SG.hu
Crash Bandicoot N. Sane Trilogy
Kiadó: Activision
Fejlesztő: Vicarious Visions
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-750 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2300 2,8 GHz-es vagy AMD FX-8120 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Spyro the Dragon-sorozat, Psychonauts
Kategória: akció
Kevés olyan hányattatott sorsú karakter van a játékiparban, mint Crash, aki hiába érdemelte ki, a fanatikus rajongókon kívül soha nem kapta meg a megfelelő titulusokat, azonban most visszatért közénk, hátha második nekifutásra sikerül neki a mutatvány. Játéktesztünkből kiderítheted, hogy milyen lett a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy!
Crash Bandicoot, a kis rókaszerű teremtmény – aki egyébként helyesen egy bandikut, vagy más néven erszényes borz – 1996-os első megjelenésekor elsöprő lendülettel robbant be az akkor egészen friss és újszerű élményeket kínáló PlayStation konzolon. A narancssárga kis hős, akiben Mario szerethetősége és Sonic pimaszsága egyaránt megtalálható volt, hónapok alatt ismert lett az egész világon, legelső nagy kalandja pedig ma is minden idők nyolcadik legjobb eladásokat produkáló alkotása a Sony első konzoljának.
A piac egyik legjobb és legkreatívabb fejlesztőstúdiójaként megismert Naughty Dog tehát már akkor jól vizsgázott, éppen ezért futószalagon gyártották a folytatásokat, így minőségi romlás nélkül érkezett először 1997-ben a Crash Bandicoot 2: Cortex Strikes Back, majd 1998-ban a Crash Bandicoot: Warped, de 1999-re érezhetően elfogyott a lendület. Noha a Crash Team Racingről sokan még kellemes emlékeket ápolnak, a gokartos őrület azonban már messze nem hozta azt az élményt, amit az első három résztől megszoktunk. Ebben az időben már a változás szele fújdogált, ide-oda dobálták egymás között szerencsétlen Crasht a kiadók és a fejlesztőcsapatok, de miután kicsúszott a Sony és a Naughty Dog karmai közül, folyamatos lejtmenet várt hősünkre, aki éveken át próbálta megtalálni önmagát – sajnos mindvégig sikertelenül.
Hosszú-hosszú esztendők teltek el így szüntelen várakozással, majd miután az Activision rátette a kezét a jogokra, a rajongók többsége azonnal elveszítette a maradék reményt is, hogy Crash egyszer még feltámadhat. Aztán végül mégis csoda történt, a kiadó ugyanis úgy határozott, hogy feltámasztja a kis bandikut első három epizódját, hogy a teljes trilógiát egy csomagba zárva szerezhessék be újra a rajongók. Ez lett a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, ami sokáig úgy tűnt, hogy csak a PlayStation 4 konzollal rendelkezők kiváltsága lesz, azonban pár nappal ezelőtt ezen a téren is fordult a kocka, hiszen a nagyszerű feldolgozást tető alá hozó Vicarious Visions bővítette a platformlistát, aminek hála a játék megjelenhetett PC-re, ami több szempontból volt óriási meglepetés. Egyrészt Crash gyökerei maximálisan konzolos tőről fakadnak, másrészt pedig az Activision az utóbbi években gyakran bánt mostohán a számítógépes táborral, azonban amit ebben a trilógiában összehoztak, az minden téren becsületre méltó a részükről.
Érdemes például rögtön azzal kezdeni, hogy miután Crash folyamatos költözködésében valahol elvesztek a korai epizódok forráskódjai, az utóbbi években leginkább a Skylanders-sorozaton dolgozó Vicarious Visions gyakorlatilag nulláról építette fel újra az összes pályát, ami túlzás nélkül óriási munka volt a részükről. A feladatot pedig derekasan elvégezték, hiszen a három játék nemcsak hellyel-közzel hasonlít egykori önmagára, hanem túlzás nélkül a pályák legapróbb szegleteit, az utolsó rejtett zegzugot is viszontláthatjuk benne megújult és megszépült formában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy három részt raktak össze az alapoktól kezdve, egyedül a tervezési folyamat zsákutcáit tudták nélkülözni, hiszen a sztorit, a karaktereket és a körítést legalább készen megkapták.
Merthogy a fejlesztőket azzal sem lehetne megvádolni, hogy öncélúan belenyúltak volna a játékokba, lévén minden megmaradt a régiben, az első rész indításakor tehát ott lehetünk Crash születésénél, akit ugyebár a gonosz Dr. Neo Cortex teremtett meg annak érdekében, hogy romokba döntse vele a világot, de a kis bandikut öntudatára ébredt, és megszökött teremtőjétől, ám bosszút forralva útra kel, hiszen szerelme még mindig ott sínylődik az őrült tudósnál. A történet tehát a több mint 20 év alatt sem lépett szintet, de a sorozathoz hasonló 3D platformereket soha nem is azért szerettük, mert mélyen szántó gondolatokkal tömték tele őket a készítők, sokkal inkább azért, mert a játékmenet egyszerre volt kellemes és kihívásokkal teli. Ezen a téren pedig természetesen a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy szintén nem változott!
Aki tehát egykoron szerette a sorozatot, annak most sem kell csalódnia, ezáltal ha bővült is valahol az élmény, akkor kizárólag apróságokról van szó, de lényegében majdnem ugyanaz az élmény vár ránk, mint egykoron. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy Crash oldalán folyamatosan ide-oda ugrándozhatunk a pályaelemek között, hogy a legkülönfélébb ellenfelekkel hadakozzunk, dobozokat tördeljünk, gyümölcsöket gyűjtögessünk, de még inkább teljesítsük a különféle fejtörőket, melyek zöme valamilyen ügyességi akadály lesz.
A régi szellemiséget szem előtt tartva természetesen ne is várjunk nyitott világot és egyebeket, a pályák itt jól felépített csőrendszerek, vagy az oldalnézetes platformerekre hajazó helyszínek, melyek mindegyikét garantáltan megnövekedett vérnyomás társaságában élvezhetjük majd. Ennek az oka pedig nem más, mint hogy hiába telt el idestova két évtized, és hiába lett a grafika teljesen mai, a nehézségi szintből azonban egy fikarcnyit sem engedtek a fejlesztők, ami az első végigjátszás után hatalmas pozitívum – hiszen csak a szépre kell emlékezni –, de játék közben azért gyakran okoz frusztrációt. Persze nem árt kihangsúlyozni, hogy ha minimálisan is, de a pályákat azért úgy finomították a fejlesztők, hogy nem kell Crash legutolsó lépését is milliméterre pontosan kiszámolni egy ugrás során ahhoz, hogy sikerüljön elérni egy platformot, tehát összességében azért egy hajszálnyival könnyedebb, de sokkal inkább közérthetőbb élmények várnak ránk.
Grafika:
A Crash Bandicoot-sorozatot soha nem azért szerettük, mert olyan kirívó grafikai megjelenéssel rendelkezett, ugyanakkor már a kezdetektől egy egészen sajátos, mondhatni rajzfilmes stílust tudott felmutatni, ami egyfajta védjegyként szolgált. A feldolgozás készítői pedig nagyszerűen modernizálták mindezt, a trilógia ugyanis zseniálisan fest, és bár érezhetően nagy hatást gyakorolt rá a Skylanders-sorozat, ugyanakkor mégis van neki egyénisége, egyszerűen jó ránézni a végeredményre.
Külön kiemelendők még egyszer a szó szerint életre keltett pályák, melyek garantáltan könnyeket csalnak az ember szemébe, ha utoljára fiatalon, netán még gyerekként találkozott ezek pixeles változataival. A legjobb az egészben azonban, hogy a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy PC-s verziója rengeteg beállítási lehetőséggel kecsegtet, és a gyengébb számítógépeken is meglepően stabilan fut, tehát az optimalizálásra sem panaszkodhatunk.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Bár ideje lenne már talán elfelejteni azt a paranoiát, miszerint egy konzolos gyökerekkel rendelkező alkotásnak kizárólag rossz lehet az irányítása PC-n, de az évtizedes berögződéseken nem tudunk csak úgy túllépni, éppen ezért nagyon félve, hovatovább kontrollerrel közelítettünk a játék felé. Nem kellett volna, hiszen a Vicarious Visions egyszerűen zseniálisan átültette billentyűzetre és egérre a végeredményt, egyedül a kamerakezeléssel volt néha probléma, de minden más teljesen simán ment. A letisztultság és a könnyedség pedig a kezelőfelületre szintén érvényes.
Játszhatóság: Mivel a komplett trilógia, avagy a teljes első három epizód belekerült a csomagba, ezért talán nem meglepő, hogy a játékidő vérmérséklettől függően akár a 30-40 órát is bőven meghaladhatja, de mivel egy végigjátszás során biztos, hogy nem találunk meg vagy gyűjtünk össze mindent a pályákon, ezért legalább egyszer érdemes nekiugrani újra a nagy kalandnak. A kötöttség miatt lényegében nem hiányoltunk belőle semmit, a csipetnyi extrák pedig inkább csak hozzátettek az élményhez, mint hogy elvettek volna bármit is.
Intelligencia, nehézség:
Elég nyilvánvaló, hogy a mesterséges intelligencia túl sok szerepet nem kapott a játékban, a pályákon megtalálható ellenfelek gyakorlatilag teljesen buták, ha harcra kerül a sor – inkább egyfajta veszélyes pályaelemként funkcionálnak –, egyedül a főellenfelek részéről számíthatunk kihívásra. Ez így volt már az eredeti játékokban is, tehát nem tudtak volna lényegesen belenyúlni ahhoz, hogy ne módosítsák az arculatot, vagyis a pontlevonás inkább még az eredeti készítőknek szól, hiszen onnan eredeztethető a probléma.
Bár nem hiba vagy hiányosság, inkább egyfajta régi vágású tervezési sajátosságnak nevezhető, hogy a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy egy igencsak nehéz játék, lévén egyetlen pályán sem számíthatunk majd könnyed érvényesülésre. Mindez annak ellenére is igaz, hogy az élmény ezen a téren mintha valamivel könnyebb és kiegyensúlyozottabb lenne, mint egykoron az eredeti játékokban volt, de azért aggodalomra semmi ok, itt is folyamatosan belefuthatunk olyan pályarészekbe, melyeket csak vért izzadva tudunk teljesíteni.
Hangok, zene: Mivel az alapoktól kellett felépíteni mindegyik játékot, teljesen egyértelmű, hogy a hangokat és a zenéket is újra rögzítették a fejlesztők. Noha szinkron nincs túl sok, de Crash jellegzetes nyögdécselései vagy a nagyszerűnek azért nem nevezhető, de maximálisan múltidéző dallamok hiánytalanul megtalálhatók benne, mai körítéssel.
Összegzés: Ugyan pár évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy egy, az Activision logójával ellátott játékra, pláne egy feldolgozás PC-s portjára ezt mondjuk, de a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy túlzás nélkül az élő példája annak, hogy miként kell feltámasztani és modernizálni egy legendás sorozatot. Nyilván a végeredménynek nagyon jót tett, hogy teljesen újraírták, és nem az eredeti forráskódot kezdték el toldozgatni-foltozgatni, így akár ismertük a kis bandikut egykori kalandjait, akár most hallunk róla először, garantáltan óriási élményt okoz majd ebben a formában. Ezek után tárt karokkal várjuk a Spyro the Dragon újragondolását is!
Fejlesztő: Vicarious Visions
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-750 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2300 2,8 GHz-es vagy AMD FX-8120 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Spyro the Dragon-sorozat, Psychonauts
Kategória: akció
Kevés olyan hányattatott sorsú karakter van a játékiparban, mint Crash, aki hiába érdemelte ki, a fanatikus rajongókon kívül soha nem kapta meg a megfelelő titulusokat, azonban most visszatért közénk, hátha második nekifutásra sikerül neki a mutatvány. Játéktesztünkből kiderítheted, hogy milyen lett a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy!
Crash Bandicoot, a kis rókaszerű teremtmény – aki egyébként helyesen egy bandikut, vagy más néven erszényes borz – 1996-os első megjelenésekor elsöprő lendülettel robbant be az akkor egészen friss és újszerű élményeket kínáló PlayStation konzolon. A narancssárga kis hős, akiben Mario szerethetősége és Sonic pimaszsága egyaránt megtalálható volt, hónapok alatt ismert lett az egész világon, legelső nagy kalandja pedig ma is minden idők nyolcadik legjobb eladásokat produkáló alkotása a Sony első konzoljának.
A piac egyik legjobb és legkreatívabb fejlesztőstúdiójaként megismert Naughty Dog tehát már akkor jól vizsgázott, éppen ezért futószalagon gyártották a folytatásokat, így minőségi romlás nélkül érkezett először 1997-ben a Crash Bandicoot 2: Cortex Strikes Back, majd 1998-ban a Crash Bandicoot: Warped, de 1999-re érezhetően elfogyott a lendület. Noha a Crash Team Racingről sokan még kellemes emlékeket ápolnak, a gokartos őrület azonban már messze nem hozta azt az élményt, amit az első három résztől megszoktunk. Ebben az időben már a változás szele fújdogált, ide-oda dobálták egymás között szerencsétlen Crasht a kiadók és a fejlesztőcsapatok, de miután kicsúszott a Sony és a Naughty Dog karmai közül, folyamatos lejtmenet várt hősünkre, aki éveken át próbálta megtalálni önmagát – sajnos mindvégig sikertelenül.
Hosszú-hosszú esztendők teltek el így szüntelen várakozással, majd miután az Activision rátette a kezét a jogokra, a rajongók többsége azonnal elveszítette a maradék reményt is, hogy Crash egyszer még feltámadhat. Aztán végül mégis csoda történt, a kiadó ugyanis úgy határozott, hogy feltámasztja a kis bandikut első három epizódját, hogy a teljes trilógiát egy csomagba zárva szerezhessék be újra a rajongók. Ez lett a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, ami sokáig úgy tűnt, hogy csak a PlayStation 4 konzollal rendelkezők kiváltsága lesz, azonban pár nappal ezelőtt ezen a téren is fordult a kocka, hiszen a nagyszerű feldolgozást tető alá hozó Vicarious Visions bővítette a platformlistát, aminek hála a játék megjelenhetett PC-re, ami több szempontból volt óriási meglepetés. Egyrészt Crash gyökerei maximálisan konzolos tőről fakadnak, másrészt pedig az Activision az utóbbi években gyakran bánt mostohán a számítógépes táborral, azonban amit ebben a trilógiában összehoztak, az minden téren becsületre méltó a részükről.
Érdemes például rögtön azzal kezdeni, hogy miután Crash folyamatos költözködésében valahol elvesztek a korai epizódok forráskódjai, az utóbbi években leginkább a Skylanders-sorozaton dolgozó Vicarious Visions gyakorlatilag nulláról építette fel újra az összes pályát, ami túlzás nélkül óriási munka volt a részükről. A feladatot pedig derekasan elvégezték, hiszen a három játék nemcsak hellyel-közzel hasonlít egykori önmagára, hanem túlzás nélkül a pályák legapróbb szegleteit, az utolsó rejtett zegzugot is viszontláthatjuk benne megújult és megszépült formában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy három részt raktak össze az alapoktól kezdve, egyedül a tervezési folyamat zsákutcáit tudták nélkülözni, hiszen a sztorit, a karaktereket és a körítést legalább készen megkapták.
Merthogy a fejlesztőket azzal sem lehetne megvádolni, hogy öncélúan belenyúltak volna a játékokba, lévén minden megmaradt a régiben, az első rész indításakor tehát ott lehetünk Crash születésénél, akit ugyebár a gonosz Dr. Neo Cortex teremtett meg annak érdekében, hogy romokba döntse vele a világot, de a kis bandikut öntudatára ébredt, és megszökött teremtőjétől, ám bosszút forralva útra kel, hiszen szerelme még mindig ott sínylődik az őrült tudósnál. A történet tehát a több mint 20 év alatt sem lépett szintet, de a sorozathoz hasonló 3D platformereket soha nem is azért szerettük, mert mélyen szántó gondolatokkal tömték tele őket a készítők, sokkal inkább azért, mert a játékmenet egyszerre volt kellemes és kihívásokkal teli. Ezen a téren pedig természetesen a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy szintén nem változott!
Aki tehát egykoron szerette a sorozatot, annak most sem kell csalódnia, ezáltal ha bővült is valahol az élmény, akkor kizárólag apróságokról van szó, de lényegében majdnem ugyanaz az élmény vár ránk, mint egykoron. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy Crash oldalán folyamatosan ide-oda ugrándozhatunk a pályaelemek között, hogy a legkülönfélébb ellenfelekkel hadakozzunk, dobozokat tördeljünk, gyümölcsöket gyűjtögessünk, de még inkább teljesítsük a különféle fejtörőket, melyek zöme valamilyen ügyességi akadály lesz.
A régi szellemiséget szem előtt tartva természetesen ne is várjunk nyitott világot és egyebeket, a pályák itt jól felépített csőrendszerek, vagy az oldalnézetes platformerekre hajazó helyszínek, melyek mindegyikét garantáltan megnövekedett vérnyomás társaságában élvezhetjük majd. Ennek az oka pedig nem más, mint hogy hiába telt el idestova két évtized, és hiába lett a grafika teljesen mai, a nehézségi szintből azonban egy fikarcnyit sem engedtek a fejlesztők, ami az első végigjátszás után hatalmas pozitívum – hiszen csak a szépre kell emlékezni –, de játék közben azért gyakran okoz frusztrációt. Persze nem árt kihangsúlyozni, hogy ha minimálisan is, de a pályákat azért úgy finomították a fejlesztők, hogy nem kell Crash legutolsó lépését is milliméterre pontosan kiszámolni egy ugrás során ahhoz, hogy sikerüljön elérni egy platformot, tehát összességében azért egy hajszálnyival könnyedebb, de sokkal inkább közérthetőbb élmények várnak ránk.
Grafika:
A Crash Bandicoot-sorozatot soha nem azért szerettük, mert olyan kirívó grafikai megjelenéssel rendelkezett, ugyanakkor már a kezdetektől egy egészen sajátos, mondhatni rajzfilmes stílust tudott felmutatni, ami egyfajta védjegyként szolgált. A feldolgozás készítői pedig nagyszerűen modernizálták mindezt, a trilógia ugyanis zseniálisan fest, és bár érezhetően nagy hatást gyakorolt rá a Skylanders-sorozat, ugyanakkor mégis van neki egyénisége, egyszerűen jó ránézni a végeredményre.Külön kiemelendők még egyszer a szó szerint életre keltett pályák, melyek garantáltan könnyeket csalnak az ember szemébe, ha utoljára fiatalon, netán még gyerekként találkozott ezek pixeles változataival. A legjobb az egészben azonban, hogy a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy PC-s verziója rengeteg beállítási lehetőséggel kecsegtet, és a gyengébb számítógépeken is meglepően stabilan fut, tehát az optimalizálásra sem panaszkodhatunk.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Bár ideje lenne már talán elfelejteni azt a paranoiát, miszerint egy konzolos gyökerekkel rendelkező alkotásnak kizárólag rossz lehet az irányítása PC-n, de az évtizedes berögződéseken nem tudunk csak úgy túllépni, éppen ezért nagyon félve, hovatovább kontrollerrel közelítettünk a játék felé. Nem kellett volna, hiszen a Vicarious Visions egyszerűen zseniálisan átültette billentyűzetre és egérre a végeredményt, egyedül a kamerakezeléssel volt néha probléma, de minden más teljesen simán ment. A letisztultság és a könnyedség pedig a kezelőfelületre szintén érvényes.Játszhatóság:
Mivel a komplett trilógia, avagy a teljes első három epizód belekerült a csomagba, ezért talán nem meglepő, hogy a játékidő vérmérséklettől függően akár a 30-40 órát is bőven meghaladhatja, de mivel egy végigjátszás során biztos, hogy nem találunk meg vagy gyűjtünk össze mindent a pályákon, ezért legalább egyszer érdemes nekiugrani újra a nagy kalandnak. A kötöttség miatt lényegében nem hiányoltunk belőle semmit, a csipetnyi extrák pedig inkább csak hozzátettek az élményhez, mint hogy elvettek volna bármit is.Intelligencia, nehézség:
Elég nyilvánvaló, hogy a mesterséges intelligencia túl sok szerepet nem kapott a játékban, a pályákon megtalálható ellenfelek gyakorlatilag teljesen buták, ha harcra kerül a sor – inkább egyfajta veszélyes pályaelemként funkcionálnak –, egyedül a főellenfelek részéről számíthatunk kihívásra. Ez így volt már az eredeti játékokban is, tehát nem tudtak volna lényegesen belenyúlni ahhoz, hogy ne módosítsák az arculatot, vagyis a pontlevonás inkább még az eredeti készítőknek szól, hiszen onnan eredeztethető a probléma.Bár nem hiba vagy hiányosság, inkább egyfajta régi vágású tervezési sajátosságnak nevezhető, hogy a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy egy igencsak nehéz játék, lévén egyetlen pályán sem számíthatunk majd könnyed érvényesülésre. Mindez annak ellenére is igaz, hogy az élmény ezen a téren mintha valamivel könnyebb és kiegyensúlyozottabb lenne, mint egykoron az eredeti játékokban volt, de azért aggodalomra semmi ok, itt is folyamatosan belefuthatunk olyan pályarészekbe, melyeket csak vért izzadva tudunk teljesíteni.
Hangok, zene:
Mivel az alapoktól kellett felépíteni mindegyik játékot, teljesen egyértelmű, hogy a hangokat és a zenéket is újra rögzítették a fejlesztők. Noha szinkron nincs túl sok, de Crash jellegzetes nyögdécselései vagy a nagyszerűnek azért nem nevezhető, de maximálisan múltidéző dallamok hiánytalanul megtalálhatók benne, mai körítéssel. Összegzés:
Ugyan pár évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy egy, az Activision logójával ellátott játékra, pláne egy feldolgozás PC-s portjára ezt mondjuk, de a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy túlzás nélkül az élő példája annak, hogy miként kell feltámasztani és modernizálni egy legendás sorozatot. Nyilván a végeredménynek nagyon jót tett, hogy teljesen újraírták, és nem az eredeti forráskódot kezdték el toldozgatni-foltozgatni, így akár ismertük a kis bandikut egykori kalandjait, akár most hallunk róla először, garantáltan óriási élményt okoz majd ebben a formában. Ezek után tárt karokkal várjuk a Spyro the Dragon újragondolását is!