SG.hu·
Need for Speed: Most Wanted
A Criterion nagy sikerrel mutatkozott be a megkopott fényű Need for Speed sorozatban, mikor megalkotta a Hot Pursuit című részt. Utána érkezett a Black Box-féle The Run, mely ismét kicsit koptatta a csillogást, de a következő részt ismét a Burnout alkotói készítik.
Az E3-on le is leplezték az új alkotást, mely a Most Wanted címet viseli. A jelek szerint a Criterion az egyszer már bejáratott neveket szereti elővenni a sorozatból, hiszen korábban már készül egy Hot Pursuit és egy Most Wanted epizód is. Tegyük hozzá, hogy ez nem lehet véletlen, hiszen mindkét cím kiemelkedően sikeres lett még a franchise-on belül is.

A Most Wanted a készítők szerint is sokat merít a Burnout: Paradise játékmenetéből, megoldásaiból, mint a korábbi Need for Speed epizódokból. A játékban egy teljesen szabadon bejárható játékteret kapunk, melyen választott autónkkal szabadon száguldozhatunk, rombolhatunk. A bemutatott verzió azonban megosztotta a kinti kritikusokat.
Sokan rögtön azt vetették fel, hogy ha a Criterion és az EA Burnout játékot akar, akkor azt miért a Need for Speed cím alatt teszi meg. Ez azonban valószínű csak szőrszálhasogatás, mivel attól, hogy egy sikeres sorozat bizonyos elemeit átemelik egy másik sikeres franchise-ba, még mindkettő önálló darab marad.

De térjünk vissza a Most Wantedhez. A 2005-ös eredeti a mai napig rengeteg rajongóval bír, mely a Criterion is számára is nyilvánvaló. Épp ezért próbálnak a régi fanoknak is kedvezni. Azt azonban elárulták, hogy az ő változatuk nem az eredeti folytatása lesz. Sokkal inkább egy remake lesz a végeredmény.
Természetesen felbukkan a játékban az Autolog 2.0 is, melynek segítségével visszanézhetjük kedvenc jeleneteinket és akár az ismerőseinkét is. A multi alapeleme lesz a játéknak, melyről azonban még nem árultak el túl sokat a fejlesztők.
A Need for Speed: Most Wanted számunkra egy érdekes projekt lesz, mely azonban nem a legelőnyösebb oldalát mutatta meg az első, EA prezentáción. Az E3 végére azonban kiderült, hogy egy érdekes projekt készül a Criterion műhelyében, melyre mindenképpen érdemes odafigyelni.