SG.hu
A Plague Tale: Innocence
Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Asobo Studio
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2120 3,3 GHz-es vagy AMD FX-4100 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4690 3,5 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 16 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher 3: Wild Hunt
Kategória: akció-kaland
Bár kevesen hittek benne előzetesen, a középkori pestisjárvány idejébe kalauzoló A Plague Tale: Innocence végül az idei év egyik legnagyobb meglepetésévé vált már most, játéktesztünkből pedig rögtön kiderítheted, hogy miért!
Az internet korában már nagyon ritkán fordulhat elő, hogy a semmiből érkezik egy játék, ami aztán sokak számára képes életre szóló élményeket nyújtani. Márpedig az ezredforduló környékén megannyi szép emlékünk fűződik mindössze egyszer-kétszer, legfeljebb újságokban, képeken látott alkotásokhoz, melyek a premierkor hónapokra odaszögeztek minket a képernyő elé, annyira megszerettük őket. Hasonló nosztalgikus érzések kavarogtak bennünk az A Plague Tale: Innocence érkezésekor is, hiszen bár a játékot a megfelelő csatornákon elég sokat láthattuk, de valamiért képtelenek voltunk elhinni, hogy valóban azt kapjuk majd, mint a videókon.
Talán az Asobo Studio ködös múltja, talán a Focus Home Interactive által kiadott néhány középszerű alkotás miatt, de nem hittünk abban, hogy ez a középkori témájú alkotás működőképes lehet, és egyszer sikerre viheti. Többórányi kalandozás után, valamint tonnányi kellemes emlékkel a hátunk mögött azonban jelenleg képtelenek vagyunk arra, hogy elszakadjunk tőle, és elfelejtsük a frissen kapott emlékeket, hiszen ennyire hatásos cselekményt, összetett karakterfejlődést és világábrázolást talán már évek óta nem kaptunk a nagy költségvetésű, tripla-A játékok világából sem. Lássuk, hogy miért is szerettük meg annyira ezt a különlegességet!
Elsőként alighanem a történet az, amit ki kell emelnünk az A Plague Tale: Innocence kapcsán. Ennek az oka nem más, mint hogy egy videojátékban talán még soha nem prezentált időszakot, az 1300-as évek pestisjárványától szenvedő Franciaországát kapjuk meg központi helyszínként, a főszerepben egy nemesi családdal, akikre ismeretlen okból rászáll az inkvizíció. Főhősünk kezdetben Amicia de Rune lesz, akit éppen vadászat közben ismerhetünk meg a család birtokán, mintegy megalapozva a cselekménynek és a hangulatnak, miközben elsajátíthatjuk vele a játékmenet alapjait is.
A tinédzserkorú lány élete azonban alig pár perccel az idilli pillanatok után gyökeres fordulatot vesz, miután családjára vérszomjas katonák törnek rá, és mindenkit legyilkolnak, hogy megtalálják Amicia kisöccsét, a különleges betegségtől szenvedő Hugót. Miután édesanyja halált megvető bátorsággal kivezeti a gyerekeket a birtokról, szélnek ereszti őket, így magukra maradva próbálnak menedéket és segítséget találni a kialakult helyzetben.
A cselekményről túlzás nélkül kijelenthető, hogy fantasztikus. Hihetetlenül aprólékosan tálalja a problémákat, elképesztő hatással és kíméletlenül tárja elénk a különféle tragédiákat, miközben egészen hihetetlenül bánik a karakterekkel is. Bár az egész alkotás nem több 10-12 óránál, ebben az intervallumban azonban Amicia kész nővé cseperedik, Hugo egy felelősségteljes kisfiúvá válik, és kezdetben problémás kapcsolatuk is egy olyan testvéri viszonnyá alakul át, mely az egymásra utaltság és a kilátástalanság folyamatos élményével párosítva valami egészen hatásos végkifejlet felé terel majd minket.
A legjobb az egészben, hogy a játék sztorija nemcsak a felütést tekintve lett zseniális, hanem egészen a fináléig fenntartja a figyelmet, kellő változatossággal és fordulatokkal szolgál, miközben egy pillanatig sem rugaszkodik el a valóságtól, hogy nem kifejlett harcosokat, hanem csak két kisgyermeket irányítunk. Pontosabban az esetek többségében inkább Amiciát, hiszen hiába lett Hugo a gondjaira bízva, a legnagyobb balhékból ő kimarad, noha rengeteg problémát együtt kell megoldaniuk, de ez egy pillanatig sem megy az élmény rovására.
Hogy egy ilyen zseniális történethez milyen játékmenetet tudtak megvalósítani az alkotók? Meglepően változatosat és kellemeset, habár itt azért nem voltunk annyira elragadtatva, mint a sztori tálalásától. Alapvetően kijelenthető, hogy az A Plague Tale: Innocence kampánya 90 százalékban a felfedezésről, a gyűjtögetésről és a lopakodásról szól, tehát egy nyugodt, csendes, már-már bensőséges élmény vár ránk, amit gyakran fejtörők, helyenként egy csipetnyi akció, valamint fejlődési rendszer, hovatovább egy kevéske craftolási lehetőség színesít. A lineáris pályákon tehát folyamatosan lesz valami tennivaló, alapanyagokat gyűjtögethetünk, hogy egyre jobbá tegyük Amicia felszereléseit – a csúzli lesz a legfontosabb, hiszen a harcban, és a fejtörők megoldásában is nagy szerepet kap –, miközben állandóan belefutunk valamilyen megoldandó problémába.
Hol elérhetetlen helyekre kell felmásznunk, hol patkányhordák sokaságát kell távol tartanunk magunktól a tűz erejével, míg máskor egyszerűen az őröket kell megvezetnünk egy-egy elhajított kővel vagy agyagedénnyel. Ezt a sok lehetőséget egészen kellemes tálalásban kapjuk, ügyesen kombinálták és nehezítették a fejlesztők a játékelemeket, hogy az utolsó pillanatokban se unjunk rá például arra, hogy egy kötél- vagy bőrdarabka reményében felfedezzük az adott pálya valamelyik rejtett zegzugát, mert az alapanyagok fontosak lesznek a craftoláshoz vagy a fejlődéshez. Hogy a kettőhöz ugyanazok az elemek szükségesek, az nyilván nem volt a legszerencsésebb választás, hiszen meggondolatlansággal értékes alapanyagokat vehetünk el a kis hősnő fejlődésétől, de ha elég körültekintőek vagyunk, akkor nem szenvedünk majd hiányt semmiből sem.
Bár szinte folyamatosan két karaktert látunk a pályán, a készítők szinte alig támaszkodtak Hugóra, holott a kisfiúval együtt olyan kooperatív megoldásokat dolgozhattak volna ki, aminek a kezdeményezéseit néha azért láthatjuk, de sajnos kimerül pár egyszerű feladatban. Ez nyilván valahol annak is köszönhető, hogy Hugo még relatíve kisfiú, tehát ezért Amiciával gyakran le is állíthatjuk a pálya egyik felében, hogy maradjon nyugton, amíg a nagylány elintézi a feladatokat, vagy összegyűjt minden alapanyagot, tehát soha nem zavar majd minket az öcskös. Ami viszont annál inkább, az a játékba beleerőltetett harc.
Bár sokszor a lopakodás is elég bugyuta helyzeteket szül, de az a néhány főellenfél, akiket le kell terítenünk, finoman szólva sem illenek az összképbe. Egyrészt nem túl valószerű, hogy egy kislány egy parittyával képes felvenni a kesztyűt egy jól felfegyverzett és képzett katonával, másrészt pedig ha a bossok legyőzhetők, akkor teljesen érthetetlen, hogy a pályákon miért nem tudunk ugyanilyen könnyen elbánni a katonákkal. Mindez természetesen apróság a nagy egészhez képest, de azért örültünk volna, ha jobban odafigyelnek erre az alkotók.
Grafika:
Bár nem dollármilliókból készült, a játék azonban mégis elképesztően látványos grafikai körítést kapott. Egyenesen elképesztő már az első percekben az erdőábrázolás – talán még soha az életben nem láthattunk ennyire látványos megoldásokat ezen a téren –, de a karakterek kidolgozása, és a pályák hangulata, a középkori városok, várkastélyok, templomok és egyebek megjelenése, valamint külső-belső kidolgozottsága egyenesen csodálatraméltó lett. Hogy mindehhez kitűnő optimalizálás társul, már csak hab a tortán!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kapkodós pillanatokban ugyan kidomborodnak a játék negatívumai az irányítás terén, sőt az akciók esetében sem kaptuk azt a minőséget, amit szerettünk volna, de mivel ezek alig a sztori 10 százalékát teszik ki, nem neveznénk drasztikusan rossznak a végeredményt. Amicia ráadásul még akkor is könnyen terelgethető marad, ha ott lesz mellette a kisöccse, amit egy kicsit ócska, de működő trükkel oldottak meg a fejlesztők: mindkét karakter ugyanúgy mozog és reagál a kiadott parancsokra.
Játszhatóság: A kooperatív mód talán sokaknak hiányozhat a játékból, hiszen minimális ráfordítással izgalmas dolgokat lehetett volna építeni a koncepcióra, azonban így sincs okunk panaszra. A történet ugyanis kényelmes tempóban akár 10-15 órányi kalandot is biztosít a játékosok számára, sőt mi több, a rengeteg rejtett pályarész és gyűjtögethető dolog miatt – melyek sokszor akár extra párbeszédeket és sztorikat is hozzáadnak az alapokhoz – legalább kétszer érdemes végigjátszani az egészet.
Intelligencia, nehézség:
Ezen a téren akadhat talán a legnagyobb problémánk a játékkal. A mesterséges intelligencia például a legtöbb ellenfélnél elég felemásan működik. Először úgy tűnik, hogy mindegyik katona teljesen buta, ezáltal könnyű elosonni mellettük egy olcsó trükkel, de ha netán elsőre nem kapcsolnánk, és másodszor próbálkoznánk ugyanazzal a megoldással, szinte biztos, hogy megtalálnak minket, pláne amennyiben egy helyben bujkálunk valahol. A nehézség emiatt egészen kiszámítható, nincs túl sok kihívás a játékban, de ezt az egészet a történet, a hangulat és a fejtörők kiválóan egyensúlyozzák.
Hangok, zene: A szinkronok között találhatunk néhány vállalhatatlanabb produkciót, főként Amicia esetében találkozhatunk a fülnek gyakran kellemetlen megoldásokkal, miközben a zenék tekintetében sokszor olyan nagyszerű dallamokat hallhatunk, hogy azokat érdemes lehet külön is hallgatni az arra fogékonyaknak.
Összegzés: Az elhangzottak alapján tehát kijelenthető, hogy az A Plague Tale: Innocence egy rendkívül kellemes meglepetés lett, egy olyan rejtett kincs, amely kreatív és különleges megoldásai révén képes kenterbe verni a jóval nagyobb költségvetésből készült alkotásokat is. Direkt nem stílustársakat írtunk, mert külső nézetes akció-kalandokból ezt a nyugodt, főként a hangulatra és a történetre fókuszáló megoldást néhány szerepjátékot leszámítva mostanság szinte senki sem tűzte zászlajára. Remélhetőleg nem ez volt az utolsó, hogy az Asobo Studio ebben a műfajban próbálkozott!
Fejlesztő: Asobo Studio
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2120 3,3 GHz-es vagy AMD FX-4100 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4690 3,5 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 16 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher 3: Wild Hunt
Kategória: akció-kaland
Bár kevesen hittek benne előzetesen, a középkori pestisjárvány idejébe kalauzoló A Plague Tale: Innocence végül az idei év egyik legnagyobb meglepetésévé vált már most, játéktesztünkből pedig rögtön kiderítheted, hogy miért!
Az internet korában már nagyon ritkán fordulhat elő, hogy a semmiből érkezik egy játék, ami aztán sokak számára képes életre szóló élményeket nyújtani. Márpedig az ezredforduló környékén megannyi szép emlékünk fűződik mindössze egyszer-kétszer, legfeljebb újságokban, képeken látott alkotásokhoz, melyek a premierkor hónapokra odaszögeztek minket a képernyő elé, annyira megszerettük őket. Hasonló nosztalgikus érzések kavarogtak bennünk az A Plague Tale: Innocence érkezésekor is, hiszen bár a játékot a megfelelő csatornákon elég sokat láthattuk, de valamiért képtelenek voltunk elhinni, hogy valóban azt kapjuk majd, mint a videókon.
Talán az Asobo Studio ködös múltja, talán a Focus Home Interactive által kiadott néhány középszerű alkotás miatt, de nem hittünk abban, hogy ez a középkori témájú alkotás működőképes lehet, és egyszer sikerre viheti. Többórányi kalandozás után, valamint tonnányi kellemes emlékkel a hátunk mögött azonban jelenleg képtelenek vagyunk arra, hogy elszakadjunk tőle, és elfelejtsük a frissen kapott emlékeket, hiszen ennyire hatásos cselekményt, összetett karakterfejlődést és világábrázolást talán már évek óta nem kaptunk a nagy költségvetésű, tripla-A játékok világából sem. Lássuk, hogy miért is szerettük meg annyira ezt a különlegességet!
Elsőként alighanem a történet az, amit ki kell emelnünk az A Plague Tale: Innocence kapcsán. Ennek az oka nem más, mint hogy egy videojátékban talán még soha nem prezentált időszakot, az 1300-as évek pestisjárványától szenvedő Franciaországát kapjuk meg központi helyszínként, a főszerepben egy nemesi családdal, akikre ismeretlen okból rászáll az inkvizíció. Főhősünk kezdetben Amicia de Rune lesz, akit éppen vadászat közben ismerhetünk meg a család birtokán, mintegy megalapozva a cselekménynek és a hangulatnak, miközben elsajátíthatjuk vele a játékmenet alapjait is.
A tinédzserkorú lány élete azonban alig pár perccel az idilli pillanatok után gyökeres fordulatot vesz, miután családjára vérszomjas katonák törnek rá, és mindenkit legyilkolnak, hogy megtalálják Amicia kisöccsét, a különleges betegségtől szenvedő Hugót. Miután édesanyja halált megvető bátorsággal kivezeti a gyerekeket a birtokról, szélnek ereszti őket, így magukra maradva próbálnak menedéket és segítséget találni a kialakult helyzetben.
A cselekményről túlzás nélkül kijelenthető, hogy fantasztikus. Hihetetlenül aprólékosan tálalja a problémákat, elképesztő hatással és kíméletlenül tárja elénk a különféle tragédiákat, miközben egészen hihetetlenül bánik a karakterekkel is. Bár az egész alkotás nem több 10-12 óránál, ebben az intervallumban azonban Amicia kész nővé cseperedik, Hugo egy felelősségteljes kisfiúvá válik, és kezdetben problémás kapcsolatuk is egy olyan testvéri viszonnyá alakul át, mely az egymásra utaltság és a kilátástalanság folyamatos élményével párosítva valami egészen hatásos végkifejlet felé terel majd minket.
A legjobb az egészben, hogy a játék sztorija nemcsak a felütést tekintve lett zseniális, hanem egészen a fináléig fenntartja a figyelmet, kellő változatossággal és fordulatokkal szolgál, miközben egy pillanatig sem rugaszkodik el a valóságtól, hogy nem kifejlett harcosokat, hanem csak két kisgyermeket irányítunk. Pontosabban az esetek többségében inkább Amiciát, hiszen hiába lett Hugo a gondjaira bízva, a legnagyobb balhékból ő kimarad, noha rengeteg problémát együtt kell megoldaniuk, de ez egy pillanatig sem megy az élmény rovására.
Hogy egy ilyen zseniális történethez milyen játékmenetet tudtak megvalósítani az alkotók? Meglepően változatosat és kellemeset, habár itt azért nem voltunk annyira elragadtatva, mint a sztori tálalásától. Alapvetően kijelenthető, hogy az A Plague Tale: Innocence kampánya 90 százalékban a felfedezésről, a gyűjtögetésről és a lopakodásról szól, tehát egy nyugodt, csendes, már-már bensőséges élmény vár ránk, amit gyakran fejtörők, helyenként egy csipetnyi akció, valamint fejlődési rendszer, hovatovább egy kevéske craftolási lehetőség színesít. A lineáris pályákon tehát folyamatosan lesz valami tennivaló, alapanyagokat gyűjtögethetünk, hogy egyre jobbá tegyük Amicia felszereléseit – a csúzli lesz a legfontosabb, hiszen a harcban, és a fejtörők megoldásában is nagy szerepet kap –, miközben állandóan belefutunk valamilyen megoldandó problémába.
Hol elérhetetlen helyekre kell felmásznunk, hol patkányhordák sokaságát kell távol tartanunk magunktól a tűz erejével, míg máskor egyszerűen az őröket kell megvezetnünk egy-egy elhajított kővel vagy agyagedénnyel. Ezt a sok lehetőséget egészen kellemes tálalásban kapjuk, ügyesen kombinálták és nehezítették a fejlesztők a játékelemeket, hogy az utolsó pillanatokban se unjunk rá például arra, hogy egy kötél- vagy bőrdarabka reményében felfedezzük az adott pálya valamelyik rejtett zegzugát, mert az alapanyagok fontosak lesznek a craftoláshoz vagy a fejlődéshez. Hogy a kettőhöz ugyanazok az elemek szükségesek, az nyilván nem volt a legszerencsésebb választás, hiszen meggondolatlansággal értékes alapanyagokat vehetünk el a kis hősnő fejlődésétől, de ha elég körültekintőek vagyunk, akkor nem szenvedünk majd hiányt semmiből sem.
Bár szinte folyamatosan két karaktert látunk a pályán, a készítők szinte alig támaszkodtak Hugóra, holott a kisfiúval együtt olyan kooperatív megoldásokat dolgozhattak volna ki, aminek a kezdeményezéseit néha azért láthatjuk, de sajnos kimerül pár egyszerű feladatban. Ez nyilván valahol annak is köszönhető, hogy Hugo még relatíve kisfiú, tehát ezért Amiciával gyakran le is állíthatjuk a pálya egyik felében, hogy maradjon nyugton, amíg a nagylány elintézi a feladatokat, vagy összegyűjt minden alapanyagot, tehát soha nem zavar majd minket az öcskös. Ami viszont annál inkább, az a játékba beleerőltetett harc.
Bár sokszor a lopakodás is elég bugyuta helyzeteket szül, de az a néhány főellenfél, akiket le kell terítenünk, finoman szólva sem illenek az összképbe. Egyrészt nem túl valószerű, hogy egy kislány egy parittyával képes felvenni a kesztyűt egy jól felfegyverzett és képzett katonával, másrészt pedig ha a bossok legyőzhetők, akkor teljesen érthetetlen, hogy a pályákon miért nem tudunk ugyanilyen könnyen elbánni a katonákkal. Mindez természetesen apróság a nagy egészhez képest, de azért örültünk volna, ha jobban odafigyelnek erre az alkotók.
Grafika:
Bár nem dollármilliókból készült, a játék azonban mégis elképesztően látványos grafikai körítést kapott. Egyenesen elképesztő már az első percekben az erdőábrázolás – talán még soha az életben nem láthattunk ennyire látványos megoldásokat ezen a téren –, de a karakterek kidolgozása, és a pályák hangulata, a középkori városok, várkastélyok, templomok és egyebek megjelenése, valamint külső-belső kidolgozottsága egyenesen csodálatraméltó lett. Hogy mindehhez kitűnő optimalizálás társul, már csak hab a tortán!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kapkodós pillanatokban ugyan kidomborodnak a játék negatívumai az irányítás terén, sőt az akciók esetében sem kaptuk azt a minőséget, amit szerettünk volna, de mivel ezek alig a sztori 10 százalékát teszik ki, nem neveznénk drasztikusan rossznak a végeredményt. Amicia ráadásul még akkor is könnyen terelgethető marad, ha ott lesz mellette a kisöccse, amit egy kicsit ócska, de működő trükkel oldottak meg a fejlesztők: mindkét karakter ugyanúgy mozog és reagál a kiadott parancsokra.Játszhatóság:
A kooperatív mód talán sokaknak hiányozhat a játékból, hiszen minimális ráfordítással izgalmas dolgokat lehetett volna építeni a koncepcióra, azonban így sincs okunk panaszra. A történet ugyanis kényelmes tempóban akár 10-15 órányi kalandot is biztosít a játékosok számára, sőt mi több, a rengeteg rejtett pályarész és gyűjtögethető dolog miatt – melyek sokszor akár extra párbeszédeket és sztorikat is hozzáadnak az alapokhoz – legalább kétszer érdemes végigjátszani az egészet.Intelligencia, nehézség:
Ezen a téren akadhat talán a legnagyobb problémánk a játékkal. A mesterséges intelligencia például a legtöbb ellenfélnél elég felemásan működik. Először úgy tűnik, hogy mindegyik katona teljesen buta, ezáltal könnyű elosonni mellettük egy olcsó trükkel, de ha netán elsőre nem kapcsolnánk, és másodszor próbálkoznánk ugyanazzal a megoldással, szinte biztos, hogy megtalálnak minket, pláne amennyiben egy helyben bujkálunk valahol. A nehézség emiatt egészen kiszámítható, nincs túl sok kihívás a játékban, de ezt az egészet a történet, a hangulat és a fejtörők kiválóan egyensúlyozzák.Hangok, zene:
A szinkronok között találhatunk néhány vállalhatatlanabb produkciót, főként Amicia esetében találkozhatunk a fülnek gyakran kellemetlen megoldásokkal, miközben a zenék tekintetében sokszor olyan nagyszerű dallamokat hallhatunk, hogy azokat érdemes lehet külön is hallgatni az arra fogékonyaknak.Összegzés:
Az elhangzottak alapján tehát kijelenthető, hogy az A Plague Tale: Innocence egy rendkívül kellemes meglepetés lett, egy olyan rejtett kincs, amely kreatív és különleges megoldásai révén képes kenterbe verni a jóval nagyobb költségvetésből készült alkotásokat is. Direkt nem stílustársakat írtunk, mert külső nézetes akció-kalandokból ezt a nyugodt, főként a hangulatra és a történetre fókuszáló megoldást néhány szerepjátékot leszámítva mostanság szinte senki sem tűzte zászlajára. Remélhetőleg nem ez volt az utolsó, hogy az Asobo Studio ebben a műfajban próbálkozott!