Ötvös Tibor

Készül a Diablo IV?

A Blizzard készül valamire, ami a Diablo-hoz kapcsolódik.

A Blizzard a Gamescomon az összes játékát felvonultatta és elhozta a World of WarCraft: Legion című új kiegészítőjét is. Azonban természetesen nem feledkeznek meg másik nagy sikerükről, a Diablo-sorozatról sem, melynek harmadik része nagyon jól sikerült és a kasszáknál is remekül teljesített.

És talán hamarosan (Blizzard időben ez 2-3 év) bejelentik a Diablo negyedik részét is. Ma ugyanis kikerült a csapat honlapjára egy álláshirdetés, melyben art director pozícióra keresnek vállalkozó szellemű embereket, de a projekt-helyen csak a Diablo-név van feltüntetve. Mivel a Blizzard nem szokott túl sok kiegészítőt kiadni (a WoW kivétel), így nagyobb a valószínűsége annak, hogy az RPG negyedik része készül. Majd 2018-ban visszatérünk rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #22
    Enyhén erős túlzással..,Fura, hogy csináltak egy ilyen levelt, azt hittem csillámpóni nem lesz benne, de van, viszont lehetne szivárvány a sörénye, és nőhetnének virágok mögötte az útvonalán :)..
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.08.17. 20:43:47
  • Sir Cryalot #21


    -tulajdonképp ennek a reskin-je a kampány is
  • Sir Cryalot #20
    ...is also claimed to be "the most ambitious video game that Gearbox has ever created." and a "genre-fused" video game by Gearbox Software's president, Randy Pitchford
    ...
    <--- nem venném félvállról
  • Sir Cryalot #19
    Hát , jópáran próbálkoznak MOBA-val most, főleg free2play-el , a MOBA elemeket tartalmazó GBX-os Battleborn meg teljesárú, érdekes lesz hogy iránymutató lesz vagy a feledés útjára lép,

    Érdekes hogy a 3rd person-t épp hozzák befelé vele meg a MOBA elemeket, is , grafika ügy ránézésre elég simán ment nekik , a többi érdekes lesz.
  • Sir Cryalot #18
    Azt a "Colonial Marines "-t , felkarolták, akárcsak a DNF-et, azért tudják megtenni,

    vesztes ügyet felkarolni mint ez a kettő, azt csak úgy lehet ha elég jó a renomé, szóval kár belőle ügyet csinálni,

    Borderlands-ról olyan szöveg ment hogy "diablo with guns" ,ezt hozta is, le is főzte a konkurenciát,

    Diablo1-hez fogható komorság jelenleg nincs a piacon, max. erőltetett,

    Diablo 1 konkrétan úgy aránylik a D2-3 hoz meg a többi hack&slash-hez,

    mint a Dungeons & Dragons: Tower of Doom

    a Dungeons & Dragons: Shadow over Mystara-hoz, és többi újabb "vicces" brawlerekhez.

    Egy lépés előre, két lépés hátra, a 3D-s diablo meg újabb lépés : hátra.

    És igazából ez volt a Diablo 1, egy izometrikus Tower of Doom, viszont sokkal komorabb.

    Azóta ezt a komorságát elvesztette, sőt parodizál, és már a japánok is parodizálnak , csak anyagilag nem olyan sikeresen mint a Blizzard, aki a gyerekekre is kiterjesztette a befolyást.

    Erre jött derült égből villámcsapásként a Gearbox és rendet vágott a parodisták közt.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.08.16. 18:07:25
  • Ragnaar #17
    Borderlands valóban egész jó játék szerintem is, viszont a Colonial Marines ... moba piacon ott a Valve a Dota2-vel, igaz az izometrikus nézetű, mint a diablo nem FPS.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.08.15. 22:30:06
  • Sir Cryalot #16
    Mikor kijött a d2, 300km-t utaztam érte hogy gyorsan meglegyen, és ez, amibe más számolatlanul tolta az órákat nekem elég lapos volt, utána se a kiegészítőt nem néztem meg, se a többi hack & slash nem hozott lázba,és megmaradt etalonnak az 1, meg a 2D -starcraftal is így jártam, warcraft meg nem ugrotta meg az ingerküszöböt soha.

    Viszont a Borderlands megugrotta , sőt, ha lehet így fogalmazni, átugrotta, és "bennt termett" :).

    Szóval én a GBX-ot elég penge studionak tartom, elég nehezen fér fel velük egy lapra a többi MOBA-s cég.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.08.15. 15:52:46
  • Ragnaar #15
    Nem olyan rossz ez, persze voltak D3 playerek akik szintén kifogásolták a megjelenést, ha jól tudom készítettek is darkosabb színösszeállítást photoshoppal screenshotokból. Igazából nem túl nagy a felhozatal ilyen stílusú játékokból. Gondolom Titan Questet ismered, annak realisztikusabb a grafikai stílusa, de játékmenetben (itemek, grindolás) szerintem nincs benne annyi, mint a Diablo3-ban. Van még ugye a Torchlight, ami méginkább bumfordi, meg handcrafted, vagy a Path of Exile, A Sacred3-at elvileg már nem is érdemes megemlíteni, ahogy a Dungeon Siege3-at sem sajnos (Pedig a DS2 elég jó volt szerintem)..
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.08.15. 13:29:44
  • Sir Cryalot #14
    ...akarom mondani , orange / teal


    ...srácok szerintem ez nagyon gyenge graf., én speciel még a kettővel is nehezen barátkoztam meg.
  • Sir Cryalot #13
    Day night cycle meg nem lesz ,lesz helyette kék meg libafos derengés , meg a szokásos warcraftos bumfordi....

    Hát, nem kell csodálkozni ha a codostól meg blizzardostól csúszik le a top3-ról az actiblizz,

    vannak sokkal törekvőbb studiok is .
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.08.13. 21:13:56