MTI

Digitális kutatóterem az állambiztonsági levéltárban

Digitális kutatótermet alakítanak ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában szeptemberre; a változás az iratvédelem mellett a kutatók jobb kiszolgálását is segíti majd.

Az átalakítás érdekében a levéltár júliusban bezár, szeptemberben pedig már az országban egyedülálló, kizárólag elektronikus kutatóhelyekkel felszerelt galériával bővülve nyit meg újra. A földszinten a papír alapú iratok kutatása többé-kevésbé a jelenlegi formájában működik tovább. A Történeti Levéltár őrzi az egyik legkutatottabb magyarországi irategyüttest, kutatóterme szinte folyamatosan túlzsúfolt. A szocialista kor állambiztonsági iratai az évtizedes folyamatos használat során ráadásul rendkívül rossz állapotba kerültek, számos dosszié biztos pusztulásra lenne ítélve a jelenlegi kutatási gyakorlat mellett.

Az intézmény évek óta végzi a legkeresettebb iratok szkennelését, jelenleg már több mint kétmillió oldalnyi digitalizált iratállomány áll rendelkezésre. Mindez mostanáig csak a belső munkafolyamatokat segítette, a későbbiekben azonban a folyamatosan bővülő digitális iratanyag a gyorsabb és hatékonyabb kutatást szolgálhatja. A digitalizált példányok használata egyszerre több kutató számára is lehetővé teszi majd ugyanazon iratanyag használatát, az iratok nem rongálódnak tovább az állandó használatban, a levéltár állományvédelmi kapacitásait pedig hosszú távú iratmegőrzési programjának megvalósítására fordíthatja.

A már digitalizált és szükség esetén elektronikusan anonimizált dossziék esetében csökkenthető lesz a várakozási idő is, így a kutatók alkalmanként nagyobb mennyiségű forrásanyaghoz juthatnak hozzá, a teljes kutatóterem légkondicionálásával pedig a kutatók jobb körülmények között dolgozhatnak. A digitális iratanyagok kutatása esetében is érvényes marad azonban az a szabály, amely szerint a kutatók nem jogosultak saját eszközzel másolatot készíteni az iratokról

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!