Ötvös Tibor
Már rég leállt a Whore of the Orient fejlesztése
A Team Bondi titokzatos játéka, a Whore of the Orient kapcsán már régen érkeztek friss hírek és ez nem csoda.
A Team Bondi az L.A. Noire kapcsán már jelezte, hogy bizony ők is értenek a játékfejlesztéshez - majd be is jelentették a nagy botrányt kavart Whore of the Orient címet kapott projektjüket. A Warner Bros. eleinte támogatta a munkálatokat, ám aztán kihátrált a produkció mögül és magára maradt a játék. Utoljára 2013. végén láthattunk mozgóképet a programból, azóta nagyon nagy csend honolt a cím körül és ma kiderült, hogy ez nem is volt véletlen.
"A Whore of the Orient az L.A. Noire spirituális folytatása volt" - árulta el Derek Proud producer. "Az ott látott technikákat alkalmazva akartunk készíteni egy Sanghajban, az 1930-as években játszódó programot. Sanghaj volt az egyetlen hely abban az időben, ahova útlevél nélkül is eljuthattunk. Szóval ha bárki is menekült, biztosan oda tartott. Az egész várost a Nagyfülű Du gengszter vezette és ez igen izgalmas korszaknak számított."
"Azonban bármennyire is harcoltunk a projektért, végül nem tudtuk életben tartani. Szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy soha nem fogunk a Whore of the Orienttel találkozni."