Ötvös Tibor
Íme a teniszbe oltott Street Fighter
Érdekes projektet készít a Rust és a Garry's Mod fejlesztője, a Facepunch Studios. A Deuce egy teniszbe oltott Street Fighter lesz.
A független Facapunch Studios egyszerre több projekten is tevékenykedik. Alig jelentették be a Riftlight címet kapott alkotásukat, máris leleplezték a jóval érdekesebb, Deuce nevet viselő projektjüket. A játék két, elsőre nem éppen összekapcsolható stílust ötvöz majd magában: a teniszt és a verekedős játékokat. Pontosabban a Virtua Tennis és a Street Fighter.
"Szerettem volna egy, a csapat jelenlegi alkotásaitól teljesen eltérő programot készíteni" - írja Ian James a blogjában. "Sokkal inkább kedvelem az árkád-stílusú játékokat, így szerettem volna valami olyasmit készíteni, amivel multiban is kellemesen el lehet szórakozni. Éppen úgy, mint a Fifa-szériával.
A Deuce játékmenete elsőre nem különbözik a teniszétől. Adott két fél, akik a pálya ellentétes oldalán állva adogatnak egymásnak. Azonban egy idő után különböző egyedi mozgásokat is képesek lesznek kivitelezni. Ezek többnyire a labdára lesznek hatással, így üthetünk majd jéglabdát (lefagyasztja az ellenfelet, ha hozzáér), tűzlabdát, teleportáló labdát (egy bizonyos ponton eltűnik és a pálya másik részén bukkan fel) és tornádó labdát (véletlenszerű helyeken pattan le a labda).
Minden egyes karakternek saját környezete lesz, mely újabb hasonlóság a Street Fighter sorozattal. Minden sportoló a rá jellemző hátteret kapja, így a csöves teniszező egy elhagyott lakókocsiparkban kialakított pályán adogat, míg a milliomos selyemfiú egy gazdag környezetben várja a kihívóit.
Azt még nem tudni, hogy mikorra várható a megjelenés illetve melyik platformokat érinti majd, ám az eddigiekből kiindulva PC-re tuti elérhető lesz és az ősszel talán már tölthetővé is válik. Mi mindenesetre mindenképpen visszatérünk rá a premier után.