Berta Sándor

Haswell processzorra épülhet a Surface Pro 2

Ugyan a Surface első változatai nem lettek túl sikeresek, azonban a Microsoft nem tett le arról, hogy új modelleket dobjon piacra. A Surface Pro utódjáról már meg is jelentek az első információk.

A Neowin több, közelebbről meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a Surface Pro 2 már javában készül. A redmondi konszern számos dolgon változtatni szeretne, hogy a készülék sokkal sikeresebb lehessen az elődjénél. Az első és legfontosabb módosítás, hogy az új termék az Intel Haswell processzorára épül majd, így alighanem jóval hoszabb üzemidővel fog rendelkezni, mint az első generációs Surface-k. A kiválasztott CPU egy Core-i5 Haswell-modell lesz. A Neowin azt is megtudta, hogy a Microsoft a korábbi kétszeresére növelné a beépített memória mennyiségét, vagyis 4 helyett 8 gigabájt memória kerülhet majd az új eszközbe.

A külsejét tekintve a Surface csupán minimális mértékben változhat. Egy apró, de fontos módosításra azonban sor kerülhet: a vállalat mérnökei finomítanának a kijelzőtartókon. Ennek részletei egyelőre nem ismertek, de ezáltal valószínűleg további beállítási lehetőségek válnak elérhetővé, a tartók több pozícióban elhelyezhetők lesznek. Az első generációs Surface-modelleket a tesztelők bírálták azért, mert a képernyőt csupán egy pozícióban lehetett beállítani, ez pedig nem igazán volt minden helyzetben praktikus.

Egyelőre kérdéses, hogy az új táblagépre milyen operációs rendszer kerül, a leglogikusabb döntés a Windows 8.1 lenne. Egyelőre nem ismert a Surface Pro 2 bevezető ára sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qetuol #1
    kíváncsi vagyok, hány ezer dolcsiba fog kerülni...