SG.hu

Az Xbox elvesztette a konzolháborút

Phil Spencer Xbox-főnök nagyon meg akarja győzni a hatóságot, hogy engedélyezze az Activision Blizzard felvásárlást.

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, az FTC még nem döntött az Activision Blizzard kiadó Microsoft tulajdonba kerüléséről, de előzetesen úgy vélik, hogy az károsítaná a versenyt a konzolok, az előfizetéses szolgáltatások és a felhőjátékok piacán. A szoftvercég vitatja ezt, ezért bíróság elé került az ügy, ahol az FTC azzal érvel, hogy időlegesen, saját döntésükig meg kell akadályozni a 69 milliárd dolláros üzlet lezárását addig, amíg meg nem hozzák döntésüket. Beth Wilkinson, a Microsoft ügyvédje szerint ha a végzésnek helyt adnak, az egy hároméves közigazgatási eljárást eredményezhet, amely értelmetlenné tenné az egész fúziót. A több napos, június 29-ig tartó meghallgatáson tanúvallomást tett a Microsoft Gaming vezérigazgatója, Phil Spencer, de a tanúk között szerepel majd a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella és az Activision vezérigazgatója, Bobby Kotick is.

Az Xbox-főnök a tanúk padján a konzolháborút elvesztő Microsoftról és a Sony agresszív és ellenséges tevékenységéről beszélt, és hogy az Xbox annyira nehezen veszi fel a versenyt, hogy már csak a harmadik helyen áll. Spencer elárulta, hogy a Microsoft a Zynga megvásárlását is fontolgatta, hogy javítsa a mobiljátékokkal kapcsolatos kilátásait, és felvásárolta a Bethesdát, miután megtudta, hogy a Starfield PlayStation-exkluzív lehet. Eskü alatt megerősítette, hogy a Microsoft nem fogja kivonni a Call of Duty-t a PlayStationről, de ez az ígéret végül ingerült szóváltásba torkollott.

Az FTC és a Microsoft a bírósághoz benyújtott több beadványban is vitatkozik arról, hogy a Switchet bele kell-e venni a konzolpiac meghatározásába. A Microsoft azért akarja, hogy a Switch is belekerüljön, mert akkor az Xbox a harmadik helyre kerül. Az FTC azzal érvel, hogy a Microsoft belső felmérései során mindig csak a PlayStationnel versenyezteti és hasonlítja össze az Xboxot, és tervezéseikből teljesen kihagyják a Switchet. Az FTC képviselője mindhárom konzolt bevitte a tárgyalóterembe, hogy megmutassa a bírónak mennyire különbözik vizuálisan a Switch a PS5 és az Xbox Series X konzoloktól. Spencer ezt azzal kommentálta, hogy a PS5 és az Xbox Series X egyszerre került piacra, ezért hasonló a kettő formavilága. "Helytelen azt állítani, hogy a Nintendo nem versenytárs" - érvelt Spencer, de elismerte, hogy vannak egyértelmű hardveres különbségek. "A Switchet úgy tervezték, hogy az emberek magukkal vihessék" - mondta Spencer. "Míg az Xbox konzolok megkövetelik, hogy a falba dugják őket és nincs képernyőjük, addig a Nintendo másfajta platformot épített."

Az FTC álláspontját tovább erősítendő Spencert arról faggatták, hogy az Xbox Series S/X konzolok hány képkocka/másodpercet (FPS) támogatnak, a Switch hány FPS-t tud, sőt, még a GPU teraflopok közötti különbségekről is kérdezték. Tény, hogy a Nintendo Switch is egy játékkonzol, és képes néhány olyan játék futtatására, amelyek az Xbox Series S/X és a PS5 konzolokon is megjelentek. A katalógusában olyan rendkívül népszerű játékok szerepelnek, mint a Fortnite, és az olyan nagy címek nélkül is sikeres, amelyekért az emberek jellemzően PS5-öt vagy Xbox Series X-et vásárolnak, köszönhetően a Nintendo évtizedek óta tartó befektetésének az erős exkluzív kínálatba. Végső soron a Sony, a Microsoft és a Nintendo is ugyanazon játékidőért és figyelemért versenyez.


A meghallgatásra bizalmas pénzügyi dokumentumok mellett konzolokat is bevittek

Másik fontos pont volt, hogy a Microsoft azzal érvelt, hogy "az Xbox elvesztette a konzolháborút, és riválisai továbbra is jó helyzetben vannak, többek között az exkluzív tartalmak révén." A cég a bírósági beadványában azt írta, hogy a 2021-ben Xbox volt az eladott konzolok 16 százaléka (természetesen a Switchet is beleszámítva) és az összmennyiség 21 százaléka. "Tehát a Microsoft elvesztette a konzolháborút?" - tette fel a kérdést az FTC ügyvédje a bíróságon. Spencer itt 10 másodperces szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait, hiszen nyilván tudja, hogy ez egy forró téma az Xbox- és PlayStation-rajongók körében. "A konzolháború egy társadalmi konstrukció, soha nem szeretném a közösségünket lebecsülni, hiszen nagy rajongók" - válaszolta Spencer óvatosan. "Ha megnézzük a piaci részesedésünket a konzolok terén az elmúlt több mint 20 évben, a harmadik helyen állunk. A Sony és a Nintendo mögött vagyunk a konzolok részesedését tekintve globálisan."

Spencer ezután elismerte, hogy az Xbox nem "hatékonyan" versenyzett a PlayStationnel: "Minden alkalommal, amikor PlayStationre szállítunk egy játékot, a Sony kapja az általunk a platformjukon elért bevételünk 30 százalékát. Ezt a pénzt más bevételek mellett arra használják, hogy olyan dolgokat tegyenek, amivel megpróbálják csökkenteni az Xbox túlélését a piacon" - mondta Spencer. "Megpróbálunk versenyezni, de ahogy mondtam, az elmúlt 20 évben nem sikerült ezt hatékonyan megtennünk". De alig két héttel ezelőtt Spencer az Xbox Games Showcase után elárulta, hogy a Microsoft játékbevétele a duplája annak, ami az Xbox 360 korszakában volt. Spencer akkor azt is elmondta, hogy az Xboxnak több játékosa van, mint valaha, és a Microsoft idén 1 milliárd dolláros PC-s játékbevételre számít. Az Xbox üzletág tehát elég jó formában van, de a Microsoftnak egyértelműen nagyobb céljai vannak.

De ha az Xbox-üzletág nem teljesíti a célokat és versenyképtelen, akkor miért költ a Microsoft közel 70 milliárd dollárt az Activisionre? Spencer elmagyarázta, hogy nyilvánvalóan a mobilos lehetőségekről van szó: "A felvásárlás kiterjeszti üzletágunkat a mobil platformra. A meglévő üzletágban - amelyet ma a harmadik helyen álló konzol üzletágként működtetünk - nagyon kicsi az árrés és nagyon nehéz nehéz nyereséget elérni. A tranzakció mögött álló stratégiai és üzleti lehetőség, hogy érdemben terjeszkedhetünk a mobilra, a világ legnagyobb játékplatformjára. Az Activision felvásárlásnak nem célja a konzolos növekedés."


Phil Spencer vidáman érkezett a bíróságra

A Microsoft tehát arra a következtetésre jutott, hogy a konzolos játékok stagnálnak, a mobil szféra viszont nagy lehetőségek előtt áll, de hallottunk már ilyesmit korábban is. Spencer októberben azt mondta, hogy az Xbox Game Pass előfizetőinek növekedése lelassult, és az elmúlt hónapokban azt láttuk, hogy a Microsoft inkább a PC Game Pass növekedésére koncentrált. A Microsoft nemrég emelte a Game Pass konzolos árait, de a PC-s Game Pass árait nem. Spencer 2019-ben azt is mondta, hogy a Microsoft játéküzletága nem arról szól, hogy hány konzolt ad el, és nemrég azt is mondta, hogy az Xbox One generáció elvesztése "a legrosszabb generáció, amit el lehet veszíteni", mivel a játékosok digitális könyvtárat építettek.

De az Activision-üzlet bizonyára nem csak a mobilokról szól. Mi akadályozza meg a Microsoftot abban, hogy ezt az óriási felvásárlást arra használja fel, hogy a versenytársaktól tartalmat tartson távol és Xbox-exkluzívokat hozzon létre? "Mi úgy próbálunk versenyezni a piacon, hogy növeljük az üzletágunkat" - mondta Spencer. "Üzleti növekedésünk egy része nyilvánvalóan olyan növekedés, amelyet a versenytársaink is szeretnének, így végső soron a mi növekedésünk abból származik, hogy néhány versenytársunk nem valósítja meg ezt a növekedést maga". Az FTC azzal érvelt, hogy az Activision-üzlet célja - a Bethesdához hasonlóan - Xbox-exkluzívok létrehozása. A Bethesda Indiana Jones játéka Xbox és PC exkluzív lett, miután a Microsoft felvásárolta a Bethesdát. Spencer nem volt hajlandó megerősíteni, hogy az Elder Scrolls VI Xbox-exkluzív lesz-e vagy sem, mert még nagyon messze van a megjelenése.

Az exkluzivitások körüli egyik legnagyobb meglepetés-kinyilatkoztatás a Bethesda-felvásárlás indoklása volt. Spencer elárulta, hogy a Sony rendszeresen fizet a versenytársaknak, hogy "kihagyják a platformunkat", a Microsoft pedig úgy érezte, hogy a Bethesda tulajdonosa kell, hogy legyen, hogy versenyezhessen: "Amikor felvásároltuk a ZeniMaxot, ennek egyik mozgatórugója az volt, hogy a Sony üzletet kötött a Deathloop és a Ghostwire: Tokyo címekre. A Bethesdának fizetett azért, hogy az ne készítse el ezeket a játékokat Xboxra" - mondta Spencer. "Azt hallottuk, hogy a Starfield potenciálisan szintén kihagyja majd az Xboxot, és ezzel olyan helyzetbe kerültünk volna, ahol még jobban lemaradunk a versenyben. Biztosítanunk kellett a tartalmat, hogy életképesek maradjunk az üzletben." A Microsoft 7,5 milliárd dollárt költött a ZeniMax Media, az Elder Scrolls és Fallout stúdió Bethesda Softworks anyavállalatának felvásárlására. Az üzlet megkötésekor a Microsoft Xbox- és PC-exkluzívokat ígért, és eddig a Redfallt szállította le, a Starfield pedig szeptember 6-án debütál.


Tehát bár a Microsoft azzal érvel, hogy az Activision felvásárlása a mobilokról szól, egyértelműen az Xbox konzolokról és az exkluzív tartalmakról is szól, hogy a Microsoft ne csússzon még jobban a versenytársak mögé. Spencer érvelése szerint az exkluzivitások "a konzolüzletág bevett részei, és a Sony és a Nintendo nagyon erős az exkluzív játékaival". A Microsoft a Zynga felvásárlásának gondolatát is vizsgálta, hogy a mobilos törekvéseit erősítse. "Beszélgetésekbe bocsátkoztunk egy Zynga nevű céggel, amit végül a Take-Two vásárolt fel" - mondta Spencer, mielőtt elismerte, hogy a Microsoft sok időt töltött a Zyngával folytatott tárgyalásokkal. "Végül a mi lehetőségünkhöz úgy gondoltuk, hogy valami olyasmire van szükségünk, ami még nagyobb, mint a Zynga volt, tekintve, hogy a mobil üzletágban nagyon gyenge a helyzetünk."

A Call of Duty sok szabályozói aggály középpontjában állt, különösen a Sony érvelt ezzel a Microsoft Activision Blizzard-üzlettel szemben. A Sony fenntartja, hogy attól tart, hogy a Microsoft kizárólag az Xbox-ra fogja megjelentetni a Call of Duty-t, vagy akár szabotálhatja a játék PlayStation-verzióit. Spencer többször is elkötelezte magát amellett, hogy a Call of Duty továbbra is a PlayStationön marad, mert pénzügyileg értelmetlen levenni a játékot a Sony platformjáról, és az Xbox márkának is ártana, ha ezt tenné. "Az én elkötelezettségem és a vallomásom az, hogy a Call of Duty jövőbeli verzióit továbbra is szállítjuk Sony PlayStation 5-re". Az FTC ezután arra volt kíváncsi, hogy a Microsoft ugyanilyen ígéretet tenne-e más Activision-játékokkal kapcsolatban. "A Call of Duty-ra vonatkozóan kérdeztek. Nem hiszem, hogy az Activision Blizzard játéktartalmára vonatkozóan általános kijelentést lehetne tenni." - mondta az Xbox-főnök.

Spencer elárult néhány belső információt arról, hogy miért nincs még mindig optimalizált verziója a Minecraftnak PlayStation 5-re. "A Sony vonakodott, hogy PlayStation dev kiteket szállítson nekünk, emiatt lemaradtunk a Minecraft PS5-ös fejlesztésével" - mondta Spencer. Az FTC ezt úgy jellemezte, hogy a Microsoft ezt követően azzal torolta meg, hogy közel három évvel később még mindig nem biztosította a Minecraft optimalizált változatát PS5-re. "Van a Minecraftnak PS5-ön futó verziója" - mondta Spencer, de ez nem egy optimalizált változat. Ez egyszerűen a játék PS4-es verziója. De ugyanígy még mindig nincs Xbox Series S/X optimalizált változata a Minecraftnak."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)