Ötvös Tibor

A héten jön a Scavengers a Korai Hozzáférésbe

A Steam Korai Hozzáférésében április 28-tól lesz elérhető a Halo korábbi alkotóinak új játéka, a Scavengers.

Még 2018-ban leplezte le a Midwinter Entertainment csapata a poszt-apokaliptikus világban játszódó akciójátékát, melyről azóta viszonylag kevés hír érkezett. Szerencsére ma érdemi információkat kaptunk a projektről, melyet egyébként a 343 Industries korábbi alkalmazottjai készítenek. Kiderült ugyanis, hogy mindössze 2 nap múlva, április 28-án lesz elérhető a Scavengers a Steam Korai Hozzáférésében.

A Scavengers hivatalosan egy multira alapuló túlélő játék lesz, melyben fiatalemberek csoportjának egyik tagját alakíthatjuk. Az alapsztori szerint a világban számos katasztrófa hatására egy új jégkorszak jött el. Eme hideg és alapanyagban szegény közegben kell a többi csoporttal összefogva/összecsapva túlélnünk, közben megadott küldetéseket teljesíteni és persze a csoport érdekeit is szem előtt tartani. Szerencsére nyomozgatnunk nem kell, azaz nem tudjuk visszaállítani az eredeti állapotokat a bolygón, így el kell fogadnunk, hogy ez a közeg, itt kell túlélni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!