SG.hu·

Need for Speed: Rivals

Megjelent a Need for Speed: Rivals, mely a Hot Pursuit nyomvonalán halad tovább és komolyabb változást a Criterion-féle címekhez nem hoz.

A Need for Speed franchise olyan komoly múltra tekint vissza, hogy csak ennek részletesebb bemutatása megtöltene vagy három oldalt, így ettől most eltekintenék és inkább a főbb váltópontokra helyezném a hangsúlyt. Az első rész 1994-ben jelent meg és rögtön klasszikussá vált remek grafikájának és hangulatának köszönhetően. Ki kell emelni a harmadik epizódot, mely a Hot Pursuit alcímet kapta és először irányíthattunk benne rendőröket.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Az ötödik, 2000-ben megjelent Porsche Challenge szintén kitűnik, hiszen ez eddig a franchise egyetlen olyan darabja, mely kimondottan egyetlen márkára koncentrál. 2003-ban aztán jött egy éles váltás az illegális autóverseny-lázra rácsatlakozó Underground képében, ami újabb erőt adott az akkor első lejtmenetébe kerülő sorozatnak. Ám 5 évvel később elérte a mélypontot a széria az Undercoverrel, ami után két irányra szakadt a franchise. 2009-ben ugyanis bemutatkozott a Shift, ami az első szimulátor volt és később kapott egy folytatást is.

Tetszett a játék?

Mellette pedig haladt tovább az árkádos fősodor is és itt lépett a képbe a Burnout szériát készítő Critetion, akik újra feltámasztották a Need for Speed nevet a Hot Pursuit sajátos újragondolásával. Egyes rajongók szerint azonban ez már nem az az NfS volt, am korábban, ám a "régi" megoldások alapján készített The Run bukott, így a kiadó is végül a nyitott világú versenyzés mellett tette le a voksát.


Így talán nem meglepő, hogy a generáció utolsó Need for Speed játéka, a Rivals (mely egyébként a következő generáció első része is egyben) is egy nyitott területtel jelentkezik és a Most Wanted valamint a Hot Pursuit lényegesebb elemeit gyúrja egybe. Ez szintén nem ért senkit váratlanul, hiszen bár a Critetion kiszállt a szériából, de azért még felügyelőként ott maradtak és a Ghost Games minden tagja is a Burnout fejlesztőiből került ki.

A program indítása után rögtön választhatunk, melyik oldallal gyakorlunk először: a rendőrökkel vagy a versenyzőkkel. Itt igazából mindegy, melyiket preferáljuk, hiszen mindkettőt le kell tudnunk, így nézzük elsőnek a törvény oldalát. A rendőrök három autót kapnak, melyek bizonyos tekintetben (leginkább külsőben) térnek el egymástól, túl nagy különbség az átlagos autó és a beépített rendőrnek szóló jármű között nincs.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Azt érdemes megjegyezni, hogy a rendőrautók testreszabása korlátozott, a külsejüket nem nagyon változtathatjuk. Cserébe viszont komoly eszközöket kapunk a versenyzők leállítására. A játékmenet nagyon egyszerű: kapunk egy térképet, ahol kiválaszthatjuk, honnan akarunk indulni, majd haladva a szakaszon beleütközhetünk versenyzőbe, akit rögtön elkezdhetünk üldözni illetve teljesíthetünk feladatokat is, melyek szintén az illegális események leállításáról szólnak. Itt érződik egy kicsit, mintha egy autós szerepjátékkal játszanánk. Teljesítjük a küldetést, közben elkapunk még pár autót, majd visszamegyünk a bázisunkra és felvesszük a jutalmat Sebességpontok formájában, melyeket aztán fejlesztésre költhetünk.

A versenyzők oldalán nagyobb a szabadság. Bár itt is meg kell adni honnan indulunk, de ugyanúgy kapunk feladatokat (rázzuk le a minket üldözőket vagy időre érünk el egy pontra) és pontokat is a sikereinkért. Szóval igazából ennyi lenne a Rivals: zsaruk kontra versenyzők. Aki változatos versenyekre várt érdekes helyszíneken az ismét csalódni fog, aki azonban kedveli a "tessék, autók, versenyezzetek" megoldást, kellemesen tölti majd el az idejét a programmal.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Ám utóbbi csoportnak is okozhatnak keserű pillanatokat a Rivals negatívumai. A játék az új Frostbite motort használja, ám igazán nagy fejlődés a 2011-es The Run óta nem látható a grafikában. Ráadásul PC-n a maximálisan elérhető 30 fps ijesztő lehet, ahogy a kormánytámogatás teljes hiánya is. A legdurvább azonban a törésmodell, ami továbbra sem létezik a Need for Speed világában.

Melyik vonal tetszett?

A multi, ami elméletileg egy ilyen játékban a szavatosságot nyújtja kellemes, ám korlátokkal rendelkezik. Összesen ugyanis öten lehetünk a pályán, de ez tetszőleges elosztásban. Lehetünk mind zsaruk vagy versenyzők, vagy három versenyzőt üldöz két rendőr, de ez csak ideig-óráig jelent szórakozást.

Meglepő módon ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem a Need for Speed: Rivals, mint két másik blockbuster: a Batman: Arkham Origins vagy a Call of Duty: Ghosts. Egyszerűen unalmas volt, ezerszer látott panelekből építkezve próbáltak meg valamit újként eladni. Ebből látszik, hogy a Need for Speed sorozatnak sem tesz jót az évenkénti megjelenés, mely már 10 éve zajlik. Egyszerűen vissza kellene térni kicsit a gyökerekhez és ezt a Burnout - Test Drive Unlimited vonalat kicsit elfelejteni. Ez persze személyes vélemény, de azért érdekes, hogy a The Runt hamarabb elővettem, mint például a Most Wanted legújabb részét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2013. 11. 26.. 08:10||#4
nem szokásom megvédeni tibit, de lehet, hogy ezúttal csak egy szerencsétlen szóhasználatról van szó. mert valóban nem vált ketté semmi, de a Shift 2 Unleashed (az elsõ szerintem egy irányíthatatlan szar) az utcai betyárkodáshoz képest tényleg újtás volt. Hiszen semmi sztori, vissza a versenypályára, az autók számos paraméterét állíthatóra csinálták és a különbözõ upgradekkel az irányítás drasztikusan megváltozott. Ez pedig szegrõl végrõl tényleg szimulátorrá teszi, persze nem gumikopós, benzinfogyasztós, valódi versenyesen.
© Szefmester2013. 11. 25.. 10:55||#3
"2003-ban aztán jött egy éles váltás az illegális autóverseny-lázra rácsatlakozó Underground képében, ami újabb erõt adott az akkor elsõ lejtmenetébe kerülõ sorozatnak. Ám 5 évvel késõbb elérte a mélypontot a széria az Undergrounddal, ami után két irányra szakadt a franchise."

íme a magyar "újságírás" színvonala... Tibi.. te valamit nagyon tudsz... még mindig van munkád pedig folyamatosan röhögnek ki az emberek...
© Dodo552013. 11. 25.. 08:45||#2
"Ráadásul PC-n a maximálisan elérhetõ 30 fps ijesztõ lehet"

Ha jól értem és le van korlátozva annyira, az nem ijesztõ, hanem botrányos.
© Zoliz2013. 11. 25.. 07:03||#1
Egy jól csengõ név beszél az eladási számokhoz, nem a minõség. Nem kell jót alkotni, ha egy sorozatot xarként is zabálnak a fanatikusok.