Ötvös Tibor

Íme a Crackdown 3 gépigénye

Kiderült, milyen gép kell majd a Crackdown 3 futtatásához.

Továbbra is csak várjuk a Crackdown 3 megjelenését, de a redmondi cég láthatóan szintén nem nagyon bízik a program sikerében. A franchise eddig sem volt egy system seller, azaz nem vett miatta túl sok ember Xbox-ot (ellentétben a Gears of War sorozattal) és maga a játékmenet sem tartogatott túl sok újdonságot. Talán ezért is majd csak februárban jelenik meg a játék és ma kiderült, milyen gép kell majd a PC-s tábornak a futtatásához.

A futurisztikus város rendfenntartói feladatait látja majd el a játékos, aki minden eszközt meg kap a bűn üldözésére. A legfontosabb a járművünk lesz, mely amolyan Transformersként is működik, hiszen menet közben képesek leszünk alakot váltani vele. A játékmenet kimondottan a 4 fős ko-op multira épül de akinek ez kevés, az a felhővel megtámogatott multiban is elindulhat, ahol jóval többen lesznek egy-egy pályán. És akkor íme a gépigény:

Minimum:
Windows 10
Processzor: Intel i5 3470 / AMD FX-6300
8 GB RAM
Grafikus kártya: Geforce 750 Ti / Radeon R7 260X

Ajánlott:
Windows 10
Processzor: Intel i5 4690 / AMD FX-8350
8 GB RAM
Grafikus kártya: Geforce 970 vagy Geforce 1060 / Radeon R9 290X vagy Radeon RX 480

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!