Dojcsák Dániel

Lesz Civilization IV!

A Firaxis bejelentése nyomán a körökre osztott stratégiák hívei örömmel nézhetnek a jövő felé, hiszen a PC-s játéktörténelem egyik legrégebbi franchise-a visszatért, vagy legalábbis úton van.

A Sid Meier féle Civilization sorozat az elmúlt évtizedet végigkísérő jelenség volt. Az legátgondoltabb, egyik legkomplexebb és emiatt megunhatatlan játékát alkották meg 1992 körül. Az újabb részek koncepciója nem sokat változott, hisz a cél még mindig az első település megalapításától a világ meghódításáig tartó küzdelemben végigkísérni egy nemzetet. Az új részben sem valószínű, hogy megbolygatnák az alapokat, viszont valószínűleg azon kívűl mindent újrarendeznek. A körökre osztott stratégiák ugyan nem a legkeresettebb játékok, de érdekes módon időről-időre mindig felcsúsznak az eladási listák tetejére.

A Firaxis a híresztelésekre reagáva közölte, hogy nem csak a Pirates 2 fejlesztésébe ugrottak fejest, hanem elkezdték előkészíteni a következő igazán nagy dobást, mégpedig a Civilization sorozat negyedik tagját. A cég szóvivője tegnap erősítette meg a hírt, miszerint " A Civilization IV korai tervezési stádiumában járunk... igazából nagyon kezdeti stádiumban."

Továbbá rámutatott, hogy a Civ III Conquest nevű kiegészítőjének magas eladásai, és az érdeklődés, melyet a rajongók mutatnak azirányba, hogy fussanak még egy kört a Civilizationnel munkára készteti őket. "A Civ III: Conquest eladásait nézve egyértelmű, hogy az emberek folytatást akarnak. Amíg az emberek újabb részeket akarnak, addig mi szállítani fogjuk".

Remélhetőleg a folytatás nem egy könnyed rókabőr-lehúzás lesz, mert az elrontaná az egész, fogalommá vált játék népszerűségét. Viszont ha még csak most kezdődik a fejlesztés, akkor valószínűleg még jó ideig várhatjuk hogy felbontsuk a dobozát, hiszen a programozási munkák évekbe tellhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #18
    A CivI alatt a Civnet-et értettem abban már volt térképkészítő is, meg egyéb nyalánkságok, de gyakorlatilag a civI volt.
  • Power #17
    Egyetértek a Civ I. volt a legjobb. A Civ2 szóra sem érdemes. Nekem a Civ3 sem jött be igazán, valahogy előbb jön az rész amikor az ember megunja.
    Nekem a játék vége felé történekik, amikor már minden terület beépült és sok száz tankot kell tologatni az ellenség felé, aki szintén tologatja a sok száz tankját. Ilyenkor egyetlen kör is baromi hosszú idő.
    Valahogy a Civ3 3D-s világa se jön be igazán, sztem kevésbé áttekinthető, bár vannak benne jó ötletek.

    A legutóbbi kedvenc az EU2(bár már ezzel is jó régen játszotttam). Én már ennek a 3-dik részét várnám igazán.

    Játszik vki freeciv-vel?
  • fluga #12
    szerintem a CIV I. volt MAGASAN a legjobb. emperor fokozaton olllyan ütközetek voltak egy egy jobb (30as körüli) városért, hogy majd kiugrott a szemem az izgalomtól. a többi nekem személy szerint nem tetszett, nem volt meg a hangulat, de ha kijön a 4, 100% hogy megnézem!
  • Pöty #7
    Hát igen, a két alapmű...
  • Darth Sith #6
    én imádtam a CIV -et. kuva jó játék. napokat tudtam, egyhuzamban vele játszani! Vikingek rulz! :D
  • Shan #2
    Mi az a Civilization? ;)