyítva útnak indul egy izgalmas és kalandos utazának.

    Klikk ide! Klikk ide!

    Az irányítás - az e fajta típusú játékokhoz híven - a klasszikus "point and click" módon történik, mely egy gyakorlott, vagy akár kezdő játékosnak sem fog gondot okozni. A rébuszok bonyolultsága szintén nem hátráltató tényező, csupán néhány fejtörő okoz kisebb-nagyobb galibát. A hangzást nagyon jól eltalálták, a lágy, andalító muzsika bárki szívébe (fülébe) belopja magát és közben emeli a játék adta élményeket.

    Végezetül szeretném ezt az igazán kiemelkedő játékot azoknak ajánlani, aki szeretik a kalandot, legalább kis mértékben érdeklődnek az őskor iránt és szeretnének egy olyan remekművel találkozni, ami manapság csak nagyon ritkán kerülhet a kezünkbe. A történet valódi értékekkel megáldott, csodálatos világba kalauzolja el a játékost és olyan élményt ad, mely sokáig szívünkben fog élni.

    A játék honlapja
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • bigapó #8
      Hi!

      most kaptam ezt a gémet, de vagy Én vagyok elszokva az ilyenektől vagy nem értek az puzzle-hoz. mondjuk ez nem szokványos puzzle, de pl. a pandora's box jobban megy:))
      van valami végigjátszás hozzá? még az első barlang-rejtvényt sem tudom megcsinálni. tüzet azt már csináltam, meg összeszedtem mindent amit láttam, de kész ennyi. mindig csak dumál, de semmit nem akar csinálni.
    • The Sinner #7
      akkor biztos "nagyon" sokat toltad. Vannak olyan fejtörők, hogy megb*asz az ideg mire kitalálom.
    • Geryke #6
      nyomába nem léphet a mystnek. itt gondolkodás nélkül, mindenre rákattintva oldja meg az ember a "rejtvényeket".
    • Manki #5
      komoly lehet ez a game
    • Falatka2003 #4
      naná hogy megnézzük!!

      Az ilyen ritka,mint a fehér kóla!
    • Battlefront #3
      nem ismerem de képek alapján kurv.a jó lehet [moderálva]
    • takysoft #2
      nem ismerem
    • Venom1986 #1
      Ez az!Imádom az ilyen kaland játékokat