Ötvös Tibor

Hivatalos: jön a The Last of Us: Part II

A Sony PSX konferenciáján leleplezték a The Last of Us folytatását.

A The Last of Us első része kultikussá vált PlayStation 3-on és éppen ezért nem meglepő, hogy a rajongók már nagyon várták a folytatást. Nos, a Sony a tegnap este megrendezett PlayStation Experience 2016-on végre hivatalosan is bemutatta a második epizódot, melyben visszatér az első fejezet két hőse, de persze kicsit öregebbek lettek. A The Last of Us: Part II ugyanis 5 évvel az elődje után veszi fel a fonalat.

A bejelentés alapján egyébként Ellie 19 éves fiatal hölgyé érett és természetesen ennek köszönhetően Joel is idősebbé vált. A Naughty Dog prezentációján elhangzott az is, hogy a második epizódban többnyire Ellie karaktere felett vehetjük majd át az irányítást, Joel csak amolyan mentorként, segítőként lesz jelen. A The Last of Us: Part II hivatalos leleplezését eredetileg a következő E3-on tervezték és ez egyben azt is jelenti, hogy még igen korai fázisban van a program, megjelenési időpontot nem is kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    PS3-on kimaradt, 4-re megvettem a Remastered-et. Kb 10 óra játék után rájöttem, hogy még mindíg utálom a zombis játékokat, szal egyelőre pihen.

    Szal engem azért nem hozott lázba annyira ez a bejelentés. Egy teljesértékű Uncharted-nek azért jobban örültem volna, kb. kibaxottul. Remélem lesz az is majd valamikor.