Ötvös Tibor

Folyamatosan bővíti VR kínálatát a Sony

A Sony idén 80 százalékkal növeli a VR eszközén elérhető játékok számát.

Korábban már foglalkoztunk a Sony VR eszközének jövőjével és az már abból kiolvasható volt, hogy az ázsiai cég bízik az eszközben és folyamatosan támogatja majd. Jelen pillanatban sem elhanyagolható az elérhető játékok mennyisége, hiszen 150 körülire teszi a Sony a VR eszközzel futtatható programok számát. 2018 végére viszont szeretnék ezt a számot 80 százalékkal megemelni, ami 280 darabot jelent. Ez impozáns szám és már csak az a kérdés, hogy ebből mennyi lesz az exkluzív cím.

A Sony VR eszköze szép siker, hiszen már elérte a 2 milliós eladásokat és miután már kipróbáltuk, kijelenthetjük, hogy jól is működik a gép. Miután a Microsoft láthatóan végleg elengedte a Kinect kezét, a Sony épp csökkentette a VR eszköze árát, így már a Capcom és a Bandai Namco is lát fantáziát a fejlesztésben. Kíváncsian várjuk a leleplezéseket és persze azt is, hogy vajon mikor tér vissza eme piacra a Microsoft.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #5
    Ha 4K-s alatt a pimax-ot érted, akkor komoly esély van rá, hogy epic fail lesz a project.
  • bunny #4
    Én próbáltam egy oculust, ami ennél nagyobb felbontású némileg, baromi pixeles. Nemsokára jön az első 4K-s, no az lesz az, ami szerintem már az érdemes megvenni kategória. Rögtön azután, hogy 2-3 év múlva megfizethető árban kerül a VGA kártya, ami képes kihajtani :D
  • asgh #3
    A fő probléma a PSVR-al, hogy csak ülő vagy egyhelyben álló (és a "fagyikkal" hadonászó) módja van, nem tud valódi roomscale-t, mint a PC-s VR eszközök. Emiatt sokkal több a statikus VR tartalom PS-re, mint PC-re.
    A közeljövőben szerintem főleg szimulátorok és ülve játszható, külső nézetes platform játékok fognak megjelenni PSVR-ra.
  • asgh #2
    A Kinectnek nem sok köze van a VR-hez, így teljesen értelmetlen az összehasonlítás. Valószínűleg az MS a Windows Mixed Reality VR eszközöket fogja támogatni az XBOX-on.
  • Szefmester #1
    És mennyi lesz ebből játék és nem csak "élmény"?