Ötvös Tibor

Így fest játék közben a Prey


A QuakeCon berkeiben bemutatkozott első alkalommal a Prey is.

Éjszaka elindult a Quakecon, melyen természetesen az id software és a Bethesda összes, jövőben megjelenő nagy durranása jelen volt. Minket legjobban a Prey fogott meg, mely se nem folytatás se nem reboot - egy teljesen új játékot kapunk, mely ráadásul pazarul fest majd. Bár ezek a fekete nyálkák nem tűnnek túl izgalmas ellenfeleknek, de a tegnap megjelent videóban azt is láthattuk, ahogyan különböző alakokat vesznek fel ezek a lények (kávésbögre vagy szék).

A sztori szerint 2032-ben járunk, a helyszín pedig a Talos űrállomás, ahol is a főhős, Morgan Yu egy kísérlet alanyaként tér magához. Az eredeti tervek szerint az emberiséget kellett volna megmenteni ezzel a vállalással, ám sajnos ahogy az mér lenni szokott, minden kicsúszott a vezetők kezeiből. Egy idegen faj támadja meg az állomást és csak rajtunk múlik, hogy meddig jutnak. A trailerben pedig elhangzik egy izgalmas mondat is: ahhoz hogy túléljük, valakinek meg kell halnia. Kíváncsian várjuk a jövőre esedékes megjelenést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bulics #2
    Igen ez nem az a prey, de ha teljesen új játék lenne akkor miért hívják Prey-nek. Ráadásul úgy hogy a bethesda megvette az eredeti játék jogait. Ez így elég gáz hogy csak azért ez a címe hogy felfigyeljenek rá. Persze ez attól még nem biztos hogy rossz lesz, csak örökké ott lesz rajta a címke hogy kapásból egy átveréssel indított a kiadó hogy eladja a termékét..
  • Ender Wiggin #1
    Azért az fáj, hogy Tommy történetét félbehagyták, hiszen úgy ért véget az amúgy brilliáns 2006-os játék, hogy lehessen folytatni. Ez viszont csak egy szokványos FPS-nek tűnik, ami újrahasznosít pár ötletet az eredeti Preyből.