Ötvös Tibor
Mozgásban a Ready or Not
Mozgásban is bemutatkozott a Void Entertainment SWAT-alkotása, a Ready or Not.
Nagyjából egy éve jelentette be a Void Entertainment, hogy a kultikus SWAT 3 mintájára elkészíti saját kis kommandós akciójátékát, mely a Ready or Not címet kapta. Ma pedig végre hosszabb bepillantást is nyerhetünk a programba, ami a látottak alapján egészen jó lesz. A Rainbow Six sorozattal ellentétben a Ready or Not világában nem szükséges lövöldözni, sokkal többet ér, ha élve kapjuk el a rosszakat.
Sokkolóval vagy gumilövedékekkel is hatástalaníthatjuk őket és persze lesznek olyanok, akik simán megadják magukat. A fejlesztésben részt vettek valódi kommandósok is, akiknek köszönhetően egészen élethű lesz a játék. A Ready or Not megjelenése még messze van, hiszen majd csak jövő év végén jön ki, de a jelek szerint megéri majd várni rá.