Gyurkity Péter

Bemutatkozott az új PadFone Infinity

A korábbi értesülésnek megfelelően az Asus bemutatta az érdekes hibrid második változatát, amely gyorsabb processzorral és a belső tároló bővítési opciójával jelenik meg.

A sorrendben második PadFone Infinity a cég szempontjából hazai pályán mutatkozott be a nagyközönség előtt, először a tajvaniak ismerhették meg annak újításait. Első helyen szerepel itt az erősebb chip, hiszen a Qualcomm Snapdragon 600 helyett immár egy négymagos, 2,2 GHz-en futó Snapdragon 800 változat kapott helyet a burkolat alatt, a nagyobb teljesítmény reményében.

A másik fontos változás a microSD bővítés lehetősége, amelynek révén alaposan megnövelhetjük a tárolókapacitást. Ezzel egy időben a belső tároló 16 és 32 GB-ra csökken le, ami az opció megjelenésével logikus lépés. Egy második mikrofont is kapunk, amely a zaj kiszűrésében segít, miközben a külső is változott egy picit, ezúttal egy fekete és egy fehér példány közül választhatunk. A szoftveres oldalon az Android 4.1-et a 4.2-es verzió váltja fel, amely az eredeti készülékeken is elérhető lesz, ám ennek időpontját még nem tudni.


A kamera maradt változatlan, a hátoldalon egy 13 megapixeles, az előlapon pedig egy 2 megapixeles példány teljesít szolgálatot. Megjelent viszont a PixelMaster névre keresztelt funkció, amely a képpontok kombinálásával egy élesebb, 3 megapixeles képet állít elő felvételeinkből, némileg hasonlóan a Nokia PureView szolgáltatásához. Az úgynevezett turbó módban a burst opció 35 fps-nél tetőzik, ám a felbontást itt is 3 megapixelben szabják meg.
* Az új változat ára 640 dollár lesz hűség nélkül, míg a 10,1 hüvelykes tábla dokkoló 240 dollárt kóstál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!