Spencer

Civilization III újdonságok

Kemény fába vágták a fejszéjüket azok a fejlesztők, akik a Civilization következő részén dolgoznak. Egy ilyen tekintélyes múlttal rendelkező program átdolgozása, egy újabb rész elkészítése komoly munka. A Civilization név kötelez, hiszen a szoftver előző részeit több millió ember vásárolta meg, olyan nagyszerű játékok voltak.

A fejlesztés során a programozók nagy körültekintéssel járnak el a megváltoztatott tényezőkkel kapcsolatban, de az alapszabályok a korábbi programokban is annyira jól megállták a helyüket, hogy ezen a területen nem várható átalakítás. Többnyire érintetlenül hagyják a védelmi bónuszokat, a mozgások költségeit, a területtípusokat, stb. Néhány kiegészítést azért eszközöltek, mert például ha hegyen, dombon áll egy egység, jobb kilátás nyílik a terepre. A régi Civilization-veteránok ismerősnek találják majd a szabályokat, azt a néhány újítást leszámítva, amivel meg kell majd ismerkedniük.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A területeket illetően a legfontosabb változtatás az, hogy a terményeknek, a nyers- és ásványi anyagoknak nagyobb jelentőséget szánnak a programban. A korábbi Civilization játékokban ezek a tényezők bónusz térképmezőként jelentek meg a térképen, és extra élelemmel, pajzzsal, vagy kereskedelmi pontokkal látták el azt a várost, aminek a tulajdonában állt az adott mező. A Civilization III-ban ezek a jellemzők megmaradtak: a búzával vetett térképmező például két extra élelempontot ad.

Újítás viszont, hogy bizonyos termékek, így a luxuscikkek is szerepet kapnak a játékban. A fűszerek, a selyem és a gyémánt növelik az emberek kedvét. A fémhez, olajhoz, urániumhoz hasonló anyagok segítségével specifikus egységeket és épületeket hozhatunk létre. Éppen ezért a források helyes menedzselése stratégiai fontosságú, előnyhöz juttathatja a játékosokat.

Ez még nem minden. A források a játékos más városai között a saját kereskedelmi hálózatán keresztül eloszthatók. Így például, ha a határon belül található egy fém térképmező, minden egyes város, mely egy út segítségével összeköttetésben van a mezővel, hozzáférhet a fémhez. A határokon kívül forgalmazásra szánt cikkek és nyersanyagok kolóniákon keresztül tehetők hozzáférhetővé. A kereskedelmi hálózatokhoz tartozik a vízi, és a légi közlekedés is. Más országokkal úgy kereskedhetünk, ha összekötjük a fővárosokat egy kereskedelmi útvonallal.

A létrehozott civilizáció kultúrája befolyásolja az ország nagyságát, hatalmát, az ország kiterjedése pedig befolyásolja a begyűjthető termények, előállítható cikkek mennyiségét. Ebből is látszik, hogy a Civilization III-ban mennyire összekapcsolódik egymással a kultúra, a kereskedelem, a diplomácia, és a harc.

Egyéb újítások a programban:
   
  • Ha kiválasztunk egy telepes egységet, a képernyőn láthatóvá válik, hogy az országhatárok meddig tolódnának ki, ha a kijelölt térképrészre várost építenénk.    
  • A "Dan Quayle" képernyő visszakerül a játékba. A szerepe az lesz, mint az eredeti Civilization-ben volt.    
  • A lakosságnak megszabható, hogy a határokon belül, melyik térképrészeken dolgozhatnak. Csakúgy, mint a Civilization I és II-ben, az új változatban is lehetőség van a lakosokat szórakoztató művésznek, behajtónak, vagy tudósnak képeznünk. A nemzeti hovatartozás is fontos szerepet tölt be a játékban. A meghódított városokban idegen nemzetiségű polgárok laknak, akik ellenkezhetnek az új uralommal szemben. Felkelés is kirobbanhat.    
  • A játékhoz könnyedén saját tanácsadókat adhatunk, mivel egyetlen egy grafikus fájlt és egy szövegfájlt kell csak szerkesztenünk hozzá.    
  • Szintén visszakerült a programba a city view funkció, mely az adott város állapotát mutatja meg. A city view attól függően jeleníti meg a várost, hogy az milyen területre épült.    
  • Az adott civilizáció kultúrája tükröződik az épületek jellegén. A kultúra típusa, a korszak, és a méret határozza meg, hogy a város a térképen miként jelenik meg. Erről a nézetről képünk is van.

    A Civilization III megjelenése egyelőre nem ismert.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Kain #5
      Szerintem igen jó lesz, a Civ 1-2-vel hónapokat játszottam, valószínüleg ezzel is.
    • xtaki #3
      a jo oreg civ I et nem lehet megverni :)