Ötvös Tibor

Május 20-án jön a Postal Redux


Megkapta megjelenési dátumát a Postal Redux.

Februárban jelentette be a Running With Scissors csapata, hogy elkészítik a 19 éves klasszikus Postal első részének felújított változatát. A már megjelenésekor hatalmas botrányt kavart alkotás azóta több folytatást is kapott, ám azok már nem érték el az első rész szintén nem túl magas minőségét. Azonban a botrány nagyon jót tett az eladásoknak és mivel manapság ismét nagyon divatosak a különböző feldolgozások, remakek, így a Postal is megkapja most a saját maga Redux változatát.

A Postal Redux természetesen a szokásos dolgokat ígéri, így kapunk majd javított grafikát, simább játékmenetet és persze új szakaszokat is. Az egyik ilyen a The Carnival nevet kapta és ebben egy vidámparkban kell majd irtanunk mindenkit akit csak érünk. Ezen felül pedig kapunk még egy újabb lezáró szakaszt is, azaz az utolsó pálya is változik és új ellenfelet kapunk. A Postal Redux ma megkapta hivatalos megjelenési dátumát is, mely május 20-ra esik és a Steam oldalán lehet majd leszedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Angelus1991ster #2
    Második része az jobb. Azt kéne rebootolni.
    Jó kis dolgok voltak abban.
    Megrugdostad, sokkoltad az npc-t, majd a földre került és felgyújtottad. Huggyal eloltottad a tüzet, majd amikor húzta magát a földön akkor lapáttal levágtad a feját az npc-nek. Mai szemmel elléggé polkorrekt volt a játék.

    Csak elég gyenge volt a fizika és a látvány.
  • Bulics #1
    És ez miért is jobb mint a Hatred?