Ötvös Tibor

Végtelen háborús pókruha a Marvel's Spider-Man előrendelőinek

A Végtelen háborúban a Tony Stark által tervezett Iron Suit is elérhető lesz a Marvel's Spider-Man előrendelőinek.

Szeptember 7-én jelenik meg az Insomniac Games új Pókember játéka, a Marvel's Spider-Man, mely természetesen számos előrendelői extrával kedveskedik a leendő vásárlói számára. Nagyjából egy hete már szemezgettünk is ezek közül, de ma kiderült, hogy az Amazon oldalán megjelent információk alapján a korábban már látott, játékban elérhető Spider-Punk ruha mellett a Tony Stark által tervezett Iron Suit is megjelenik.

A ruha a Végtelen háború előzeteseiben már látható volt és ennek köszönhetően feltehetően sokan fogják majd ezt választani. Fontos kiemelni, hogy még egy ruha leleplezése várat magára és persze ezek csak az előrendelők számára lesznek elérhetők. A Marvel's Spider-Man a játékmenet mellett a sztorival tudja majd megfogni a rajongókat, hiszen az írásában Dan Slott és Christos Gage, a Marvel írói is alaposan kiveszik a részüket. Így alkották meg a gonosztevő Mr. Negative-t is, aki ráadásul "normál állapotában" Peter Parker segítője, May néni támasza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!