Ötvös Tibor

Élvezetes kaland a Pizza Boy

Szinte a semmiből jött a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy kalandja, mely kimondottan élvezetes nyomozást kínál.

Őszintén megmondva számomra a semmiből bukkant fel a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy és éppen ezért semmilyen elvárást nem támasztottam a programmal kapcsolatban. Azt már a telepítés közben láttam, hogy a kézzel rajzolt grafika miatt feltehetően a külsőségek tetszeni fognak, de csak miután belevetettem magam a kalandba vált világossá, hogy a játék minden percét élvezni fogom.

Pedig az első percekben arra gondoltam, hogy a Dragon's Lair megoldásaihoz hasonló interaktív rajzfilmet kapok (a címből erre következtettem) és ezt támasztotta alá az első üldözős jelenet is illetve az a tény, hogy a program egy képregénysorozat alapján készült. Ám szerencsére hamar kiderült, hogy egy klasszikus point and click kalandjátékkal van dolgom, melyben ráadásul kiemelten fontos szerepet kap a humor is. Így aki kicsit is vevő a Monkey Island vagy a kultikus Lucasarts-os kalandokra, az szerezze be a címet.



De nézzük, miről is szól a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy. A sztori szerint Dog Mendonca és Pizza Boy egy nyomozói vállalkozást üzemeltetnek és a csapatuk tagja egy hatezer éves démon, aki kislányként van jelen a világunkban illetve egy vízköpő-fej, aki amolyan okoskodó-szerepet tölt be. A helyszín pedig Lisszabon, Portugália, ahol békésen megfér egymás mellett az ember és a különböző "szörnyek" hordái. Talán nem véletlen, de a nyomozó Mendonca egy vérfarkas és az egyetlen "normális" ember Pizza Boy.

A történet szerint egy cigány-átokkal kapcsolatban indul el a nyomozás, amiről azonban hamar kiderül, hogy sokkal rejtélyesebb és veszélyesebb mint elsőre hitték. Ráadásul Mendonca is eltűnik, így Pizza Boy kénytelen többnyire egyedül boldogulni a világban. Szerencsére a program nem túl nehéz, bár azért akadnak komolyabb fejtörők is, de ha a kabátunkban található füzetet megnyitva bármely feladatra kattintva elég részletes leírást kapunk arról, mit is kellene tennünk a teljesítésükhöz.



Mint említettem - és a képeken is látszik - a grafikával nincs gond, szép sima és folyamatos az animáció - nem látszik egy részleten sem, hogy az OKAM Studio Kickstarteres pénzből készítette és ez az első komolyabb alkotásuk. A szereplők is érdekesek, bár ez inkább a képregény alkotóinak köszönhető. Az azonban biztos, hogy a humor kellemesen megfűszerezi az egész kalandot. A kislány-démon, aki nem tud beszélni, az örökké okoskodó Vízköpő-fej és maga a főszereplő nyomozó is kimondottan jó beszólásokkal teszik felejthetetlenné a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy nyújtotta kalandot.

Ráadásul maga a játék sem rövid, rá kell szánni az időt, hogy mindenre magunktól jöjjünk rá. De érdemes és őszintén megmondva élvezetesebb kalandot jelentett számomra, mint mondjuk a Telltale Games utolsó pár alkotása vagy akár a Life is Strange (pedig azt is imádtam). Egyszerűen nosztalgikus hangulat szállt meg és eszembe juttatta az olyan klasszikusokat, mint a Loom vagy a Monkey Island vagy akár a Full Throttle. Szóval ha nem vagyunk hivatalosak egyetlen ünnepre sem és épp azon töprengünk ebben a ramaty időben, hogy mivel üssük el a szabad perceinket, a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy kitűnő választás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qetuol #1
    köszi az The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy leírását, én még nem játszottam a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy-t, nem is tudtam, hogy létezik a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy. de majd lehet valahol beszerzem a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy-t, és akkor végigjátszom a The Interactive Adventures of Dog Mendonca and Pizza Boy-t