SG.hu·
Kezdhetünk gyűjteni a PC-nk fejlesztésére, jön a The Witcher 3

Érdemes már most elkezdeni fejleszteni a számítógépünket a CD Projekt RED munkatársai szerint.
Közeledik a The Witcher 3: Wild Hunt megjelenése, mely bár premierdátumot még nem kapott, de a hazai forgalmazó, a Cenega már jelezte felénk, hogy a hazai forgalmazást ők vállalták el. A részletekről azonban még nem tudni sokat, így azt sem árulták el, hogy honosított változatot kapunk majd vagy sem. Mindenesetre Marcin Iwinski, a fejlesztő csapat társalapítója egy interjúban bővebben is beszélt a sorozat harmadik részéről.
Iwinski elárulta, hogy közel két és fél éve dolgoznak már az új konzolokkal és éppen ezért a The Witcher 3: Wild Hunt majdnem a teljes kapacitását kihasználja a gépeknek. Ha X360-ra és PS3-ra készítették volna el a programot, akkor az elképzeléseik felét ki kellett volna dobni. Ezzel azonban az is együtt jár, hogy a PC-s gépigény sem lesz alacsony. "A hivatalos adatokat hamarosan közöljük, de azt ajánlom, hogy mindenki kezdjen el félretenni a fejlesztésekre, az új alkatrészekre, szükség lesz rájuk" - közölte Iwinski.