Ötvös Tibor

December 3-án jön a PlayStation Classic

A Sony hivatalosan is bejelentette, hogy december 3-án jelenik meg a PlayStation Classic.

Gondolom senkit nem lep meg, hogy a Nintendo sikeres Mini-szériájának láttán a Sony is úgy gondolta, hogy ideje kis hasznot húzni a retro-őrületből és hivatalosan is bejelentették a világ legnépszerűbb konzoljának új kiadását. A PlayStation Classic december 3-án jelenik meg és a szokásnak megfelelően kisebb lesz mint az eredeti konzol volt. Ugyanakkor kapunk 20 beépített játékot is, melyek között ott lesznek olyan sikerek is, mint a Final Fantasy VII vagy a Tekken 3 is.

A decemberi dátum nem véletlen, hiszen az eredeti gép is ezen a napon jelent meg 1994-ben és robbantotta fel a játékvilágot. A gép egyébként alapból kap két kontrollert is, mely szintén az eredetit másolja. Természetesen a mai elvárásoknak megfelelően már HDMI kábellel csatlakozik a tévénkhez és lesz egy USB port is rajta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gladiator #1
    Heh? 99 euro? 20 jatekkal?