Játékspecifikus beállításokat kapott a Steam Deck

A profilokat az egyes játékokhoz szabhatjuk, eközben pedig a Windows támogatása is javul.

A Valve saját hardvere kapcsán nemrég olvashattunk arról, hogy az már vezeti a Steam ranglistáját, eközben azonban folyamatosan érkeznek a további szoftveres frissítések, amelyek a felhasználói élményt hivatottak javítani. A napokban egy további példány futott be, több érdekes változtatással.

A cég hivatalos támogatói oldalán közzétett részletes lista alapján a fókusz ezúttal a játékspecifikus beállításokon van, amelyek révén minden egyes címhez külön profilt rendelhetünk, így a Deck teljesítménye az adott játék alatt javulni fog. Ennek megvalósítása nyilván némileg egyszerűbb számukra, hiszen tárházuk igencsak széles, a megjelenés előtti és az azt követő időszakban pedig bőven volt idejük az egyes alkotások tesztelésére, egyrészt a kompatibilitás, másfelől pedig a megfelelő futási sebesség biztosítása érdekében. Ezen beállítási profilokat egyelőre nem oszthatjuk meg másokkal, viszont ez a későbbiekben szintén lehetővé válhat majd, miközben további módosításokat eszközölnek a készülék szoftverében.

Néhány beállítást áthelyeztek, így a vezérlők újrasorolása, valamint a haptikus visszajelzés és a rumble állítgatása is új menüpont alatt elérhető. Az offline módba történő váltás megbízhatóbb lesz, kapcsolatainkat ezt követően már nem látjuk majd „online” jelzéssel, mint ahogy a korábbi kedvencek sem bukkannak majd fel tévesen a listában. A nemrég elővett játékok felsorolásában a streamelt címek is megjelennek, a külső kijelzőket használók innentől kezdve az 1280 x 800 pixeles virtuális felbontást látják majd, de hibajavításokat kap a virtuális billentyűzet és a leltár, miközben lehetővé válik a nem-ASCII karakterek megjelenítése és a Steam Hardware Survey felmérésében való közvetlen részvétel is.

Arról korábban szintén hírt adtunk, hogy a Windows 11 futtatása is lehető vált, ennek támogatása most friss audio-meghajtókkal egészül ki, a jobb támogatás részeként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!