SG.hu·

Csődöt jelentett a Remember Me fejlesztője

Csõdöt jelentett a Remember Me fejlesztõje
Szomorú dolog jelent meg ma a Dontnod kapcsán.

A csapat tavaly írta be magát a játékvilág nagykönyvébe, mikor a Capcom logója alatt megjelentette a Remember Me címet kapott alkotását. Az erőteljesen Az ötödik elem hangulatát magán hordozó program számomra az év egyik legjobbja volt, ugyanakkor számos hibával rendelkezett. Ám a memória-keverős részek valamint a remek sztori elvitte a hátán a projektet.

Sajnos azonban a játék nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a jelek szerint ez a stúdió "életébe" került. A legújabb hírek szerint ugyanis a Dontnod csődeljárást indított maga ellen és ez a cég megszűnését jelenti. Most már csak az a kérdés, hogy a Remember Me jogai a Capcomhoz vándoroltak az első résszel kapcsolatos szerződésben vagy azt megtartották maguknak a készítők. Ez csak azért fontos, mert szívesen látnánk egy második részt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
FRISSÍTÉS: Közben nyilatkozott a Dontnod Entertainment vezérigazgatója, Oskar Guilbert, aki szerint szó sincs csődről, mindössze átalakításokat végeznek a csapaton belül, mely elengedhetetlen a következő projektek számára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© GaborT282014. 02. 01.. 12:57||#4
Hát ez megint egy fals cikk... pontosítsunk: "em teljesített olyan rosszul a kasszáknál, a PlayStation 3-as digitális változat a második legtöbbet letöltött játék az európai PlayStation Pluson. Miután azt kezdték híresztelni, hogy a Dontnod csõdbe ment, a vezérigazgató, Oskar Guilbert szerette volna, ha mindenki tisztán látja, mi folyik jelenleg a cégnél. Csõd nincs, átszervezés van: „Új projektekbe kezdünk, amikhez szükségünk van némi befektetésre, és úgy döntöttünk, átméretezzük a céget, hogy megfeleljen a szükségleteinknek. Ezért van szükségünk bírósági átszervezésre.”
A bírósági átszervezés úgy mûködik, hogy kijelölnek egy adminisztrátort, aki a cég fenntarthatóságát, kötelezettségeit és munkaköltségeit figyeli és tanulmányozza. Ennek következtében minden kiadás csökkenhet, de egyelõre nem tudják, lesznek-e elbocsátások. A Dontnod jelenleg is tárgyal az egyik legnagyobb kiadóval új, még be nem jelentett játékuk kiadásáról, de nem tudjuk, hogy ez a kiadó szintén a Capcom-e vagy valaki teljesen más.
..............................................
© Qlimax2014. 02. 01.. 02:29||#3
@kissssss

Hát nálam azért a sztori és az atmoszféra vitte a pálmát. De hát kinek mi a zsánere...
© Cickány902014. 01. 31.. 19:47||#2
Volt egy két érdekes ötlet benne, de a fõszereplõ és az egész történet annyira irritáló volt, hogy élvezhetetlenné tette az egészet.
© kissssss2014. 01. 31.. 17:44||#1
semmilyen téren nem volt kiemelkedõ a játék a kasszáknál pedig rendre bukott is, nem kár a fejlesztõkért.