Gyurkity Péter

Féláron, fa külsővel újul meg a Moto X

Nem is olyan rég jelent meg a tengerentúlon a Motorola új zászlóshajója, a hírek szerint azonban máris megfeleznék a kereskedelmi árát, és új külsővel bővítenék a kínálatot.

A Moto X névre keresztelt, egyénire szabható okostelefon augusztus elején mutatkozott be a nagyközönség előtt, igazolva ezzel az akkor már nagyjából egy éve keringő korai pletykákat. A Motorola ezúttal a Google felügyelete mellett alakította ki és véglegesítette készülékét, amely bizonyos értelemben átvállalja majd a Nexus 4 szerepét.

Külső, eddig többnyire megbízhatónak bizonyult források most arról számoltak be, hogy a Google fontos lépéssel készül az ünnepi szezonra. Ennek értelmében karácsonyra megfeleznék a telefon árát, vagyis míg most 199 dolláros áron juthatnak ahhoz hozzá az amerikai vásárlók, a megfelelő szerződés és hűség vállalása esetén az ünnepekre már 100 dollárért tehetnék meg ugyanezt. Ez nyilván nagyot lendítene a forgalmon, bár a korai jelentkezik valószínűleg nem örülnek annyira a döntésnek.


A Moto X ezzel egy időben fa burkolatokkal bővül, azok kívánságait kielégítve, akik a természetes érzést hajszolják. A több eltérő árnyalatban megjelenő, fából készült külső a forrás szerint 50 dollárt kóstál majd, vagyis - amennyiben beigazolódik a mostani értesülés - éppen a telefon árának felét kérik majd el értük. Megjelenésük szintén a tél elején várható, az első körben az USA-ban. Remélhetőleg a Google elszánja magát a következő logikus lépésre, és nem kell majd sokat várni az európai debütálásig.

A telefon hardveres specifikációja nem változik, marad a 4,7 hüvelykes AMOLED-kijelző, a 720p felbontás, a 2 GB RAM és az 1,7 GHz-es Snapdragon S4 chip, egy 10 és egy 2 megapixeles kamerával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fecg21 #3
    Azt csakis keményfából lehetne kihozni(szóval fenyőfélék kilőve), vagy esetleg rétegelt lemezből-de van egy vastagság ami alá nem lehet lemenni, szóval szerintem nem megoldható úgy -olyan formában ahogyan azt te szeretnéd.
    Én annak örülnék ha a fém készülékházak egy kicsit szélesebb körben terjednének, ne csak a csúcskészülékek kapjanak fém burkolatot.
  • Sir Quno Jedi #2
    Nade ez csak a tré hátlapja, a kijelző, a billenytűzet és minden legyen fából vaze!
  • ADAMEX9 #1
    Ez a fa burkolat nagyon király szerintem.
    $50 a telefon árának fele? Ha például a telefon 1 dollárért kihozható, de havi 70-et le kell szurkolni, akkor a fa burkolat a teló árának 50-szerese?
    Szerintem ez a logika nem a legjobb.