Ötvös Tibor

Kojima megalapította új csapatát


Hideo Kojima és a Konami útjai végleg elváltak, az úriember a Sony-val kötött új megállapodást.

A Konami most aztán magyarázkodhat majd, hiszen folyamatosan elhessegette magától a kiadó és Hideo Kojima közötti konfliktusokról szóló híreket és még legutóbb, mikor a netet bejárta a búcsúztatóról szóló képcsokor is azt nyilatkozták, hogy csak nyaralásról van szó. Ma azonban Kojima leleplezte új csapatát, a Kojima Productions-t és bejelentette, hogy a Sony számára készíti első alkotását.

Mindezt persze egy videóüzenetben tette közzé Andrew House, a Sony vezetője és maga Kojima. A megjelent hír után a Konami pedig még nevetségesebbé tette magát, hiszen egy hivatalos közleményben tudatta a sajtóval, hogy a kiadó és Kojima útjai elváltak és nincs esély a békülésre. Persze a Metal Gear Solid attól még készül, de azért az alapember nélkül kérdéses lesz a minősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Már anno az MGS4-nél is voltak olyan dolgok, amiért egy kevésbé hájpolt gámét a pokolba küldtek volna. Mind technikai oldalon (félórás töltögetés), mind gémpléy oldalon (pl. újratermelődő tuskó módon ostoba NPC-k a pályákon).

    Kojima nagy látomásokkal rendelkező kreatív/művészeti vezető, de kell mellé egy roppant erős csapat, ami a látomásokat gyakorlatilag is használható programra fordítja. A Konami valamiért ez utóbbiból kezd kifutni. A Silent Hill sorozatot hagyta kifulladni, most lehet, hogy az MGS is ere a sorsra jut, és nem feltétlenül Kojimát kell szídni majd érte.

    A PS meg ebben a generációban a legszélesebb bázissal rendelkező konzol platformot adhatja neki a legerősebb konzol hardverrel. Ha kicsit is megerölteti magát biztos milliós nagyságrendű eladást tud produkálni, egy-egy adott stílusban esetleg ráadásul minimális konkurenciával kell kűzdeni. Az exkluzivitásnak sok előnye lehet, főleg egy induló stúdiónál.
  • Omega #1
    Az MGS5 alapján nem csodálom, hogy kirúgták, hatalmas bukta is lehetett volna belőle. Végigjátszás után nagyon sántítanak a repetitív küldetések és a gyenge sztori. Ilyen játékhoz sokkal komolyabb kampányt kellett volna alkotni. Ez még több munka, de meg is fizették érte, akkor meg takarodjon, ha nem tetszik neki.