Ötvös Tibor

Tales from the Borderlands - Episode 1 előzetes

Az E3-on kint volt a Tales from the Borderlands - Episode 1 is, mely a látottak alapján nagyon különbözik az eddigi Telltale alkotásoktól.

A TellTale Games sokak szerint nagyon túlvállalta magát és ez a jelenleg futó sorozatokon csapódik le. A The Walking Dead második évada illetve a The Wolf Among Us első szezonja sem élvezhető annyira, mint a korábbi játékaik, hiszen túl sok idő telik el egy-egy fejezet megjelenése között. És ez a helyzet csak rosszabb lesz, hiszen még további két franchise van készülőben a csapatnál.

A megjelenéshez legközelebb a Tales from the Borderlands - Episode 1 áll, mely egyébként az E3-on is kint volt. A látottak alapján pedig azt mondhatjuk, hogy jelentősen el fog térni a játékmenet és úgy nagyjából minden a TellTale Games eddigi megoldásaitól. Kezdetnek ott van mindjárt, hogy a programba két főhőst kapunk, akik között tetszőlegesen válthatunk.



Túl nagy összhangra azonban senki ne számítson, hiszen a legtöbb beszélgetés a két karakter között veszekedésbe torkollik. Fiona mindig elegánsan öltözik és kimérten, művészhez illően áll a dolgokhoz, míg a kibernetikus képességekkel rendelkező Rhys ennél jóval lazább. Éppen ezért két ennyire eltérő személyiség nem is jöhet ki egymással.

A játékmenetben járművet is vezethetünk majd, ám itt sem kell GTA-szintre gondolni. Szimplán csak a felvillanó nyilakkal tudunk majd irányt változtatni. Fontos szerepet kap a pénz a Borderlands világában, így minden egyes helyszínt érdemes teljesen átkutatni. Ugyanakkor nem érdemes mindenhol megállni a járművel, hiszen egy ilyen világban a vadon törvényei uralkodnak és nem tudhatjuk, hol milyen csapda vár ránk.



A harcok a megszokott TellTale Games módon zajlanak, azaz a felvillanó gombok és nyilak megfelelő időben való lenyomásával tudunk támadni illetve védekezni. Mindez azonban vegyítve van egy kis RPG megoldással, így ha fegyvert akarunk használni, akkor körökre osztottá válik a csata és kiválaszthatjuk, mely ellenfelünket akarjuk sebezni (a rakétavetővel mondjuk mindenkit leszedhetünk egy lövéssel).

Mivel egy Borderlands alkotásról van szó, így a humor is kiemelt szerepet kap a Tales from the Borderlands - Episode 1-ban. Ez azonban csupán a készítők elmondásából derült ki, a látott jelenetekben jóval komorabb történéseket kaptunk. Ennek ellenére a program remekül fest és érdeklődve várjuk, milyen lesz a végeredmény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!