Ötvös Tibor

Friss képeket kapott a The Lord of the Rings: Gollum

Kiderült, hogyan fest majd a következő genráción a The Lord of the Rings: Gollum.

Tavaly márciusban jelentette be a Daedalic Entertainment a The Lord of the Rings: Gollum címet kapott akció-kalandjátékát, mely csak a következő generációra jelenik majd meg. Azóta elég lkevés információ vagy éppen fotó látott napvilágot a programmal kapcsolatban, de ma végre érkezett egy nagyobb csomag. Ebben a főhőst és a mordori lopakodást láthatjuk (a többi kép itt látható).

A kiinduló helyzet szerint Gollam Barad-dúrban raboskodik és folyamatosan kínozzák, de a szerencsének köszönhetően kiszabadul és ettől fogva a menekülését követhetjük nyomon. Az út során találkozik majd másokkal, akiket segítve (vagy kihasználva) érheti el célját. Gollam elsősorban a lopakodásra támaszkodik, ám meglepően erős is, ahogy ezt a filmekben is láthattuk, így végső esetben harcolni is tudunk majd.








Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #1
    de gollum egy kis szerencsétlen lény, a fiatalok meg tökös izmos szexi karakterek akarnak lenni a játékban, nem kis szerencsétlen nyomik! XD