Ötvös Tibor

Az E3 a konzolokról szól - állítja a Microsoft

Az idei E3-on sem lehetett találkozni csak elvétve PC-s programokkal.

Míg korábban mind az ECTS mind pedig az E3 jóformán csak a PC-s játékokról szólt, addig mára már csak elvétve lehet látni olyan prezentációt, ahol fontosnak tartják kiemelni, hogy az alkotásuk számítógépen is elérhető lesz. Ebben ráadásul a Microsoft élen jár, hiszen például az idei E3-on is csak és kizárólag az Xbox jövőjéről volt szó.

Ez nem véletlen. Az Xbox vezetője, Phil Spencer szerint a Microsoft ezen expókra már nem úgy tekint, mint játékkiállításra, hanem mint konzolos fesztiválra. Éppen ezért továbbra sem fognak feltűnni majd Windowsra optimalizált alkotások, nem lesznek PC-s prezentációk. Ha ilyen jellegű bejelentéseket terveznek, akkor azokat valamely eSport eseményen lövik el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!