Ötvös Tibor
Készül a Streets of Rage 4
Hivatalosan is bejelentették a Streets of Rage negyedik részét.
A Wonder Boy fejlesztője, a Lizardcube ma hivatalosan is bejelentette, hogy gőzerővel dolgoznak a Streets of Rage negyedik részén. És ha már ezt elárulták, akkor rögtön meg is dobták a sajtó munkatársait pár fényképpel és az első trailerrel is. A játék a készítők elmondása alapján tovább viszi az előző három részben tapasztalt játékmenetet, de persze a grafikán azért csinosítanak.
Azonban továbbra sem kell realisztikus megvalósítást várnunk, hiszen a program úgy fest, mintha egy képregény lapjairól léptek volna le a szereplők. Mindenesetre teljesen új történetet és helyszíneket kapunk majd a negyedik részben, de ismerős szereplők azért lesznek bőven.