Berta Sándor

A Comcast kiegészítené a szerzői jogsértők büntetését

Az amerikai szolgáltató nem csak átvette az úgynevezett hat csapás rendszert, hanem azt egy új elemmel egészítené ki, hogy még hatékonyabbá tegye a szerzői jogsértések elleni harcot.

A tengerentúli internetszolgáltatók és a médiacégek azért vezették be az új rendszert, hogy egyszerűbben felderítsék, illetve megakadályozzák a szerzői jogsértéseket. Az új modell kidolgozásáért és megvalósításáért a Center for Copyright Information felelt. Az internetező először egy figyelmeztető e-mailt kap, majd a második e-mailben már szerepel az amerikai szerzői jogi rendszer leírása. A harmadik és a negyedik jogsértés esetén az illető számítógépén felbukkanó ablakok jelennek meg és így figyelmeztetik. Az ötödik esetben különleges oldalra irányítják át az éppen böngésző vagy letöltő felhasználót, míg a hatodik szint esetén korlátozzák a letöltési és feltöltési sebességét.

A Variety magazin cikke szerint a Comcast ezt egészítené ki egy hetedik elemmel. Az éppen illegális filmmásolatokat letöltők számítógépén vagy notebookján a legális vásárlási vagy kölcsönzési alternatívákat reklámozó hirdetések bukkannának fel. Ezzel a módszerrel egyrészt egyszerűvé tennék a legális tartalomra való átváltást, másrészt a letöltő lelkére is megpróbálnának hatni.

A Comcast jelenleg is tárgyalásokat folytat a film- és a tévéstúdiókkal, valamint más szolgáltatókkal, azért, hogy támogassák a rendszer kibővítését. A legális tartalmak számos forrásból elérhetőek lennének. A vállalat egyelőre nem kommentálta a hírt és azt sem lehet tudni, hogy a módosítás mikor léphetne életbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sajátvéleményem #2
    És ezt nem bünteti a jog??? kéretlen reklám, felugró ablak, lassítás?
    Nekem is fent van az Adblock, de azért messze nem tökéletes, mert már a szükséges általam keresett oldalt sem mutatja meg néha. Ezeket a nagy "jogvédőket" kellene jól elmarasztalni, mert sokkal több kárt tesznek, mint az "illegális" letőltők.
    Mert én valószínű, hogy azonnal lemondanám a nettemet, ha valami korlátozást fedeznék fel.
  • DeviloftheHell #1
    akinek hirdetés blokkolo fentvan a böngészön rászopnak az ilyen szeméttel :D mársérszt fognak majd bukni böven elöfizetöt