SG.hu·

Az '50-es évek hangulatát hozza el az ACE Team új játéka

Az '50-es évek hangulatát hozza el az ACE Team új játéka

Az '50-es évek sci-fi filmjeinek hangulatát hozza el a The Deadly Tower of Monsters.

Az ACE Team egy igazi független csapat, akik nem szeretnek a kitaposott ösvényen haladni, inkább járatlan utakra tévedve kockáztatnak - és ez eddig be is jött nekik, hiszen olyan alkotásokat tettek le az asztalra, mint a Zeno Clash, Abyss Odyssey vagy a Rock of Ages. A jelek szerint új alkotásuk sem tűnik majd ki a sorból. A január 19-én megjelenő The Deadly Tower of Monsters ugyanis egy izometrikus akciójáték lesz, mely azonban az '50-es évek sci-fi filmjeinek hangulatát és megoldásait hozza el a monitorokra.

A sztori szerint a főszereplő trió (Dick Starspeed, a tipikus pozitív hős; Scarlet Nova, aki egy gonosz uralkodó lánya; és Robot, aki Dick hűséges társa) űrhajója lezuhan egy idegenekkel zsúfolt bolygón, ahol aztán a túlélésért kell harcolniuk. Ehhez pedig el kell foglalni a címben szereplő Halálos Tornyot, mely azonban a szörnyek főhadiszállása is egyben. Várjuk a megjelenést és után mindenképpen beszámolunk róla.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!