Ötvös Tibor
Így kezdődik a For Honor
Felkerült a netre a For Honor nyitánya is.
A Ubisoft érdekes vállalkozásának tűnik a For Honor, mely vikingeket, szamurájokat és lovagokat hoz össze egyetlen korba és küzdelembe. A programmal már többször foglalkoztunk mi is, ugyanakkor el kell ismerni, hogy feltehetően maga a kiadó sem bízott/bízik a nagy sikerben, hiszen meglepően kevés anyagot küld ki róla a sajtónak.
Ma azonban végre kaptunk egy friss felvételt, melyen a játék nyitányát, az első vikingek kontra szamurájok küzdelmet láthatjuk. A szóló kampány első harcában - ahogy az többnyire lenni szokott - megismerhetjük a játék kezelését illetve a történetet is. A For Honor február 14-én jelenik meg, szóval van még bőven ideje a franciáknak kijavítani az esetleges hibákat és finomítani a játékmeneten.