Gyurkity Péter

Már 5 ezer játékot támogat a Steam Deck

Ezzel a teljes katalógus 10 százalékánál tartanak, ám sok cím futtatása nem lehetséges.

A Valve saját megoldásáról nemrég írtuk, hogy az illetékesek az év végéig szeretnék megvalósítani a megrendelt konzolok kiszállítását, ahogy lassan normalizálódik a helyzet. Eközben folyamatosan tesztelik a platformon jelenlévő játékokat, hogy minél nagyobb katalógust biztosítsanak a készülékhez, augusztus végén pedig fontos mérföldkövet értek el.

A cég egy újabb rövid Twitter-bejegyzésben közölte még a hónap végén, hogy eddig összesen 7 ezer játékot vizsgáltak meg, ezek közül pedig 5 ezer kapta meg a legjobb besorolást, vagyis ez utóbbiak futtatása különösebb gond nélkül megvalósítható. A vásárlók tehát már 5 ezer cím esetében számíthatnak gondmentes élményre, viszont eközben 2 ezer további példány nem fut a konzolon, vagyis a kompatibilitást nélkülöző példányok aránya is magas. Fontos megjegyezni, hogy a legjobb besorolás eléréséhez a vezérlők megbízható támogatása, valamint a kijelzőn megjelenő virtuális billentyűzet alkalmazása szükséges, eközben viszont a Proton-réteg kezelését is megnézik, erre van szükség ugyanis a Windows-játékok megfelelő futásához.

A fent hivatkozott katalógus tehát már igencsak széles, a cég pedig az augusztus hónapban legnépszerűbbnek bizonyult alkotások listáját is közzétette, természetesen ezúttal is a konzolra szűkítve a kritériumokat. A játékosok eszerint az elmúlt hónapban olyan címekkel töltötték a legtöbb időt, mint a Vampire Survivors, az Elden Ring, a No Man’s Sky, illetve a The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition, tekintettel viszont arra, hogy a Steam adatbázisában több mint 50 ezer eltérő fejlesztés található meg, a cég egyelőre a durván 10 százalékos arányt érte el, legalábbis a megvizsgált játékok tekintetében.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a vásárlók nem kísérletezhetnek a további fejlesztések futtatásával, mindezt azonban különösen remény nélkül kell megtenniük, hiszen a hivatalos támogatást ez utóbbiaknál egyelőre nem erősítették meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    "Oh hey, another big milestone - we just passed 5,000 tested Verified and Playable titles on Steam Deck! Plenty more to go (so many games on Steam), but just wanted to take a moment to celebrate!"

    gyönyörű bazmeg :D

    Új zélandi bunkerlakó Gaben shovelware királysága :D