Látványos trailert kapott a Rune II

Szép csendben megjelent a Rune folytatása, melyhez egy látványos trailer is dukált.

A többszöri névváltoztatáson átesett Rune II tegnap megjelent, de viszonylag nagy csendben, pedig a 2000-es eredetit és az eddig megjelent információkat tekintve érdemes lehet egy kipróbálásra. Ráadásul érkezett egy friss trailer is, mely a megszokott Launch videó és ebben ismét igen hangulatos jeleneteket láthatunk. A sztori szerint közvetlenül az első rész után járunk és ismét közeleg a Ragnarök, melyet Loki próbál elhozni Midgard világába. Itt most ráadásul az időt is manipulálja, így összesen 90 percünk van arra, hogy megakadályozzuk a célját.

Ennyi időnk van ugyanis, hogy összegyűjtsük karakterünkkel azokat az eszközöket, melyekkel szembe tudunk szállni Lokival. Ha nem sikerül, akkor eljön a Ragnarök és mi egy teljesen más korban, más körülmények között kezdjük az elejétől az egész gyűjtögetést. Így pedig új típusú ellenfeleket is kapunk, ami egy RPG-alapú fejlődési rendszerben jelentősen megnehezítheti a dolgunkat. Szóval a Star Wars Jedi: Fallen Order előtt érdemes adni egy esélyt a Rune II-nek is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!